Hetényi Zoltán a hokiról, Trianonról, a magyarságról, Debrecenről

Cívishír: Aki túlesett egy súlyos agyvelőgyulladáson, az aligha szeppen meg egy koronavírus-járványtól. Talán azért sugárzik most belőled a nyugalom?
Hetényi Zoltán: A koronavírust én is elkaphatom, de ha úgy is lesz, remélem, könnyebben megúszom, mint életem legnagyobb megpróbáltatását, az agyvelőgyulladást. Több mint egy évig voltam beteg, és láss csodát, felépültem! Örök hála Kovács Tibor doktor úrnak, a Semmelweis Egyetem neurológusának, aki kezelt, és rejtély, mi történt velem, mint ahogyan az is, hogyan épültem fel súlyos agyi károsodás nélkül. Isteni ajándék, hogy visszakaptam az életem.

Cívishír: Most is edzettél, onnan estél be a debreceni jégpálya melletti vendéglátóhelyre, ahol beszélgetünk. Hogyan érint személyesen ez az egész járványhelyzet?
Hetényi Zoltán: Szomorú vagyok, mert felborult az életünk, az enyém is. A jégre nem mehetünk, talán a napokban le is olvasztják, szárazedzéseink ugyan vannak, de az egyetemre nem mehetek be, amit nagyon sajnálok. Edzeni mindenesetre kell, hiszen a válogatott még komoly megpróbáltatás előtt áll. Az mindenképpen hátrány lesz majd, hogy a válogatott keret tagjai nem tudnak jégen edzeni.

Cívishír: Kétségtelen, hogy ott a helyed a válogatottban, de lesz egyáltalán Divízió I/B-s világbajnokság?
Hetényi Zoltán: Nem tartom valószínűnek, de néhány nap, és okosabbak leszünk.

Cívishír: Ha el is marad, neked azért van mire emlékezni! Részese voltál a sporttörténelmi magyar sikereknek, a legfiatalabb tagja vagy a Szapporói Hősök klubjának, védtél a 2016-os oroszországi vb-n, Szentpéterváron is, és még sorolhatnák…
Hetényi Zoltán: A 2016-os világbajnokságról nem éppen a legszebb emlékeimet őrzöm, mert amikor Corey Perry belőtte a lepkésem mellett, akkor tudtam, hogy vége, ebből csere lesz. Az volt a hatodik gól, amit kaptam.

Cívishír: A mentségedre hozzuk fel, hogy abban a kanadai csapatban az általad említett Perry mellett olyan szupersztárok játszottak még, mint Connor McDavid, Brad Marchand vagy Mark Scheifele. Meg is nyerték azt a vb-t!
Hetényi Zoltán: Akkor sem jó érzés hat gólt kapni. A 2009-es, svájci világbajnokságról sokkal szebb emlékeket őrzök, ott 91,7 százalékkal védtem, Kanada ellen is csak három gólt kaptam, és 90 százalék fölött volt a védési mutatóm. Alig 20 évesen ott lehettem egy A csoportos világbajnokságon, nem panaszkodhatom. Sőt, a németek ellen a meccs legjobbjának választottak, és csak 2-1-ra kaptunk ki. Különösen arra vagyok büszke, vagyis inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy a svájci világbajnokságon az én ikonjaimnak lehettem csapattársa, az egy nagyszerű generáció volt, és nekik köszönhetően juthattam ki egy A csoportos vb-re, továbbá egészen fiatalon kikerülhettem Finnországba a Jokerithez, majd az Egyesült Államokba, ahol NHL-játékosokkal is edzhettem.

Cívishír: Vegyük sorba! Megjártad a finn első osztályt. Mi tudnak ezek a baltiak a hokiban, amit mi nem?
Hetényi Zoltán: Először is gazdagabb a múltjuk, a hokitörténelmük, és ebből következik minden. A jégkorong a legfőbb sportág, így a szülők először hokizni viszik el a gyereküket, óriási a merítési lehetőség. Egészen magas szintű a szakmai munka az utánpótlásnevelésben, nem véletlenül játszik szinte megszámlálhatatlanul sok finn az NHL-ben, és azért is erős a válogatott, amely most éppen világbajnoki címvédő, de mindegyik finn utánpótlás-válogatott a legjobb háromban van a korosztályában.

Cívishír: A mi edzőink nem elég felkészültek?
Hetényi Zoltán: Nem csak az edzőn múlik a siker, egy edző ugyanis önmagában nem tud csodát tenni. Finnországban a játékosok mentalitása is más, már egészen kiskortól. Egyszerűen profibb, fejlettebb finn hoki minden részletben. Azért tartom fontosnak, hogy a magyar edzők egyre többet utazzanak külföldre, lássák azt, hogy a miénknél fejlettebb hokikultúrában hogyan csinálják.

Cívishír: Az Egyesült Államok kapcsán milyen emléket törnek elő? Több csapatot is megjártál az NHL alatti ligákban.
Hetényi Zoltán: Felemás érzéseim vannak. Nagyszerű lehetőségekhez jutottam, hiszen a Nashville Predators edzőtáborában vehettem részt, ami fantasztikus élményt jelentett akkor, hiszen NHL-játékosokkal együtt öltözhettem, egy asztalnál ültünk a vacsoránál. Később is megvolt az esélyem közel maradni az NHL-hez, de egy csapatbuli Szent Patrik napján rosszul sült el, túltoltuk a sört, engem pedig balhézás miatt előállítottak, majd két napra rács mögé kerültem. Az akkori ECHL-es csapatom, az Orlando Solar Bears ezért felbontotta a szerződésem.

Cívishír: Most már benőtt a fejed lágya? Nehéz elképzelni téged dühöngeni a pályán tanúsított higgadtságot alapján.
Hetényi Zoltán: A maszk azért sok érzelmet eltakar, de kétségtelen, hogy ma már semmilyen körülmények között nem csinálnék olyat, mint akkor. Egyébként két év múlva ismét kimentem Észak-Amerikába, két ECHL-es csapatban is játszottam, tehát nem tiltottak ki Amerikából.

Cívishír: Ha nincs a DEAC, most mit csinálnál? Kapusokat edzenél otthon, Dunaújvárosban? Egy interjúban azt mondtad, a debreceni ajánlat előtt, 2018-ban a visszavonulásról döntöttél.
Hetényi Zoltán: Hoztam egy rossz döntést, de szerencsére Isten még idejében visszaterelt a jó útra. Akkoriban csalódás volt az egész szezon, ráadásul nem kerültem be a válogatottba sem. Elegem lett mindenből, mentálisan mélyponton voltam, és azt gondoltam, hogy ami nem megy, ne erőltessük. A DEAC megkeresése előtt öt kecsegtető külföldi ajánlatra mondtam nemet, köztük egy norvég első ligába szólóra is.

Cívishír: A debreceni ajánlatot nem lehetett visszautasítani?
Hetényi Zoltán: Akkora már szerencsére letisztult bennem minden, tudatosult, hogy jó nagy balga voltam. A debreceni ajánlat már csak azért volt különleges, mert nemcsak sportról, hanem tanulásról is szólt.

Cívishír: Jártál jogra, most Debrecenben vadgazdamérnöknek tanulsz. A kettőben legfeljebb annyi a közös, hogy mindkettőt emberek tanítják. Ez a nagy érdeklődésváltás magyarázatra szorul!
Hetényi Zoltán: Bár Budapesten születtem, édesapám Dunaújváros melletti Mezőfalván kapott munkát erdészeti technikusként, ott telepedett le a családunk, és már kisgyerekként lovagoltam, jártunk horgászni, időnként vadászni, hiszen Apunak vadászboltja volt, azaz már akkor megszerettem a természetet, az állatokat. Én egy vidéki srác vagyok, a jog tudománya számomra túl száraz. Három félévet lehúztam a győri egyetem jogi karán, és ha nincs akkor a Fehérvár EBEL-menetelése, ami heti három meccsel járt, talán el is végzem, a profi sporttal azonban nem tudtam összeegyeztetni a jogi tanulmányaimat.

Cívishír: Debrecen ezek szerint az ígéret földje?
Hetényi Zoltán: Levelezős hallgató vagyok, de gyakran bejárok a nappalisokhoz is. Most is ott lennék, ha lenne egyetem! Ez a szak sokkal közelebb áll hozzám, mint a jog, élvezem minden percét, amit az egyetem töltök. Én vagyok a 32 évemmel a legöregebb és legcsúnyább a nappalisok között, de ezt is el tudom viselni, nem érzem cikinek. A vadgazdamérnöki után szeretném majd mesterszakon elvégezni az állattenyésztő mérnökit is.

Cívishír: Vegyél egy jó kapust! – az első lépés a jégkorongcsapat építésekor. Tudták ezt a debreceniek! Idén is a bajnokság legjobb kapusának választottak, azaz bekerültél az álomcsapatba. Mennyire vagy hiú, esetleg érzelmes, hogyan érintenek az ilyen elismerések?
Hetényi Zoltán: Mielőtt a DEAC-hoz jöttem, Amerikában, Knoxville-ben és Greenville-ben játszottam ECHL-csapatokban, ami jó alapot adott nekem, hiszen ott jóval nagyobb a tempó, keményebbek a lövések, agresszívabbak a csatárok. Azért is ajánlom a magyar fiataloknak, hogy ha tehetik, menjenek külföldre, különösen a tengerentúlra, mert ott egy-két szezon is a javára válik mindenkinek. Engem a külföldön eltöltött évek megfelelően felvérteztek, ugyanakkor megvan bennem az a szüntelen vágy, hogy minden meccsen a maximumot akarom nyújtani. Csak ennyi. Az elismerések pedig mindig jól jönnek egy sportolónak.

Cívishír: Bármennyit is kapsz a DEAC-nál, minden fillérre rászolgálsz! Gyakran ötven sistergő löketet küldenek a kapudra az ellenfelek, a felsőházi kapusok közül messze te dolgozol a legtöbbet. Hogy lehet bírni ezt a nyomást?
Hetényi Zoltán: Az ötven lövés tényleg sok, de nem nekem, hanem a csapatnak. Az ideális a fele lenne, mert az azt jelenti, hogy nem játszik nagy fölényben az ellenfél. A kapusnak még jó is, ha dolgoztatják, hiszen jobb izzadni, mint fázni a jégen. Nem bánnám, ha jövőre százat lőnének nekem kapura egy meccsen az ellenfelek, csak nyerjük meg az Erste Ligát!

Cívishír: Ebben az idényben azonban a negyeddöntő a végállomást jelentette a DEAC számára az Erste Ligában. Csalódott vagy?
Hetényi Zoltán: Szerintem a negyeddöntős búcsú mindenki számára kudarc, különösen annak tükrében, hogy az ezt megelőző szezonban elődöntőig jutottunk. Tény, hogy nem léptünk előre, és bár mindent meg lehet magyarázni, én nem teszem. Az ember, ha élsportoló, legyen maximalista!

Cívishír: Arra utalsz, hogy a csapat nem hozta ki magából a maximumot?
Hetényi Zoltán: Nem játszottunk elég jól, legalábbis folyamatosan, maradjunk annyiban. Nem az én tisztem szakmai részletességgel kielemezni az idényt, és nem akarok a nyilvánosságban senki fölött pálcát törni. A tények azt mutatják, hogy összességében ez nem volt elég. 

Hetényi Zoltán: Tavaly együtt játszottatok a testvéreddel, Péterrel, ebben az idényben már ellenfelek voltatok, miután ő eligazolt. Hiányzott a testvéri hang az öltözőben? Vagy kinek hiányzott jobban a másik?
Cívishír: Nekem nagyon hiányzott Péter. Tavaly az is plusz motivációt jelentett, hogy együtt játszottunk, és nagyon jó lenne, ha visszajönne, amire azért nincs sok esély, mert ő már kifelé kacsingat a sportból. A mesteremberi munka megszállottja, tetőfedő, ács és festő-mázoló, már most, a hoki mellett is dolgozik egy cég alkalmazottjaként, ebben a szakmában tervezi a jövőjét, amit maximálisan támogatok, de azért remélem, hogy a következő idényt még a pályán tölti, szorgos, alázatos srác, büszke vagyok rá.

Cívishír: A negyeddöntős párharcban beloptad magad az erdélyi szurkolók szívébe, amikor Debrecenben és Csíkszeredában is a szívedre tett kézzel hallgattad végig a Himnuszt és a székely himnuszt, kifejezve az összetartozást.
Hetényi Zoltán: Ez természetes!

Cívishír: No de miért természetes neked az, ami másnak nem?
Hetényi Zoltán: A neveltetésemből fakad. A szüleim is hagyományőrző, büszke magyarok, akik arra tanítottak minket, hogy mi is legyünk büszkék a magyarságunkra, a magyar történelemre, ismerjük meg annak dicsőséges fejezeteit ugyanúgy, mint a tragédiáit. Én Trianonról nem az iskolában hallottam először, hanem otthon. Ebben a szellemben neveltek a szüleim, az érzés pedig később, a válogatott tagjaként tovább erősödött. Amikor nemzeti mezben lép az ember pályára, az semmihez sem hasonlítható. Éppen ezért viselek mindig valamilyen magyaros motívumot a sisakomon. A kapusokról azt tartják, hogy a sisakjuk a lelkük tükre. Tényleg így van!

[Beillesztett cikk: Szívébe zárta a csíkszeredai tábor Hetényi Zoltánt]

Cívishír: Magyarországon a határon túli magyarok sokszor a politika játékszerei. Az egyik oldal még az ellenük való uszítástól sem riad vissza. Olyankor mit gondolsz, érdekel egyáltalán a közélet?
Hetényi Zoltán: Természetesen érdeklődöm a közélet iránt, különösen akkor, ha nemzeti ügyekről van szó. Igazán fáj, amikor megkülönböztetik a magyarokat, hiszen közös a nyelvünk, a kultúránk, a történelmünk. Az erdélyi magyar jégkorongozók ráadásul nagyon sokat tettek hozzá a sportág magyarországi fejlődéséhez. A mostani válogatottnak is a két legjobbja székely srác, Bartalis István és Sofron István. Aki őket nem tartja magyarnak, vagy másodrangú magyarként tekint rájuk, arról én most inkább nem mondok semmit. Trianon 100 éves évfordulóján igazán el kéne felejteni azt, hogy egyesek a határon túli magyarokon köszörülik a nyelvüket.

Cívishír: A Csíkszereda kiválósága, Becze Tihamér megsimogatta a buksidat, miután kivédted a büntetőjét a negyeddöntő egyik idegenbeli meccsén. Mintha elnézést kért volna, amiért egyáltalán rád vezette a korongot. Ez a gesztust is a „jó magyarságodnak” szólt?
Hetényi Zoltán: Az mindennek szólt, az egymás iránti tiszteletnek, a barátságnak, az összetartozásnak. A nemzetinek és a jégkorongosnak is. Mi, játékosok ugyanis egy nagy család vagyunk, néha ellenfelek, máskor csapattársak, de egy családhoz tartozunk. Titivel (Becze Tihamér – a szerző) például Székesfehérváron játszottunk együtt. Előfordul, hogy a szurkolók szidják a riválist, ez benne van jegyárban, de mi attól tiszteljük, kedveljük egymást.

Cívishír: Lehet az üzenet azon debreceni szurkolóknak is, akik nem mindig a sportszerűség szellemében vezetik le indulataikat a nézőtéren, hogy a sok anyázást körülírjuk?
Hetényi Zoltán: Sajnos minden táborban van olyan, aki így nyilvánul meg, de ezzel nem kell foglalkozni, a többség szerencsére nem anyázni jár hokimeccsre.

Cívishír: Itt is szurkolók első számú kedvence vagy. Gyakran skandálják a neved. Kell ennél jobb érzés?
Hetényi Zoltán: Nagyon megtisztelő! Olyankor érzi azt az ember, hogy megéri minden fáradozásért ezt a sportot űzni. Ugyanakkor én is nagyon fontosnak tartom, hogy minden szurkolói megkeresésre reagáljak.

Cívishír: Újabb idényre írtál alá Debrecenben, és marad David Musial vezetőedző is, most egyelőre ennyit tudunk. Kulisszatitkokat nem várok, helyette játsszunk egyet! Rakj össze egy álomsort a DEAC 2020/2021-es idényére az Erste Ligából!
Hetényi Zoltán: Az egyik védő legyen az öcsém, HetényiPéter (Vasas), a másik pedig Vokla Roland (DEAC). A csatársor: Nagy Gergő (Ferencváros), Becze Tihamér (Csíkszereda), Németh Attila (Ferencváros).

Cívishír: Bízzunk benne, hogy Fodor András elolvassa ezt az interjút! Váltsunk témát! Debrecennel megbarátkoztál két év alatt?
Hetényi Zoltán: Nagyon szeretek itt lenni, igazán tartalmasan telnek a napjaim a sport és a tanulás témakörében. Akár a jövőmet is el tudnám itt képzelni, csak kéne hozzá egy nagyobb terület szarvasmarhatenyészethez. Számomra sok újdonsággal jár a puszta felfedezése, ismerőseim vannak a Hortobágyon, jártam már például a vadasparkban szürke farkast etetni. A debreceni állatkertben Bajkán János és Vékás József állatgondozókkal ápolok jó kapcsolatot, a DEAC jégkorongcsapata örökbe is fogadott egy egész tigriscsaládot, ezért ott gyakrabban megfordulok. Legutóbb egy majomketrecet takarítottam ki, de az is nagy élményt jelentett.

Cívishír: Mi a legjobb Debrecenben, és mi a legrosszabb? Csak semmi udvariaskodás!
Hetényi Zoltán: A legrosszabb a közlekedés, amit soha nem fogok tudni megszokni. A zöldhullámok vagy rövidek vagy hosszúak, de sehogyan sem jók, a reggeli és a délutáni csúcsidőben pedig hatalmas dugók alakulnak ki. Debrecenben a legjobb az egyetem számomra, ahol minden nap tanulok valami újat és hasznosat.

Cívishír: Tíz év múlva vajon hol lesz Hetényi Zoltán? A jégpályán gyerekek, vagy máshol, állatok között? Mi lebeg a lelki szemeid előtt?
Hetényi Zoltán: Vélhetően nem fogok tudni teljesen elszakadni a jégkorongtól, tehát minden bizonnyal vállalok majd edzői munkát, de csak mellékállásban. A fő tevékenységet a civil világban szeretném űzni. Egy jó marhatenyésztőként el tudom képzelni magam.

Cs. Bereczki Attila