Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra lesznek lovasnapok a Hortobágyon

| 2022. 03. 17. | 11:40:00
Két év kimaradt a járvány miatt.
Újra lesznek lovasnapok a Hortobágyon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két év szünetet követően idén ismét megrendezik a Hortobágyi Lovasnapokat – tudtuk meg a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. projekt- és marketingosztályának vezetőjétől.
Torbik Ákos elmondta: a lovasnapokat a koronavírus-járvány miatt legutóbb 2019-ben tudták megtartani, és akkor mintegy 20 ezer látogató vett részt a különböző programokon. Az idei esemény szervezése már javában zajlik, és megvan a pontos időpont is: az 54. lovasnapokat július 15. és 17. között rendezik a szokásos helyszínen, Hortobágy-Mátán.

A programokról szólva Torbik Ákos közölte: a kínálat összeállításánál három fő szempontot vettek figyelembe. Egyrészt idén sem maradhatnak el a hagyományos lovasesemények, másrészt külön programokkal készülnek a gyerekeknek, és fontos szerepet szánnak a kulturális programoknak, azon belül is a zenének.

Az osztályvezető kiemelte: a lovasnapok egyik különlegességét idén az adja majd, hogy a tavaly elkészült homokos borítású pályán nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek. A nagy arénában a hagyományos programok közül válogathatnak az érdeklődők: díjugratásban gazdára talál a többi között a Hortobágy Derbi trófeája, a fogathajtók több versenyszámban, például díjhajtásban és akadályhajtásban is összemérik a tudásukat, és a Nemzeti Vágta egyik előfutamát is megrendezik majd. Nem maradhat el a csikósok bemutatója és bajnoksága sem, és egy régebbi hagyomány újraélesztése is a tervek között szerepel. A kilencvenes évekig a lovasnapok szerves része volt a népies fogatok felvonulása, versenye, idén ez is egy látványos programeleme lesz az eseménynek. – Az ország különböző pontjairól érkeznek majd hozzánk a fogatok – mondta Torbik Ákos. – A közönség a verseny során megismerheti az egyes tájegységek fogathajtóinak jellegzetes viseletét, a fogatolás módjait is.

Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó, lélegzetelállító produkció sem hiányozhat a programok közül: az ország különböző pontjairól érkeznek majd a bátor csikósok, akik a vágtázó pusztaötös-fogatokat hajtják végig az arénában.

A szervezők célja, hogy a rendezvény a felnőttek mellett a gyerekeknek, a családoknak is szórakozási lehetőséget kínáljon, ezért ezúttal is külön programokkal kedveskednek a kisebbeknek. Egy nagyjából félhektáros területen alakítják ki az úgynevezett gyereklovas falut, ahol három napon át folyamatosan programokkal várják a gyerekeket. Lesz mese- és bábjáték, kézműves foglalkozások, szalmából készült ugrálóvár, de fellépnek gólyalábas komédiások, sőt a népzenével és a néptánccal is megismerkedhetnek a vállalkozó kedvűek.

Az utóbbi néhány lovasnap kínálatához hasonlóan idén is fontos szerep jut majd a zenének – ismertette Torbik Ákos, hozzátéve, hogy míg korábban elsősorban könnyűzenét játszó fellépőket hívtak meg, ezúttal visszanyúlnak a gyökerekhez, és inkább a népzenét szeretnék hangsúlyosan megjeleníteni, a fellépőkről ugyanakkor egyelőre nem tudott konkrétumokat mondani. Külön programot szerveznek annak apropóján, hogy idén ötven éves a táncházmozgalom, ennek részleteit pedig meglepetésnek szánják – tudatta az osztályvezető, aki elmondta azt is: széles gasztronómiai kínálattal is készülnek, a hagyományos pásztorételek mellett, a fiatalabbakra gondolva, bisztró- és streetfoodjellegű fogásokat is lehet majd fogyasztani.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés