police.hu
2023.03.20. 12:28
A hajdúsámsoni férfiak 180 zsák cementet akartak elvinni.
A szomszédok figyeltek fel arra, hogy két férfi építőanyagokat pakol egy kisteherautóba március 18-án hajnalban egy pallagi építkezésen. Azonnal bejelentést tettek a rendőrségre, azonban a két ismeretlen, ahogy észrevette a közeledő rendőrautót futásnak eredt.
Messzire nem jutottak, egy órán belül kattant a bilincs a kezükön.
Kihallgatásán a 25 éves férfi és 17 éves társa is részletes beismerő vallomást tett. Mint kiderült, kora este egy debreceni telephelyről tulajdonították el a kisteherautót, majd első útjuk a pallagi építkezésre vezetett, ahol 180 zsák cementet és egyéb építési anyagot pakoltak a jármű rakterébe.
Elmondásuk szerint még nem végeztek a dolgukkal, amikor meglátták a rendőrautót.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a két hajdúsámsoni lakossal szemben.
Kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Kisebb tó alakult ki a debreceni lakónegyedben.
Pályázati forrásból újítják fel.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.11)