Az idei Campus Fesztivál száma: 114 ezer!

Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére idén 114 ezren látogattak el - közölték a szervezők vasárnap. A legtöbben csütörtökön Majkára, szombaton pedig a Halott Pénzre voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont, amikor a jubileumi műsorral érkező Tankcsapda és a titokzatos fekete maszk mögé bújó norvég dj. Alan Walker lépett fel.
[Beillesztett cikk: Egyszer minden véget ér. Kellemes józanodást, Debrecen! + KÉPGALÉRIA!]
A zárónapon a késő este érkező eső sem befolyásolta a programokat. Teltházas nézőtér előtt koncertezett a Road és az amerikai Limp Bizkit is. Ami a Campus Fesztivál látogatói számát illeti várakozáson felüli volt, az egy évvel ezelőtti eseményt is meghaladta.
Évek óta azon dolgozunk a munkatársaimmal, hogy egy olyan biztonságos, családbarát, kulturált fesztivált szervezzünk, ami valóban minden korosztályt megérint. Úgy érzem ehhez az idei fesztiválon jártunk a legközelebb
– összegezte az elmúlt napokat Miklósvölgyi Péter, a Campus Fesztivál igazgatója, aki szerint ennek megvalósítását nagyban segítette a 11 éve kísérőrendezvényként kapcsolódó, négy országból érkező, csaknem ezer hallgató részvételével zajló Campus Sportfesztivál és az idén debütáló, családoknak szóló Campus KID és a művészeti ágakat támogató Campus ART is.
Nem a létszámnövekedés volt a célunk, inkább azt szerettük volna elérni, hogy a fesztiválozók érezzék, hozzánk valamennyi napra érdemes kilátogatni, méghozzá úgy, hogy ne csak az esti főműsorra érkezzenek meg a kikapcsolódni vágyók
- tette hozzá a fesztiváligazgató. A Campuson továbbra is a zenéé volt a főszerep, idén összesen több, mint 1000 zenész adott koncertet Debrecenben.
„A kiemelt headlinerek tízezres koncertjei mellett fontos karakterjegye a Campusnak, hogy a hazai zenei élet közel teljes spektruma helyet kap a számos színpad valamelyikén.„Vannak, akik alig pár év alatt jutottak el a kisebb helyszínekről a nagyszínpadokra, mint például a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company, mások több év szünet után tértek idén vissza Debrecenbe: a Subscribe zenekart nagy tömeg és ováció fogadta. A zenei program szerves részét alkotja a magyar underground is, méghozzá generációtól függetlenül: az Európa Kiadóra ugyanúgy sokan odagyűltek, mint a húsz év körüli fiatalokból álló Carson Comára, akik a Hangfoglaló Program támogatott zenekaraként kaptak meghívást a fesztiválra
- mondta Süli András programigazgató. Idén még komolyabb szerepet kaptak a kisebb külföldi zenekarok: emlékezetes teltházas bulit csinált a Delinquent Habits, megmozgatta az Aréna Sátrat a Dog Eat Dog, a Seafret érzelmes dalai pedig több száz ember szemébe csaltak könnyeket.
[Beillesztett cikk: Ha ez lenne az utolsó nap]
A fesztivál csütörtöki hivatalos megnyitóján a VIP fogadáson 7 millió forint gyűlt össze, ezt idén a debreceni Idősek és a Csökkentlátók Otthona kapja. Az adománygyűjtő akció a fesztivál után is él.
A takarítás és bontás vasárnap hajnalban elkezdődött, hogy a Nagyerdei Stadion környezete rövid időn belül eredeti állapotába kerülhessen.A következő napokban nagy erőkkel folyik a terület helyreállítása, a felépítmények elszállítása. A legtöbb színpadnak már nyoma sem marad holnap reggelre, ma éjféltől pedig átadjuk a Nagyerdei körutat is, így holnaptól már a tömegközlekedési rend is helyreáll ezen a szakaszon
- nyilatkozta Pál László, a Campus Fesztivál technikai igazgatója.
Jövőre 2020. július 22-26. között rendezik meg a Campus Fesztivált.
[Beillesztett cikk: Alan Walker óriási bulit csapott Debrecenben +FOTÓK]






























