Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceniek „szívtak” a legtöbbet. A MÁV-nak megvan a válasza

| 2019. 03. 07. | 13:27:00
Több mint 132 ezer perc késés egy év alatt!
A debreceniek „szívtak” a legtöbbet. A MÁV-nak megvan a válasza
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közérdekű adatigényléssel fordult az Index a MÁV-hoz, hogy megtudja, mennyit késtek tavaly a személyszállító vonatok. A vasúttársaságtól azt kérdezték, hogy mennyi volt a teljes késés, ha minden járatot beleszámolunk, és hogy mennyit késtek a járatok egyes fontosabb, Budapestet nagyobb városokkal összekötő vonalakon.

A MÁV válasza szerint a személyszállító vonatok 2018-ban jóval többet késtek, mint 2017-ben, a romló tendenciát pedig a Budapest-Pécs, Budapest-Miskolc és Budapest-Debrecen viszonylatokat érintő nagymérvű pályarekonstrukció okozta.

A kapott számokból kiderült az is, hogy az országos vasúthálózaton 2018-ban több mint 1 031 081 személyszállító vonat közlekedett, ezek 87 százaléka (893 563 járat) menetrend szerint érkezett a célállomásra, vagyis 13 százalék késett, szemben a 2017-es 11,55 százalékkal. Az összes járatra vetített késés átlagosan 2 perc volt tavaly.

A debreceni vonalon összesen 132 441 percet késtek a vonatok 2018-ban, ezzel toronymagasan listavezető!

Grafika: Index

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Pikniket tart a Zöld Őrszem
Pikniket tart a Zöld Őrszem
A Vezér utcai víztározónál, Debrecenben.
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
A kinevezések öt évre szólnak.
Tárkányi Pappnak: „mondjon le! Most. Azonnal”
Tárkányi Pappnak: „mondjon le! Most. Azonnal”
Szorgalmazta, hogy oszlassák fel a közgyűlést.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
A debreceni főtér ikonikus épülete az állam tulajdonába kerül.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A debreceni rendőrök három hónapja keresnek egy lányt
A debreceni rendőrök három hónapja keresnek egy lányt
Tudja, hol lehet Horváth Emese Vivien?
Új dékán a debreceni orvostudományi karon
Új dékán a debreceni orvostudományi karon
Mátyus Lászlót Németh Norbert váltotta.
Amit a debreceni fémszennyezésről tudni lehet
Amit a debreceni fémszennyezésről tudni lehet
A kínai Semcorpnál leállt a szeparátorfólia-előállítás; a környezetvédelmi hatóság szerint a jelenlegi gyártási technológia talajkárosító.
Hirdetés
Pikniket tart a Zöld Őrszem
Pikniket tart a Zöld Őrszem
A Vezér utcai víztározónál, Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Mártonffy Máté örül, hogy Debrecenben folytatja
Mártonffy Máté örül, hogy Debrecenben folytatja
Úgy érzi, a DEAC-nál tud a legtöbbet fejlődni.
Hajdú-bihari sajtófőnök a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban
Hajdú-bihari sajtófőnök a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban
Pécsi Norbert Sándor közel húsz éve dolgozik a kommunikációs szakmában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját
Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját
A sajtó munkatársai pedig szabadabb rend szerint tudósíthatnak az intézményekből.
Miért létfontosságú naprakészen tartani a fizetési adataidat?
Miért létfontosságú naprakészen tartani a fizetési adataidat?
Néhány perc frissítés komoly pénzügyi gondokat előzhet meg időben.
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
A kinevezések öt évre szólnak.
Főigazgatót, elnököt rúgott ki Magyar Péter
Főigazgatót, elnököt rúgott ki Magyar Péter
A közösségi oldalán jelentette be.
Gazdaság
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Munkagödrök miatt bosszankodnak az Akadémiakertben és a Ligetben
Több debreceni városrészben végez hálózatfejlesztést az egyik telekommunikációs cég.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.