Magatehetetlen, ittas fiatalkorút raboltak ki Debrecenben

A Debreceni Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a fiatalokkal szemben, akik egy debreceni szórakozóhely közelében rabolták ki a sértettet
Az ügy kiskorú sértettje és barátja 2019. szeptember 27-én esete egy debreceni, Kassai úti szórakozóhelyhez mentek. A sértett fiú már ekkor ittas állapotban volt, azonban a szórakozóhelyen az ügy lány sértettjének társaságában tovább italozott. A fiú annyira ittas lett, hogy magatehetetlenné vált, ezért a lánnyal kint leült egy padra. Körülbelül 23 órakor érkezett a helyszínre az ügy két vádlottja, a 21 éves nő és 16 éves fiú, akik észrevették a sértett magatehetetlen állapotát és elhatározták, hogy ezt kihasználva elveszik értékeit. Odamentek a sértettekhez és különböző indokokra hivatkozással, közel negyedórán keresztül próbálták elérni, hogy a fiút támogató lány sértett elmenjen a padtól és a fiú értékeit elvehessék.
Eközben a női vádlott kihasználta a sértett fiú rosszulléte miatt fennálló magatehetetlen állapotát, odalépett hozzá, és miközben úgy tett, mintha segítene rajta, a fiú nyakába akasztott övtáskát kicipzározta és kivette a pénztárcáját az abban található kétezer készpénzzel, bankkártyával és igazolványokkal együtt.

Ezután a vádlottak sietve távoztak, de a gyanakvó lány egyből észrevette a lopást, utánuk ment és felszólította a vádlottakat, hogy adják vissza a sértett pénztárcáját. A nő ekkor az ellopott pénztárca megtartása és a menekülésük biztosítása érdekében elővett a zsebéből egy 7 cm pengehosszúságú zsebkést, amit kinyitott és a lány felé, valamint egy időközben megérkező kívülálló férfi felé tartva fenyegető kijelentéseket tett.
rendőrök a vádlottakat a helyszín közelében elfogták, és az általuk a közelben elrejtett pénztárcát is megtalálták és a sértettnek visszaadták.





























































