Egy debreceni megszállott, aki először csak fogyni akart…

Napi hősünk, Sándor negyvenévesen szembesítette magát a kegyetlen ténnyel, hogy egy pocakos hájpacni. Tudta, hogy a túlsúly nemcsak esztétikai probléma, és nemcsak kényelmetlen, hanem veszélyes is, hiszen minél tovább cipeled a felesleges kilókat, annál jobban fáj minden a tokától a bokáig, azaz a kövérség egyenes út a betegségekig. Az elhízott emberek életmódváltása tehát mindenképpen nagy döntés, és be kell hozzá kattanni, ahogy Szabó Sándor fogalmaz, ha már az ember nem éppen sportos családba született.

Amikor alig tudod bekötni a cipőfűzőt, vagy nem tudsz lihegés nélkül felmenni a harmadikra, akkor arra egy idő után ráun az ember. Negyvenéves koromban, 2015-ben ért a nagy „kattanás”, és azt mondtam magamnak, hogy kezdenem kell valamit az életemmel, de mindenekelőtt a plusz 30 kilóval. Elindultam egy akadályfutó versenyen, amelyet a Facebookon hirdettek, alig bírtam ki, de fafejű vagyok, nem adtam fel. Ha egy célt kitűzök magam elé, azt mindenképpen megcsinálom – mondja Sándor, rögtön, az első gondolatában rátapintva az akaraterő, avagy az önszabályozás fogalmára, lényegére, hogy képesek vagyunk valamit megtenni, vagy valamit nem megtenni, szándékosan, tudatosan, testi és lelki fájdalmakkal együtt is.

Futni jó, jegyezzük meg, csak a többség kifejezetten utálja. Fogyókúra gyanánt így sokan máshoz nyúlnak, például kispályás, akarom mondani, sörfocihoz az öregfiúknál, ahol lehet alibizni is, ha már húzza a görcs a lábat az utolsó húsz percben. Hősünk a keményebb utat választotta.

Mindig szerettem nézni a futókat. Csodáltam őket, hogy képesek futni. A labdajátékok nekem nem jönnek be, ezért a „kattanásom” után nem is volt kérdés, hogy mit választok. Az ominózus első versenyemet, amelyet Debrecen mellett rendeztek meg, nagy szenvedés és kínok árán sikerült teljesíteni, de a fájdalmak nem szegték a kedvem, hanem éppen ellenkezőleg, megerősítettek abban, hogy folytatnom kell. A cél után azt mondtam, hogy ha ezzel komolyabban foglalkoznék, akkor esetleg lenne esélyem is komolyabb eredményekhez – emlékezett vissza Sándor, aki először is eljutott arra a szintre, hogy a következő időszakban már több edzése volt, mint versenye, ami a negyvenes amatőr sportolóknál már dicséretes hozzáállásnak számít.

A gyávák el sem indulnak, a gyengék pedig hamar feladják a küzdelmet. Sándor bírta a kiképzést, még ha fájt is, még ha kapta is a pofonokat.

​A debreceni után egy hortobágyi versenyen indultam el, ott is majdnem „meghaltam”, de az akaratos fejem azért kisegített a bajból. Minden megtettem annak érdekében, hogy fogyni tudjak – így a kitartás bajnoka, aki bár sosem adta fel, sok-sok kudarcot is át kellett élnie. – Egy év után megálltam a fejlődésben, sőt, egyre rosszabb eredményeket értem az edzéseken. Akkor döbbentem rá, hogy tudatosságot is vinni kell a sportolásba, és személyi edzőhöz fordultam!

A szakszerű tanácsok elengedhetetlenek a sportoláshoz, de ami a legfontosabb: egy jó személyi edző elsősorban pszichésen tud a legtöbbet tenni, azaz ha pozitívan hat a tanítványra, akkor a fejlődés garantált. A sportszakma rejtelmein túl azonban a helyes táplálkozás tudományába is be kell vezetni azt, aki kemény sportolásra adja a fejét, hiszen az a testmozgás alapja.

Mellőztem az étrendemből mindent, ami rossz. Ami az én gyengém, az az édesszájúság. Képes voltam megenni például két doboz jégkrémet egy ültő helyemben, és csak azért nem hármat, mert kettő volt otthon. Bevallom, most is kívánom, de beláttam, hogy nincs értelme, kell az embernek az önkontroll. Ma már csak verseny után eszem jégkrémet, de nem két dobozzal!

 Az alkoholról való lemondás nem okozott elvonási tüneteket, mert bár Sándor is volt fiatal, ahogy mondja, nagyivónak sohasem számított. Mára eljutott az absztinenciáig, miután nemrégiben két kispohár Bailey’s-től „beállt”, és még másnap is küzdött az utóhatásaival. Hiába jellemzi tehát magas energiatartalom és gyors felszívódóképesség az alkoholos italokat, amiért elvileg doppingnak is minősülhetnének, a szervezetre való rossz hatásuk miatt a sportteljesítmény látja kárát.

Szerelem első látásra!

Budapesten, 2016-ban láttam egy triatlonversenyt, és szerelem volt első látásra. Ott megfogadtam, hogy én ezt fogom csinálni! Kipróbáltam, még jobban bele szerettem!

Nézzük akkor a négy év termését, mire képes egy ember, aki egyszer és eltökélten vált életmódot, és nem úgy, mint a sokunk, akik ezt minden hónap elején megtesszük, de minden január elsején egészen biztosan!

Szabó Sándor a nulláról indulva négy év alatt felmutat négy sikeres ironmant.

Ez a klasszikus, olimpiai triatlon számnak (1,5 km úszás, 40 km bicikli, 10 km futás) a sokszorosa: 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és a maraton. Azt csak úgy mellékesen teszi hozzá, hogy ezen kívül a maratoni távot még lefutotta négyszer, továbbá számos rövidebb távú triatlonversenyen ért célba.

Hegyre fel és le

Minden extrém versenyt vállalok, indultam például a Kékes-futáson, vagy a spartan race mindhárom nehézségi fokozatát teljesítettem, de rájöttem, hogy az nem az én világom. Inkább a hosszabb távú futó- vagy triatlonversenyek vonzanak. Nemrég részt vettem egy hatórás ultrafutáson, majd pedig az esztendő zárásaként egy 100 kilométeres futáson szerepeltem sikerrel, 11 és fél óra alatt teljesítve a távot. Amire pedig a legbüszkébb vagyok: nyáron Tiszalökön az olimpia távú nemzetközi triatlonversenyen, a Lökiman elnevezésű viadalon korosztályos harmadik helyezést értem el.

Sándor a 3 óra 37 perces maratoni rekordjából is szeretne lefaragni az új idényben, de a fő hangsúlyt az ultrafutóversenyeknek szenteli. Nem érdekli a kor, a nagy sérülések eddig elkerülték, ha akadt is gondja egy-egy versenyen, azt a nem megfelelő cipő okozta, és nem a teste adta fel a küzdelmet. Okos ember a saját kárán tanul, Sándor ma már tudja, hogy a cipőn spórolni nem szabad. Ez a sport egyébként sem az olcsóságáról híres. A megfelelő sportruházaton túl az utazási és a nevezési költségek komoly anyagi áldozatokat követelnek.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a feleségemmel egy könyvelőirodát üzemeltetünk, és most még elő tudom teremteni a szükséges anyagiakat, illetve jut időm edzeni és versenyezni, ami legalább olyan fontos szempont. Idővel majd szponzorokra is szükségem lehet, mert egyre komolyabb versenyeken veszek részt, nemcsak itthon, hanem külföldön is.

Az árakról: egy jó cipő 30-50 ezer forint, ami 1000-1200 kilométerre elég, Sándor esetében ez az edzésekkel, versenyekkel együtt szűk fél év. A versenybicikli tartósabb, de milliókban mérik az árát. Ebben a sportban ugyanis súlyos perceket számít önmagában a technika, azaz a kerékpár. A nevezési díjak Magyarországon elfogadhatók, mondja,

a versenyzés pedig kikapcsolódás egyben, azaz a párjával ott nyaralnak, ahol éppen verseny van.

Külföldön más a helyzet, ott már mélyen a zsebbe kell nyúlni. Jövőre elindulok Ausztriában egy dupla ironman versenyen, ott például a sokszorosát kérik el nevezési díj gyanánt a Magyarországon megszokott árakhoz képest. Nyugaton vastagon fog a ceruza – mondja Sándor, aki nem akarja elriasztani a triatlonozás gondolatával foglalkozó férfiakat és nőket, hiszen kicsiben és itthon lényegesen olcsóbban is egészen jó versenyeken lehet élvezni a mozgás örömét.

No de mi az öröm 100 kilométeren, vagy a dupla ironman távjain szenvedni? Belegondoltak?

A dupla ironman távja: 7,6 km úszás, 360 km kerékpározás és 84 km futás! 

Sándor azt mondja, hogy a nagy fizikai és pszichés megterhelés számára nem szenvedés, hanem éppen ellenkezőleg: örömforrás. Tudja, hogy a családtagok és az ismerősök sem tartják „teljesen normálisnak”, de ez is csak ösztönzőleg hat rá.

Ma mínusz 35 kilóval teljes harmóniában élek. Büszkeséggel tölt el a tudat is, hogy amit én megcsinálok, annak a jóval fiatalabbak többsége a tizedére, de még ötödére sem lenne képes. Mindenki ajánlom, hogy kezdjen el komolyabban sportolni, az életkor nem számít, és nem kell a határokat feszegetni, elég csak rendszeresen kocogni a Nagyerdőn, vagy bárhol a szabadlevegőn. Nem kell halogatni, nem kell a jövő hónapig vagy a következő hétfőig várni. Ma kell elmenni futócipőt venni!

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Nők, akik nem példálóznak, hanem példát mutatnak]