Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sok a gond a mezőgazdaságban – derült ki Tépén

| 2023. 02. 03. | 16:37:00
Amit elődeink „szétbarmoltak”, azt most helyre kell hozni.
Sok a gond a mezőgazdaságban – derült ki Tépén
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Napról napra esik a gabona ára; az árpa nem kell, hiába volt fele termés; a napraforgónak a vártnál csak a harmadát arattuk, és a korábbi 27 ezer helyett most 18 ezer forint a tonnája; a kukorica annak ellenére sem kell, hogy gyakorlatilag nem volt termés; a 37-38-as sikértartalmú búza tonnája betakarításkor 13-14 ezer forint volt, míg most 9 ezer – sorolta az agrárium legégetőbb problémáit Deák László házigazda, a tépei farmján már hagyományosan február elején megtartott évindító gazdafórumon, amelyet az idén február 3-án rendezett meg. Az eseményen ott volt Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke, Hajdúnánás polgármestere is.

Az összegyűlt mintegy 70 gazda azonban nem csak ennyi problémát hallott a házigazdától.

– Mit vessünk? Hiszen a területek 50-55 százaléka ősziekkel már be van vetve. Ha teremni fog, nem tudunk mit kezdeni a terméssel, hiszen még itt van a tavalyi. Vessünk kukoricát? A napraforgóból milyen fajtát? Hogyan létezik az, hogy belvizes a határ, a csatornák meg üresek? Elébe lehet-e menni a várható rágcsálóinváziónak? Most kellene hosszú ideig fél méter hó és mínusz 15 fok hideg, hogy gyérüljenek a rágcsálók – sorolta a gondokat Deák László, aki javaslatot is tett a gazdák összefogásával hatékonyan megvalósítható csatorna- és dűlőút karbantartásra. Érdekeik ezt diktálják, a gépeik megvannak, csak éppen nem tudják, az alulról indult kezdeményezésükkel hol kopogtassanak.

[Beillesztett cikk: Az ukrán gabona nem tesz jót a hazai piacnak]

Merjenek nagyot tervezni

Szólláth Tibor mielőtt sorra vette a felsorolt gondokat, a jövőt illetően egyéni véleményének adott hangot. – Volt tíz jó év a növénytermesztésben, most úgy látom, gyengébb évek következnek. Fontos, hogy magyar emberként tudjunk ügyeket intézni, és úgy látom, sok harcot kell megvívnunk – fogalmazott, és már át is tért az ukrán gabona megjelenésére. Ennek előzményéről a kamaraelnök elmondta, hogy az Ukrajnából jövő, és a hírek szerint Afrikába tartó árut minőségi és mennyiségi ellenőrzés nélkül Magyarország területén át kell engedni. Az ukrán búza, sőt az abból készült liszt Romániából származónak van feltüntetve, és már bekerült a hazai forgalomba. Az északkeleti szomszédunkban termelt búza lenyomta a kenyérgabona árát, közben eladatlan búzakészleteink vannak. 

Hangsúlyozta: most is van vételi szándék búzára, napraforgóra és kukoricára is, de alacsonyabb áron.

A gazdák részéről rosszul elsült spekulációnak nevezte azt, hogy a múlt év augusztusi és szeptemberi magas búzaár további emelkedésében bízva a termelők a búzát akkor nem adták el. Most is van piac, de már olcsóbban vinnék a gabonát. – Fel kell mérni, hogy a raktárakban menyi és milyen minőségű búza van. Az látszik, a hazainál gyengébb búza érkezett külföldről. Ez az állattenyésztés számára életmentő volt. Cél, hogy a takarmánymennyiség tűnjön el az országból. A helyzet kialakulásában a mi kereskedőink is vastagon benne vannak – összegezte a gabonapiacon kialakult helyzetet Szólláth Tibor, majd rátért az agrártámogatás új rendszerére.

Ennek lényege, hogy lesz egy alaptámogatás, a további pénzbeli segítségért pedig vállalásokat kell tenniük a gazdáknak.

Összességében véve a támogatási rendszer előnyben részesíti a zöldebb és környezettudatosabb termelést, ami az agrárkamarai elnök szerint nem gond, mert a mostani gyakorlat szerint folyó mezőgazdaságban az elmúlt száz évben a földek jelentősen veszítettek termőerejükből. – Most a területeinknek két százalékát öntözzük, azonban a vérmes vágyaink is csak öt százalékról szólnak. Az öntözés nem cél, hanem eszköz a jobb terméshez – kezdte Szólláth Tibor az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó problémának taglalását. – Arra kell törekedni, hogy minél több öntözési lehetőség legyen, ehhez megvannak a vizeink. 150-200 éve „szétbarmolták” az Alföld vízi világát, elődeink csináltak egy gyors lefolyású csatornarendszert. Megváltozott az Alföld vízborítottsága, kiszáradt a Kárpát-medence. Víz nélkül pedig nem lehet gazdálkodni, főleg nem az érezhetően melegedő klímában. A vízmegtartást segítendő, a vízüggyel közösen egy országos mintaprojektbe kezdtünk, amelynek lényege, hogy miként tudjuk a tájban megtartani a vizet. A csatornák legyenek feltöltve télen is. Most a gazdák egy része követeli, engedjék le a vizet, mert belvízkárok lesznek. Egy régi igazságot kellene helyre tenni: ahol terméskiesést okozott a vízfolt, azt máshol pótolja a természet. Szivattyúzással a magasabb helyekről is lejön a víz – részletezte a szakember, aki előrevetítette, lesznek olyan vízállásos területek, amelyre fel lehet venni a támogatást.

Ahol pedig lehet, őrizzék meg a vizet, például a legelőkre kiterítve. Kiállt a folyók szabályozása mellett, ugyanakkor hangsúlyozta, a Tiszán meg kell építeni a következő vízlépcsőt Szeged környékén.

Talajok képesek betárazni a vizet, ilyen állapotban kell tartani azokat. Ezzel együtt helyeselte a gazdák törekvését, hogy ők tartsák rendben a csatornákat a dűlőutakat. Minderről a helyi önkormányzatokkal kell beszélni. Szólláth Tibor a gazdatársadalom előtt álló feladatok között említette a legalább két évtizedre szóló agrárstratégia megalkotását. Ennek végrehajtására meglesz a pénz, hiszen a kormánynak nagy vállalása az, hogy az Európai Unió támogatása mellé eddig hozzátett 17 százalékot 80 százalékra emeli.

CH

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés