Volt pénzügyőrök ellen emeltek vádat korrupció miatt Debrecenben

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot február 6-án tizennégy személy ellen a Debreceni Törvényszéken
A vádirat lényege szerint a bűnüldöző szervek látókörébe került, valamint büntetőeljárás alá vont személyek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, melynek tagja volt három, a NAV regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.
A kifizetett jogtalan előnyért cserébe a csoport tagjai ún. hatósági „védelmet” ígértek és működésük során megismert bűnügyi információkat szolgáltattak ki az arra jogosulatlan személyeknek, a büntetőeljárás alóli mentesülésük, vagy cselekményük enyhébb elbírálása érdekében. A korábban letartóztatásban volt ügyész és pénzügyőr vádlottak az eddigi eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek. A többi vádlott a bűnügyi információkat megvásárló személyek, továbbá két befolyással üzérkedő ügyvéd.






























