Debreceni 21-es: Fodor András, az EU-pályázatok bölcse, a hoki szerelmese

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal Fodor Andrástól, aki a debreceni jégkorongozás felvirágoztatásáért küzd.

Cívishír: Fodor Andrást hokis berkekben nem kell bemutatni, de még nem jártas az egész város ebben a közegben. Mit tudhatunk meg?
Fodor András: Debrecenben születtem, itt is nőttem fel, és nagy lokálpatriótaként élem a mindenapjaimat a családommal. Eredetileg tanár és közgazdász vagyok. Debrecenben végeztem történelem-német szakon, majd egy fejvadász cégnél kezdtem dolgozni, közben Budapesten uniós ügyekre specializálódva közgazdász diplomát szereztem. Amikor végeztem, éppen akkor alakult meg az Euro-Régió Ház, amelyet az európai uniós források hatékony felhasználása érdekében hozott létre debreceni önkormányzat, a megyei kereskedelmi és iparkamara, az egyetem, valamint a Cívis Ház Zrt. Érdekesség, hogy a fejvadász cégemen keresztül keresték ide a vezetőt, s mivel untam már egy kicsit a fejvadászkodást, úgy éreztem, ideje lenne váltani, hát „levadásztam” saját magamat. Tizenegy évet húztam le az Euro-Régió Háznál, elmélyedve az európai uniós pályázati ügyekben. Amikor 2010-ben Pajna Zoltánt megválasztották a regionális fejlesztési tanács élére, akkor megint felmerült a váltás gondolata, és át is igazoltam, két és félig dolgoztam ott, ugyancsak uniós pályázatokkal foglalkoztam, csak éppen a végrehajtói oldalon.

Cívishír: Kincset érhet manapság ez a tudás. Most éppen hol kamatoztatja?
Fodor András: A Debreceni Egyetemen. A rektor urat még az Euro-Régió Házból ismertem, hiszen ő volt az intézmény képviselője, az ő ajánlatára kerültem az egyetemre, a kancellár úr alatt négy évig voltam a pályázati központ igazgatója, tehát ezt a pályázati világot minden oldalról és szemszögből megismertem. Most is az egyetemen van a főállásom, a DEAC-ban részmunkát végzek, a DHK vezetése pedig társadalmi munka, megbízás, én hobbinak nevezném.

Cívishír: Ugorjunk vissza az időben! A sport mikor lett az élete része?
Fodor András: A futball révén tulajdonképpen már akkor, amikor öntudatra ébredtem. Hat évig ugyan atletizáltam, de a grundon, vagy a játszótéren, ahogyan már mi hívtuk, mindig fociztunk. Ennek jegyében telt az egész gyerekkorom, majd az egyetemet is végigfociztuk, és amikor végeztünk, alapítottunk egy kispályás csapatot, a Harmónia 1997 SE-t, amivel beneveztünk a városi bajnokságba. A társaság azóta is ezen a néven fut, én már négy-öt éve visszavonultam az aktív játéktól. Azóta inkább fallabdázom.

Cívishír: Várom, hogy kikössünk a hokinál…
A jégkoronggal való megismerkedésem számomra egy nagyon romantikus történet.  Valamikor tizenévesen súlyos arcüreggyulladás gyötört, otthon feküdtem az ágyban, amikor a néhai Knézy Jenő jégkorong-világbajnokságot közvetített Oroszországból. Elkezdtem nézni a meccseket, és egyszer csak azt mondtam magamnak, hogy ez a sport nagyon „állat”. Azóta mindig is volt bennem egy látens szerelem a hoki kapcsán.

Cívishír: Aztán ez a szerelem egyszer csak beteljesedett?
Fodor András: Akkoriban Debrecenben még nem volt csapat, de amint a kilencvenes évek elején megalakult, minden meccsen ott fagyoskodtam. Később a gyerekeim révén lettem aktív szurkoló. Amikor a nagyobbik fiam manduláját kivették, pár hónap alatt felszedett pár kilót, ezért elhatároztuk, hogy intenzív sportolásba kezd. Ismerősök ajánlására kötöttünk ki a Debreceni Hokiklubnál. A kisebbik fiam már szinte a jégpályán nőtt fel, most az U10-es csapat tagja, s immár a lányom is jégkorongozik, párhuzamosan viszi a műkorcsolyával, amit már hat éve űz. Egyik nap műkorcsolya edzésen van, a másik nap beöltözik és jégkorongozik. Büszkén mondhatom tehát, hogy mind a három gyerekem hokizik. A feleségem fanatikus szurkoló, tehát a család minden tagja odavan a jégkorongért.

Cívishír: Szurkolóból hál’ istennek már Debrecenben is sok van, de nem mindenkiből lesz csapatvezető. Hogyan került a DEAC élére?
Fodor András: A DHK-nak is elnökségi tagja voltam már, és amikor látszott, hogy a klub nehéz helyzetbe került, és fel kellett adni a MOL Ligában való szereplés jogát, azon kezdtünk dolgozni, hogy legalább az utánpótlást megóvjuk. A város szerencsére nem vette le a kezét a DHK-ról, amelynek 2017-ben elnöke lettem, így sikerült konszolidálni a helyzetet, azaz biztosítani majd’ kétszázötven gyerek edzéslehetőségét, versenyeztetését. Amikor a felnőtt csapat újbóli megalapításának ötlete felmerült, tudtuk, hogy bár papíron két szervezeti egység lesz a DHK, azaz az utánpótlás és az egyetem égisze alatt alakuló felnőtt csapat, ezek csak szinergiában működhetnek, és fölösleges két különálló menedzsmentet felépíteni. 

Cívishír: Árulja el, kinek fejéből pattant ki az, hogy DEAC-nak Erste Ligás jégkorongcsapata legyen?
Fodor András: Konkrétan nem tudom, valahogy a városvezetők és az egyetemi vezetés közötti egyeztetések eredménye lehetett, azaz Papp László polgármester, Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Kósa Lajos országgyűlési képviselő állapodhatott meg ebben, én nem voltam jelen ilyen körű megbeszélésen.  A saját szerepem ebben a történetben annyi volt, hogy – mivel akkor már a DHK-t vezettem – kértem, ugyanaz a menedzsment irányítsa a DEAC-ot is, mert úgy garantált a hatékonysága.

Cívishír: A semmiből felépíteni egy csapatot komoly erőpróba. Mennyi időt kapott a debreceni nagyuraktól, és mennyi bizalmat a szövetségtől a DHK csődje után?
Kétségtelen, hogy volt néhány kellemetlen beszélgetésünk a szövetségben, amíg a múlt ügyeit rendeztük, morálisan mindent lezártunk. Ezekbe keményen bele kellett állni, a kancellár úr is eljött velem a jégkorong-szövetség elnökéhez, hogy felvázolja neki az egyetem álláspontját. Ez, illetve a debreceni utánpótlásban versenyző csaknem 250 gyerek meggyőzte a szövetség vezetését, hogy érdemes Debrecent befogadni az Erste Ligába. Valamikor tavaly ilyenkor kaptunk zöld utat, és márciusban kezdtük építeni a csapatot.

Cívishír: Korábban volt itt már orosz vonal, majd kanadai vonal. Most cseh iskolában pallérozódnak a debreceni hokisták?
Fodor András: Bár egy évet kihagytunk az Erste Ligában, azért képben voltunk az ottani történésekkel és a szereplőkkel kapcsolatban. Dave Musialt ajánlották nekünk, és amikor személyesen találkoztunk, akkor győzött meg arról, hogy rá lehet bízni ezt a gárdát. Nem amiatt, mert ő egyébként cseh, hiszen a személye a nemzetisége fölött állt. Minket az emberi tulajdonságai, a szakmai elhivatottsága érdekelt. A légiósok kiválasztásában abszolút szabad kezet kapott, egyébként remekül dolgoztunk együtt, amikor a keretet kialakítottuk.

Cívishír: Bele sem lehet kötni, újoncként élcsapattá vált a DEAC, szinte biztosan bejut a rájátszásba. Hitte volna a legelején?
Fodor András: Eleve úgy kalkuláltunk, hogy a felsőház a cél, de az 5-6. helyet tartottuk reálisnak. Ehhez képest tényleg remekül szerepel a csapat, és bízunk benne, hogy az alapszakaszból hátralévő tizenvalahány meccsen nem rontja el a renoméját.

Cívishír: Vannak még kételyek sok debreceni szurkolóban a DHK kudarca miatt. Mi a garancia, hogy a DEAC hosszabb távon meghatározó csapata lesz a magyar hoki elitjének?
Fodor András: A Debreceni Egyetem a garancia. Bács Zoltán kancellár úr is többször elmondta, hogy amibe az egyetem belekezd, azt nem veszi félvállról, és az anyagi háttér megszervezésében segédkezni fog. A DEAC jégkorongcsapata több lábon áll, hiszen az egyetem mellett a debreceni önkormányzat is támogatja, ez egy közös ügye a városnak.

Cívishír: Hetényi Zoltánnak és Vlagyiszlav Kulesovnak már aláírt szerződése van jövőre is. Az jelzésértékű, hogy először velük hosszabbítottak?
Fodor András: Ha úgy tetszik, akkor jeleztük a játékospiacnak, hogy Hetényi Zoli és a fiatal Kulesov már foglalt. A vezetőedző döntése volt, hogy velük kezdjük a csapatépítést, ami abszolút érthető, hiszen Hetényi a liga legjobb kapusa, mellesleg a Debreceni Egyetem hallgatója, a fiatal, alig húszéves Kulesovban pedig óriási lehetőség rejlik.

Mekkora anyagi terhet ró a klubra a játékosok bére jégkorongban? Ha konkrétumokat nem is árul el, csak érzékeltesse, mondjuk a focihoz képest.
Fodor András: Becslésem szerint egy Erste Ligás csapat költségvetését a labdarúgó NB II. aljához vagy az NB III. elejéhez lehetne mérni. Nálunk hozzávetőlegesen az éves büdzsé mintegy negyven százalékát jelenti a bérköltség. Az Erste Liga egyébként egy kiváló lehetőség az utánpótlásból kinövő játékosok számára, biztos megélhetést nyújt, de szó sincs mesebeli fizetésekről, mint labdarúgásban. Debrecenben különösen jó manapság hokizni, hiszen a DEAC kiváló karrieralternatívát kínál: itt a biztos megélhetés mellett még egyetemi tanulmányokat is lehet folytatni. 

Cívishír: Helyezzük el a magyar jégkorongot a régióban, különösen az utánpótlás viszonylatában!
Fodor András: A jégkorongról elmondhatjuk, hogy az egyetlen csapatsport, amely a rendszerváltás óta folyamatosan fejlődő pályán van Magyarországon. Amikor én bekapcsolódtam a sportágba, mintegy háromezer igazolt utánpótláskorú versenyzője volt a szövetségnek. Ez a szám ma már eléri a hatezret, néhány éven belül pedig meghaladhatja a tízezret. Utánpótlásban a Fehérvár az utóbbi években megnyerte az EBEL különböző korosztályos küzdelmeit, ahol már a DHK is meghatározó tényező, tehát lassan megelőzzük az osztrákokat. A szlovákok még előrébb járnak, jó lenne megint náluk is versenyeztetni az utánpótláscsapatainkat, de annak egyelőre súlyos anyagi vonzatai lennének a szlovák fél hozzáállása miatt. Reméljük, ez változik, és akkor visszatérhet a DHK a szlovák ligába, mi erre abszolút nyitottak vagyunk. Szlovákiában más a sportág beágyazottsága, ott a legtöbb gyerek első szándékból választja a jégkorongot, nem úgy, mint nálunk. Bár a kicsiknél, a 8-10 éveseknél már itt is a hokit választják a legügyesebbek, tehát sokkal jobb a merítési lehetőség, mint korábban. Régen az ment hokizni, aki nem felelt meg focistának. Ha ez még nem is fordult meg, a helyzet mindenképpen változik.

Cívishír: Újonchoz képest szárnyal a csapat, lassan kicsinek bizonyul a jégcsarnok, a szurkolók komfortérzetén hogyan lehetne javítani?
Fodor András: A klub számára üzletileg is nagyon fontos lenne egy nagyobb csarnok, hiszen a jegybevétel 1000-1500 forintos áron akár százmillió forintra is rúghatna egy idény alatt, ami jelentős összeg egy ekkora költségvetésben. Ennek a csarnoknak a kubatúrája sajnos nem teszi lehetővé a bővítést. Felmerült ötletként a kettes csarnok bővítése. Vizsgáljuk ennek is a lehetőségét. A brassói csarnok számomra az etalon, egy olyat el tudnék képzelni Debrecenben is.

Cívishír: A hoki mellett megvan még a futball iránti imádat is?
Fodor András: Megváltozott a viszonyom a focival. Ha az ember tartósabban elkezd jégkorongot nézni, akkor nehezen tud visszaállni. A két sportágat dinamikában össze sem lehet hasonlítani, de van más is. A jégkorong egy elképesztően őszinte sport, ahol rendben van a játékosok mentalitása, az olykor kitörő balhék ellenére is. Hokiban senki nem üvölt egy centiről a játékvezető arcába, nem az a céljuk a játékosoknak, hogy a bírót műesésekkel átverjék, és nincs fetrengés. Egy meccsen 70-80 lövés megy kapura, egyszerűen nincs idő a színészkedésekre. Továbbra is DVSC-bérletes vagyok, kijárunk édesapámmal focimeccsekre, jókat sörözünk, de teljesen átszerettem a jégkorongba. Sajnos arra már nincs időm, hogy megtanuljak hokizni, így mozgás gyanánt fallabdázni járok. Egyébként egészen ügyesen korcsolyázom, az U10-esek között abszolút versenyképes vagyok.

Cívishír: Van az a pénz, amiért elhagyná Debrecent?
Fodor András: Igazán sosem merült fel, most pedig már semmi nem indokolja azt, hogy én 47 évesen családostul elmenjek. Itt nagyon szép célokért dolgozhatok, szóba sem kerül az elköltözés.

Mi a legjobb Debrecenben, és mi a legrosszabb?
Fodor András: Debrecenben már érezni lehet a nagyváros komfortját, de annak hátrányait nem. A legjobb az az elképesztő változás, amin a gyerekkorom óta átment a város, és nagyon jó volt ezt testközelből megélni, esetleg még hozzá is tenni. A legrosszabb Debrecenben az, hogy nincs egy háromezres hokicsarnok, nincs háromezer méteres hegy és nincs tengerpart.

Cívishír: A végére lazuljunk: sör, bor vagy pálinka?
Fodor András: Elsősorban bor, aztán egy kis pálinka. Sportolás után mindenképpen sör.

Cívishír: Cézársaláta vagy körömpörkölt?
Fodor András: Mostanában több a cézársaláta, de a körömpörkölt is csúszik.

Cívishír: Lelki szemei előtt milyen debreceni jégkorongos életet lát 2028-ban?
Fodor András: Egy brassói szintű jégcsarnokban játszunk, a keleti városrészben is épül egy jégcsarnok, hiszen onnan sokan a távolság miatt nem járnak most át a Tócóskertbe. Az utánpótlásunk a jelenleginek a duplája, azaz minden korosztályban 60-70 gyerek hokizik, és évente 4-5 fiatal kap bebocsátást a profik közé. A felnőtt csapatunkban meghatározóan debreceniek játszanak, remek légiósokkal kiegészülve pedig a csúcsra törünk.

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: A szárnyaló DEAC, és ami mögötte van: pénz, tudás, jövőkép]