Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DK-val nem lehet tárgyalni - így a jobbikos, aki meg is indokolja

| 2019. 06. 23. | 13:46:00
Más pártokkal lehet együttműködés Debrecenben.
A DK-val nem lehet tárgyalni - így a jobbikos, aki meg is indokolja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Önkényesen rúgta fel a Jobbik és a Momentum a debreceni ellenzék hosszú hónapok óta tartó együttműködési tárgyalásait – közölte pénteken Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció helyi vezetője.

A debreceni politikus szerint az esetet nem lehet elvonatkoztatni a napokban Berettyóújfaluban lezajlott történésektől, ahol ugyanez a két párt, ugyanezekkel a tárgyalókkal teremtett olyan helyzetet, ahol a DK-t sikerült kiszorítani az együttműködésből.

A Jobbik meghatározó debreceni embere, az önkormányzati képviselő Kőszeghy Ábel ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalta. Amint azt a Cívishírnek elmondta, Varga Zoltán fölényesen, dölyfösen állt hozzá a debreceni tárgyalásokhoz,

különösen az EU-parlamenti választások után, amikor elfogadhatatlan feltételeket kínált.

Kőszeghyék azért álltak fel a tárgyalóasztaltól, mert nem láttak esélyt a megállapodásra például a közös jelöltállítások ügyében sem, és elmondása szerint Varga Zoltán utólagos viselkedése, közleményei, facebookos kirohanásai is csak azt igazolják, hogy vele érdemben tárgyalni nem lehet.

Arra a kérdésünkre, hogy mit gondol, mit szólhatnak a „régivágású” debreceni jobbikosok ezekhez a tárgyalásokhoz, Kőszeghy Ábel azt mondta, megnyugodhatnak, mert Debrecenben a Gyurcsány-párttal nem fognak össze, és a döntésük végleges. Annak a lehetőségét nem zárta ki, hogy a DK-n kívül más pártokkal megállapodnak valamilyen formában, de a Jobbiknak Debrecenben saját polgármester-jelöltje lesz, tette hozzá Kőszeghy.

BeA

[Beillesztett cikk: Cívishíres szavait fordították a berettyóújfalui polgármesterjelölt ellen Muraköziék]

 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
A látogatók részéről fokozott érdeklődés tapasztalható a gyógy- és ehető növények iránt.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Szakaszosan közlekednek a villamosok.
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
A Semcorpnál feltárt szennyezés, annak megszüntetése és a terület megtisztítása a szennyező feladata – közölte az önkormányzat.
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Az Egyetem sugárútra vonultak a tűzoltók.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Hirdetés
Hirdetés
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
Erdő és gabona ég Nagyhegyesnél
A tűzoltók körülhatárolták a lángokat.
Hirdetés
Hirdetés
Meghosszabbították a hőségriasztást
Meghosszabbították a hőségriasztást
A tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet.
Hirdetés
Hirdetés
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Elektromos minibuszokat kapnak az iskolák
Zöld lendület az oktatásban.
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a forgalmas debreceni kereszteződésben
Szakaszosan közlekednek a villamosok.
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
A bandát irányító nőt a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai fogták el.
Gazdaság
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Csoportos létszámcsökkentés a gyógyszergyárnál
Komoly kihívást jelent a versenyképesség fenntartása - írják.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.