Csak az számít, zöld vagy piros legyen

Osztálytársak voltak a Dienesben, azaz 14 éves koruk óta elválaszthatatlanok. Hogy ez milyen rég volt, nem is fontos, legyen elég annyi, Boti, a fiuk már középiskolás. Ildikó és Péter egészségügyi végzettséget szerzett az említett középiskolában, ám végül egyikükből sem lett ápoló. Abban viszont biztosak voltak, együtt akarnak dolgozni, aminek szépen megágyazott a felismerés, hogy szívesen készítenek el mindent saját maguk, sőt, érzékük is van hozzá. Így lett belőlük vállalkozó, és nyitottak Debrecen belvárosában egy hobbi kézműveseknek szóló – a saját maguk által is csak így nevezett – boltocskát 2009-ben. A kezdeti botladozás után hirtelen jóra fordultak a dolgok: olyannyira, hogy valóságos kreatívmozgalmat teremtettek.

Kell-e ennek jobb reklám, mit az, hogy Balláné Csontos Ildikóval azon a köztéri padon beszélgetünk, amit – több másik utcabútorral együtt – hosszú évekkel ezelőtt szalvétatechnikával „színeztek ki”, és lám, még mindig tartanak.

[Beillesztett cikk: Belvárosi színezd újra Debrecenben]

– Az emberek bejöttek a boltba, rengeteg kérdéssel, amire igyekeztünk válaszolni: ha ezt kened, így szárad, ha azt kened, úgy fog kinézni. Ez egy idő után kevésnek bizonyult, mert minden válasz újabb kérdést szült. Ezért hoztuk létre a szombat délelőtti alkotóműhelyt, ahol mindig adott egy téma, amihez mintadarabot szolgáltatunk: kulcstartó szekrényt, ékszert, vállfát, asztali díszt, fadobozt, adventi koszorút. Ez alapján mindenki elkészíti a sajátját: az óvónő, a NAV-os, a városházi dolgozó, a mentő, a banki alkalmazott, az orvos, a kereskedő ugyanúgy – az élet változatos területeiről érkeznek a kézműveskedéssel kikapcsolódni vágyók. Nők és férfiak egyaránt asztalhoz ülnek, igaz, a férfiak más jellegű munkamenetekben jók, például fonni remekül tudnak.

Mintha valamennyi foglalkozásunk pszichoterápia lenne: az alkotás ideje alatt semmi nem számít más, csak az, hogy a munkadarab mondjuk zöld vagy piros legyen. Abban a másfél órában minden más lényegtelenné válik.

És egyáltalán nem a tökéletesség a lényeg, hanem a szabadság, a kibontakozás lehetősége. Hiszen mindenki kreatív: ki így, ki úgy – osztja meg Ildikó a tapasztalatait és hozzáteszi, az, hogy az utóbbi években reneszánszát éli a két kezünkkel való értékteremtés (kézimunka, befőzés, használati és dísztárgyak készítése), annak hátterében a virtuális világban való létezés felszínességének, személytelenségének felismerése, a nosztalgia és az elvágyódás érzése egyidejűleg benne van.

– Amit az ember mintegy kedvtelésből megtanul, azt később már tudja alkalmazni, és mennyivel értékesebb egy egyedi, saját magunk által készített ajándékot adni, mint egy huszadik parfümöt! – mondja Ildikó, és elárulja, egy konyhai tárolón kívül a lakásukban nagyon kevés saját alkotásuk található, hiszen a legtöbb kézműves „holmijuk” megtetszik valakinek, aki náluk jár... Így hát odaajándékozza. A trendi technikák közül a megunhatatlan dekupázst, a bútoroknak a kopottas, használt benyomást kölcsönző krétafestést és az antikolást említi. Hiába: ha az eljárás modern is, láthatóan a régi dolgokhoz vonzódunk.

Így lett egyszerre modern és nosztalgikus a kis kávézó is, amit a kreatívbolt szomszédságában a közelmúltban nyitottak, egész egyszerűen azért, mint mondja Ildikó, mert valami újra vágytak. Ami nem épp szokványos, ahogy – szerencsére – Balláék egész története sem az. Leszámoltak hát a műanyaggal: minden elviteles csomagolás és szívószál biológiailag lebomló anyagból készül. – Kicsik vagyunk, de ennyit megtehetünk a jövőnkért. Ezt vállaltuk, és tartani is fogjuk – mondja a „háziasszony”.

Ildikó átkísér a kávézóba: ott Péter áll a pult mögött. Jó nézni, ahogy egymásra néznek.

Bereczki-Csák Helga