Harminc éve kezdődött a romániai forradalom
Az 1989-es romániai forradalom a kelet-európai rendszerváltozások között a legvéresebb volt. Az ország diktátorát, Nicolae Ceaușescut és feleségét Elena Ceaușescut elűzték és kivégezték. A romániai forradalom előtt a többi kelet-európai ország békés úton oldotta meg a rendszerváltást, Románia volt az egyedüli ország a vasfüggöny mögött, ahol az átmenet erőszakos módon zajlott, és ahol az egykori kommunista vezetők egy részét kivégezték.
1989. december 15-ének estéjén nagyjából kétszáz ember gyűlt össze a református templom előtt és élőláncot formált, így próbálva megakadályozni Tőkés László, temesvári lelkész elhurcolását, aki nem egyszer illette bíráló szavakkal Nicolae Ceaușescu diktatúráját, emelte fel szavát a romániai magyarság sérelmei, a falurombolások miatt. Hívei megszervezték a lelkész védelmét, minden nap más és más támogatók álltak őrt a lelkész háza előtt. Tőkés december 11-én, a Magyar Televízió Panoráma című műsorának adott interjújában bírálta a rendszert, és nemzetközi segítséget kért. 1989. december 16-án rendőri egységek akarták végrehajtani Tőkés kilakoltatását, ám támogatói nem hagyták, sőt, az utca népe – magyarok, románok vegyesen – is csatlakozott az akcióhoz. A kilakoltatás megakadályozásából tüntetés nőtt ki, a demonstrálók végigvonultak Temesvár utcáin és megpróbálták bevenni a pártszékházat. Ezt végül a rendőrség megakadályozta vízágyú, könnygáz bevetésével.
A december 16-i, elkeseredett népdühöt újabb mozgalmas nap követte: 17-én a tömeg még mindig a református templom, illetve az Opera előtti téren demonstrált, majd betörtek a Temes Megyei Tanács épületébe, feldúlták a pártszékházat, az iratokat kiszórták az utcára. A kivezényelt rendőrök, katonák, karhatalmisták a tüntetők közé lőttek, a sortűz 58 halálos áldozatot követelt. A temesváriak Molotov-koktélokkal próbálták megállítani a hadsereg páncélosait. December 18-án Temes megyében kihirdették a rendkívüli állapotot, a tüntetések más városokra is átterjedtek.
A hírhedt román állampárti titkosszolgálat, a Securitate egységei a kórházakban is megkeresték a sebesülteket, ott helyben lelőve őket. A boncolásokat megtiltották, az áldozatok személyazonosságot igazoló papírjait elvették. Negyven ember holtestét Bukarestbe szállították, hamvaikat a csatornába szórták.
Több száz letartóztatottat állítottak rögtönítélő bírák elé, a határokat lezárták, a beutazásokat szüneteltették. Ceaușescu december 18-án Teheránba utazott, és csupán hazatérése után, 20-án értékelte tévébeszédben az eseményeket mondván, „reakciós körök és idegen titkosszolgálatok szervezésében huligán elemek provokáltak összeütközéseket”.
A helyi munkásság is bekapcsolódott a tüntetésekbe, december 20-án mintegy 100 ezren demonstráltak Bukarest főterén. Másnap a hírhedt Zsíl-völgyi bányászokat az államhatalom vonatokkal szállította a városba, hogy szétverjék a tüntetéseket, de legtöbbjük átállt a forradalmárokhoz. Ceaușescu december 21-re százezres nagygyűlést hívott össze Bukarest belvárosába, hogy meggyőzze a tömegeket „a sokoldalúan fejlett” román szocialista társadalom eredményeiről és béremelést ígérjen. Ám kifütyülték, petárdarobbanások hangja zavarta meg szavait, a tévéadás megszakadt, a gyűlést be kellett rekeszteni. A tömeg ellepte a bukaresti utcákat, antikommunista és Ceaușescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette. Az utcákon halálos áldozatokkal járó összecsapások voltak a rendfenntartó erőkkel. Hasonló események játszódtak le Aradon, Kolozsváron, Brassóban, Jászvásárban és Nagyszebenben is.
A fordulópont december 22-én következett be, miután Vasile Milea honvédelmi miniszter öngyilkos lett, a hadsereg pedig a felkelők oldalára állt. A televízióban bejelentették a népi felkelés győzelmét. A hatalmat a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa vette át, amely bejelentette: megszűnnek a párt és a kormány régi struktúrái, új, demokratikus Romániát építenek fel.
Ceaușescu és felesége 22-én délben menekült el helikopterrel, de pilótájuk üzemzavarra hivatkozva leszállt. A házaspárt egy autó vette fel, majd Targoviste közelében elfogták őket. A harcok lanyhuló intenzitással, de még folytak, amikor december 25-én este a televízió bejelentette: az előző nap felállított rendkívüli katonai bíróság Nicolae és Elena Ceaușescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, közvagyon rombolásában és a népgazdaság lezüllesztésében. Mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket. Az ítéletet néhány órával később végrehajtották. A perről és a kivégzésről készült felvételeket másnap bemutatták, a fegyveres összecsapások ezt követően lényegében megszűntek.
Az 1990. májusi választásokon a politikai párttá alakult Nemzeti Megmentési Front győzött, államfőnek a pártállami múlttal rendelkező Iliescut választották.
Fekete március Marosvásárhelyen
Alig néhány hét telt el a Ceaușescu-házaspár kivégzésével záruló romániai forradalom után, melyek egyfajta fegyverszünetet hoztak el a románok és a magyarok között. A törékeny béke nagyon rövid ideig tartott. Februárban egy marosvásárhelyi magyar ügyvéd arról számolt be, hogy a helyi postáról uszító szöveg járta be telexen a nagyobb városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítottak ismeretlen feladók. Az erősödő magyarellenes jelek hatására február 10-én, Sütő András író felhívására körülbelül százezer magyar vonult át Marosvásárhelyen némán, táblák és transzparensek nélkül. Kezükben gyertya és könyv volt. Hasonló megmozdulások történtek Erdély többi nagyobb, magyarlakta városában is: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben. A demonstrálók célja az anyanyelvi oktatás megteremtése volt.
Március elején a szélsőséges román nacionalista szervezet, a Vatra Românească Gyulafehérváron tartott nagygyűlést, ahol túlzónak és szeparatista törekvéseknek minősítették a magyarok önálló anyanyelvi iskolákkal kapcsolatos követelését. Március 15-én az erdélyi magyarok 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra hívei. A marosvásárhelyi Avram Iancu szobrot ismeretlen tettesek összefirkálták. A szobor talpazatára azt írták: „Le ved”.
A román rendőrség szinte vizsgálat nélkül bejelentette, hogy az elkövetők magyarok voltak. A nyelvtanilag erősen kifogásolható feliratot azonban vélhetően nem magyarul tudók írták fel. Március 16-án a többségében románok lakta, marosvásárhelyi Tudor negyedben részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Pillanatok alatt több száz ember verődött össze, akik leszedték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is.
Másnap újabb tömegtüntetés kezdődött a városban, a felvonulók magyar vért követeltek, valamint kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak. Március 19-én újabb, még nagyobb létszámú tömegdemonstráció alakult ki, a román tüntetők bejárták a várost, leverték a magyar feliratokat, kirakatokat zúztak be. A vandál tömeg elől a magyarok az RMDSZ-székházba menekültek, a tüntetők azonban betörték a kapukat és beözönlöttek az udvarra. Néhány embernek sikerült kiszöknie, a többség azonban az épületben rekedt. A rendőrség ígéretet tett arra, hogy megvédik az épületben lévő magyarokat, az onnan kijövőket azonban a botokkal, láncokkal felfegyverkezett román tüntetők megtámadták.
Az összecsapások során többek között Sütő András is súlyosan megsérült, fél szemére megvakult, több bordája eltört. A román rendőrség és katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket.
A hírek hallatán másnap óriási magyar tömeg gyűlt össze Marosvásárhelyen, déltől kezdve a főtér túloldalán gyülekezni kezdtek a románok is. Kora este megérkeztek a Görgény-völgye, Szászrégen, Déda, Radnót és Torda környékéről a felfegyverzett román parasztok, szinte mindenkinél fegyver, kasza, vasvilla, vagy fejsze volt. A románok pillanatok alatt áttörték a rendfenntartók mindössze egysoros kordonját és rárontottak a fegyvertelen magyarokra, akik a főtéri padok lécdarabjaival próbáltak meg védekezni. Végül sikerült visszaszorítaniuk a román támadókat. Nem sokkal később a magyarok közé hatalmas sebességgel belehajtott egy teherautó. Elütött egy magyart, aki a helyszínen életét vesztette, majd a templom lépcsőjébe becsapódva állt meg. Az összecsapás este nyolc felé fordult a magyarok javára, amikor a Hidegvölgyből 40-50 fős csoportokban érkező romák, a „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok” mondatot skandálva vonultak be a városba. A döntő fordulatra pedig kevéssel 11 óra körül került sor, amikor megjelentek a nyárádmenti és szovátai székelyek is, akik kiverték a románokat a főtérről.
A rendet 21-én, a román hadsereg hajnali órákban megérkező elit ejtőernyősei és gyalogosai állították helyre. A harcoknak 5 halottja és 278 sebesültje volt. Az összecsapások után a román hatóságok 41 magyart, köztük több romát vettek őrizetbe, a románok közül senkit sem. Volt olyan magyar, aki 10 éves börtönbüntetést kapott.
Történészek, elemzők ma már egyetértenek abban, hogy a történteket Ion Iliescu és az egykori román titkosszolgálat emberei provokálták ki, hogy kellő ürügyet találjanak a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához. Sokak szerint ugyanakkor az esemény a később lezajlott úgynevezett bányászjárások előszele is volt, amikor ugyancsak a központi államhatalom segítségével, szervezetten szállítottak Zsil-völgyi bányászokat Bukarestbe, a demokratikus erők eltiprásának, megfélemlítésének céljából. Marosvásárhely lakossága a történteket követően drámai módon csökkent. Rengeteg magyar nemzetiségű inkább elköltözött a környékről, sokan Magyarországra telepedtek át. Az események igazi kivizsgálása a mai napig nem történt meg.
Orbán Viktor: Dicsőség Tőkés Lászlónak!
A temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett december 14-i gálaeseten Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát. Az MTI tudósítása szerint a kormányfő beszédében azt tűzte célul, hogy Közép-Európa a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége legyen, ahol a városokat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkások, sőt ahol az okoz majd fejtörést, mit kezdjenek a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal. Közölte: Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik. Azok közé az európai országok közé akar tartozni, ahol a legjobb élni, alkotni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, a legjobb és legtisztább természeti környezetet akarja, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Hozzátette: azt is szeretnék, hogy a magyar emberek munkája legalább olyan értékes legyen, mint azoké, akiket nem rabolt ki és nem rabolt le a kommunizmus. Úgy fogalmazott, hogy ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül.
Azt mondta, nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljai lehessenek.
A 30 évvel ezelőtti temesvári eseményekről Orbán Viktor kifejtette: a temesváriak és Románia polgárai megüzenték a világnak, hogy a közép-európaiak, ha kell, életük árán is, de vissza fogják venni a szabadságukat. 1989-ben kiderült, még az is lehetséges, hogy a szabadságért románok és magyarok képesek összefogni. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a világpolitika 40 évig azt hitte, meg lehet szelídíteni, meg lehet javítani a kommunizmust, de Románia lakói megmutatták: a kommunizmus kijavítása még kompromisszumokkal sem lehetséges. Közép-Európa népei mindig is tudták – folytatta –, a szabadságot sosem fogják megkapni ajándékként a nagyhatalmaktól.
Tőkés Lászlót méltatva Orbán Viktor úgy fogalmazott: „azért is vagyunk itt, hogy Tőkés László püspök urunk előtt tisztelegjünk”, és ”mert úgy érezzük, tartozunk magunknak az igazság kimondásával és megbecsülésével, és tartozunk mindenek előtt olyan szereplőknek, mint Tőkés Lászlóvolt„”. Ha egy fiatal református lelkész nem veszi magának a bátorságot, és nem fordul szembe a hatalommal, akkor arra a szikrára, amely levegőbe repítette az egész rendszert, még sokáig kellett volna várni. „Dicsőség Tőkés Lászlónak” – zárta szavait a kormányfő.
Kövér László a Temesvár '89 - A magyar segítség című kiállítás megnyitóján, Szentesen úgy fogalmazott: Tőkés László és Temesvár népe – románok, magyarok, németek, szerbek és minden szabadságszerető városlakó – 1989. december 15-20. között örökre beírta magát a történelembe. Temesvár népe Romániában is bebizonyította: a szabadság egy és oszthatatlan román és magyar számára egyaránt. Bebizonyította azt is: senkinek nem lesz több szabadsága azáltal, hogy elveszi a másét, és senki nem lehet valójában szabad, amíg a másik rab. Hangsúlyozta, 1989. történelmi értelemben kegyelmi idő volt Európa életében, az 1989. december 15. és az 1990. március 19. közötti időszak pedig a Magyarország és Románia közti kapcsolatok 20. századi történetében is. A történelmi kegyelem azon felismerés lehetőségét villantotta fel, hogy Európa nemzetei a szabadságukat és boldogulásukat nemcsak egymás rovására, hanem immár egymás javára, egymással együttműködve is biztosíthatják – mondta Kövér László.
