Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezt is megértük: már törik a padlót a Zenedében

| 2018. 07. 23. | 17:18:00
Megújul a gyönyörű Debreceni épület.
Ezt is megértük: már törik a padlót a Zenedében
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ha minden a tervek szerint halad, hat hónap múlva új fényében fog tündökölni a Zenede, azaz a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola Vár és Csapó utcák sarkán álló épülete. A jó hírről Papp László polgármester július 23-án sajtótájékoztatón számolt be a Kodály-teremben, ami épp romjaiban hever: száll a por, lázas munka folyik, épp az aljzatot verik fel az 1862-ben épült iskolában.

 

A polgármester elmondta, rég várt pillanat ez számára, és a helyiek számára is, hiszen Debrecen egyik legszebb épületéről van szó, aminek régóta érik a teljes rekonstrukciója. Elhangzott, a munkálatok az oktatási infrastruktúra fejelesztése keretében zajlanak, aminek programeleme több bölcsőde, óvoda és iskola felújítása is (jelenleg a Lilla téren lévő általánosban és a Nagyerdei Óvodában folyik építkezés, szépítés, korszerűsítés).

A bruttó 360 millió forintos beruházás a Zenedében külső-belső renoválást jelent, egyebek mellett a homlokzat felújítását, a nyílászárók, a tető cseréjét, valamint a fűtési rendszer korszerűsítését, ami révén 50-60 százalékos energiamegtakarítást várnak.

Papp László hangsúlyozta, évtizedek óta nem nyúltak az épülethez – ezt az előző építkezésen hátrahagyott, és most fellelt 6 forint 30 filléres Borsodi sörös üvegek is alátámasztják –, ám a mostani rekonstrukció során igyekeznek a régi állapotot visszahozni.

A Zenede megszépítésért két cég felel (őket pályázat útján választották ki): a helyi Bihar Generál Építő Kft. és a fővárosi Pesti Építő Zrt.

- BCSH -

[Beillesztett cikk: Hamarosan megszépül a Zenede]

 

További híreink
Finom ízek, jó hangulat a Zamaton
Finom ízek, jó hangulat a Zamaton
Képeken a debreceni fesztivál második napja.
Felborult egy autó Debrecen külterületén
Felborult egy autó Debrecen külterületén
Riasztották a tűzoltókat és a mentőket is.
A Cívishír csapata is tölti a kolbászt a Zamaton
A Cívishír csapata is tölti a kolbászt a Zamaton
Amatőrök versengenek Debrecenben.
Hat autó égett Debrecenben
Hat autó égett Debrecenben
Két vízsugárral oltották a lángokat.
Biztonság hete: Debrecenben fókuszban a motorosok
Biztonság hete: Debrecenben fókuszban a motorosok
Ingyenes rendezvényt tart a Koroknai Autósiskola.
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Debrecenben is rendeznek területi válogatót.
Templomok Éjszakája Debrecenben
Templomok Éjszakája Debrecenben
Ingyenes rendezvényre várják az érdeklődőket.
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
A cívisvárosban fogják gyártani az új iX3 nevű modellt.
Baleset a debreceni körforgalomban
Baleset a debreceni körforgalomban
Terelőútvonalon több buszjárat.
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Miskolc követte el a bűncselekményt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős
Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős
A debreceni gátfutó a negyedik helyen végzett.
Hirdetés
Hirdetés
Egymilliárdot ért volna ez az öt szám
Egymilliárdot ért volna ez az öt szám
Önnek hány találata volt?
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kezdődik a hortobágyi madárszínház építése
A projekt teljes elszámolható költsége meghaladja a 4,3 milliárd forintot.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult
A visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Megakasztotta a kormány a debreceni lakásprogramot
Muszáj újragondolni az önkormányzati kezdeményezést; októberben szociális bérlakásokat is pályáztatnak.
Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül
Lejárt a széles körben használt Clexane szabadalmi védettsége, de a szakember szerint nincs ok aggodalomra.
Műfüves pályával gazdagodik Derecske
Hamarosan kezdődik a kivitelezés.
Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben
Közel duplájára nőhet a kínálat.
Támogatott tartalom
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
Találkozzunk, és szórakozzunk Tállyán!
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés