Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiugratná a debreceni nyulat a bokorból a Jobbik, az LMP és a Momentum

| 2019. 06. 26. | 19:30:00
Közös jelöltek, közös program, közös kampány.
Kiugratná a debreceni nyulat a bokorból a Jobbik, az LMP és a Momentum
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bejelentette választási együttműködését a Jobbik, az LMP és a Momentum Debrecnben június 26-án, hangsúlyozva, a lehetőséget az összes ellenzéki párt, szervezet előtt nyitva tartják. Az esetleges csatlakozóknak igyekezniük kell – tették hozzá –, mert erre vonatkozó határidőt ugyan nem szabtak meg, de egy-két héten belül e kérdésnek el kell dőlnie. Ezzel nyitva hagyták a DK előtt a visszautat, miközben az EP-választásokon sikeresen szereplő Gyurcsány-párt szemmel láthatóan a lehető legtovább tágítaná a saját mozgásterét.  

[Beillesztett cikk: A DK-val nem lehet tárgyalni - így a jobbikos, aki meg is indokolja]

Kőszeghy Ábel, a Jobbik debreceni frakcióvezetője közölte, a megállapodás azt jelenti, hogy a három párt közös polgármesterjelöltet, képviselőjelölteket indít, közös lesz a pártlista (ez a töredékszavazatok miatt kulcsfontosságú), a program, de még a kampány is. Kőszeghy Ábel szerinte ez mérföldkő, nem emlékszik, hogy a rendszerváltás óta lett volna példa ehhez hasonló hárompárti együttműködésre.

A Lehet Más a Politika megyei elnöke, Jármi Péter úgy nyilatkozott, „hiteles alternatívát mutatnának fel a Fidesz korrupt rendszerével szemben”, a közös program pedig „a valódi debreceni problémákra reflektál majd” az ígéretek helyett. – Szeretnénk új, a cívisváros történelméhez méltó politikai kultúrát meghonosítani, nem sárdobálással és lejárató kampányokkal készülni. Ez a három párt képes lesz az önkormányzatban is együttműködni – tette hozzá.

Szabó Bence, a Momentum debreceni elnökségi tagja az együttműködésről azt mondta, gyors megegyzés volt, a polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek bemutatása pedig a következő hetekben várható. Mint fogalmazott, szívesen fogadják azokat „a hiteles ellenzéki szervezeteket, amelyek az önös érdekeik elé tudják helyezni a közös munkát”. 

[Beillesztett cikk: Pártütőkről beszél a debreceni DK-s]

A pártok képviselői az esetleges csatlakozókra hivatkozva nem nagyon akartak belemenni részletekbe, így abba sem, hogy a Jobbik adja-e majd a polgármesterjelöltet (mint a Fidesz utáni legerősebb párt az önkormányzati közgyűlésben). Azt azért elárulták, hogy az egyeztetések 3-4 hónapja zajlanak, de az EP-választások eredménye után látszott, hogy az ellenzéki összefogás nem lesz teljes (vagyis a DK sokkal nagyobb nyomatékkal akarja érvényesíteni az akaratát). Ezért döntöttek úgy, hogy cselekednek és előrukkolnak a mostani megállapodással.

Arra az újságírói kérdésre, hogy számítanak-e egyéniben nyert önkormányzati képviselői hellyel, Jármi Péter úgy felelt, a céljuk ez, ami azért is nagy dolog lenne, mert a Fidesz 1998 (!) óta nem veszített egyéni körzetet

RaL

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
A látogatók részéről fokozott érdeklődés tapasztalható a gyógy- és ehető növények iránt.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Szakaszosan közlekednek a villamosok.
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
A Semcorpnál feltárt szennyezés, annak megszüntetése és a terület megtisztítása a szennyező feladata – közölte az önkormányzat.
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Az Egyetem sugárútra vonultak a tűzoltók.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Hirdetés
Hirdetés
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
A tűzoltók körülhatárolták a lángokat.
Hirdetés
Hirdetés
Meghosszabbították a hőségriasztást
Meghosszabbították a hőségriasztást
A tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet.
Hirdetés
Hirdetés
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Zöld lendület az oktatásban.
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Szakaszosan közlekednek a villamosok.
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
A bandát irányító nőt a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai fogták el.
Gazdaság
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Csoportos létszámcsökkentés a gyógyszergyárnál
Komoly kihívást jelent a versenyképesség fenntartása - írják.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.