civishir.hu
2018.11.09. 12:09
A debreceni multi és a középiskola remekül együttműködik.
Magyarországon is javában tart a negyedik ipari forradalom, amely nemcsak az iparban, hanem az oktatásban is megköveteli az okoseszközök minél szélesebb körű használatát. Ebből a szempontból is kiemelkedően jó az együttműködés az NI Hungary Kft. és a Brassai-középiskola között, miután az amerikai nagyvállalat és az iskola több mint 15 éve dolgozik közösen azért, hogy a tanulók és a pedagógusok megismerjék a legújabb technológiákat, azok alkalmazását. A National Instruments (NI) ugyanis elkötelezett támogatója a hatékony és gyakorlatorientált oktatásnak, a Brassai pedig olyan intézmény, ahol a szakképzés nem kizárólag elméleti könyvekből történik, hanem a valós vállalati igények figyelembevételével, versenyképes szaktudással vértezik fel a hallgatókat.
Az NI-jal való kooperáció a szakgimnáziumban 2018 őszén újabb jelentős szakaszához érkezett. Az Ipar 4.0 területén is használt 16 darab „DaNI Robot SB Rio Kit” adományt kapott az iskola, amely lehetővé teszi, hogy a diákok a robotprogramozással a gyakorlatban is megismerkedjenek.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)