„Nem úgy élek, ahogy azt sokan elképzelik” – Bondár Anna profi teniszező őszinte vallomásai

Bondár Anna, a Hajdúszoboszló SE sportolója, Magyarország első számú női teniszezője Chiléből vallott őszintén a Cívishírnek gyerekkoráról, nehézségekről, de a családalapításról is. Szóba került az Australian Open, a top 100, de arra is fény derült, mi történt vele napra pontosan ö évvel a térdműtétje után.

Cívishír: Kezdjük az elején: mikor kezdte el egyáltalán a teniszezést?
Bondár Anna: Mindössze négy éves voltam. Egészen 16 éves koromig édesapám volt az edzőm, édesanyám az erőnléti edzőm, a nővérem pedig az edzőpartnerem. Amolyan családi vállalkozásként indult ez az egész.

Cívishír: Mára kijelenthetjük, hogy nem sikerült rosszul ez a családi vállalkozás! Mennyit segítenek még a családtagjai a felkészülésében?
Nagyon sok munka, kitartás és segítség szükséges ezekhez az eredményekhez. Szerencsére az egész családom közel áll a teniszhez. 16 éves korom után Szeghalomról Budapestre kerültem, és a családom azóta is rendületlenül támogat, amiért nagyon hálás vagyok nekik, de az edzéseimben már nem vesznek részt. A nővérem egészen odáig jutott, hogy egy teniszösztöndíj révén Amerikába ment ki, neki pedig annyira megtetszett az ottani élet, hogy kint is maradt, manapság is ott él. Én Kuhárszky Zoltánnal és Vaskó Balázzsal dolgozom együtt a mindennapokban jelenleg.

Cívishír: Több sportot is kipróbált egyébként?
Volt amibe belekóstoltam, igen. Édesanyám kézilabdázó volt, azt is kipróbáltam, de hosszabb ideig a tenisz mellett a balett volt jelen az életemben. A szüleim azonban mindig a teniszt preferálták, így az maradt az örök szerelem számomra.

Cívishír: Örök szerelem?
Egyelőre a sportban találtam meg azokat az érzéseket, melyek ahhoz kellenek, hogy ki tudjak teljesedni az életben. A tenisz adja az életem fő céljait, így egyértelműen ez most a legfontosabb, ami előre visz.

Cívishír: Fiatal, 24 éves nő, családalapításban akkor még nem is gondolkodik?
Most a tenisz mindennél fontosabb, szeretnék gyerekeket, de még nincs itt az ideje.

Cívishír: A profi teniszt hogyan lehet ezt összeegyeztetni a magánélettel?
Én úgy vagyok ezzel, hogy mindent meg lehet oldani, csak akarni kell! Vannak kihívások minden szempontból az életemben, de valahogy mindig megtalálom a helyes megoldást, vagy legalábbis az ahhoz vezető utat, nincs ez másként konkrétan a magánéletemben sem.

Cívishír: Milyen kihívásokra gondol?
Rengeteget kell utaznom. Sokszor annyiról szól az életem, hogy repülő, szálloda, teniszcentrum, majd ismét a szálloda, aztán újabb mérkőzés, majd szálloda, aztán repülő, és így tovább. Nem egyszerű ez, higgye el. Sokan a barátaim közül is azt hitték eleinte, hogy szétnézek a nagyvárosokban, bejárom a világot, ez azonban csak kis részben igaz, többnyire egy hotel és a városi teniszközpont a látnivaló nekem. Nem úgy élek, ahogy azt sokan elképzelik.

Cívishír: Többször fogalmazott úgy, hogy az is nagy kihívás önnek, hogy nem lehet minden versenyen ott az edzője.
Valóban! Kuhárszky Zoltán nem tud ott lenni minden megmérettetésemen, de nem árult zsákbamacskát, ezt már a „kapcsolatunk” elején tisztáztuk. Amikor csak ideje engedi, azért ott van mellettem. Azt nem mondom, hogy nem hiányzik a versenyekről, de ehhez is hozzá kellett szoknom.

Cívishír: Az eredménysorára így sem lehet panasz. 2015-ben például U18-as Európa-bajnokságot nyert. Azt tartja a legnagyobb eredményének, vagy a mostani időszakot?
Egyértelmű a válasz: a mostanit. Ha egy eredményt kellene kiemelnem, akkor a legutóbbi 125-ös WTA-győzelmem van most a szívem kellős közepén. Nemcsak a győzelem miatt: 2016. november 7-én műtötték meg a térdemet, majd napra pontosan öt év múlva megnyertem egy rendkívül fontos tornát Argentínában, leírhatatlanul boldog vagyok ettől. Persze amikor juniorversenyt nyertem, akkor is mindig boldog voltam, és akkor az számított a legnagyobb eredménynek, de összességében a felnőtt mezőnyben szeretne kiemelkedőt alkotni szerintem mindenki. Nem mellesleg, teljesen más a színvonala a felnőtt tornáknak. A felnőttek között nehezebb odakerülni a győzelem kapujába, nagy a konkurencia, és sok a feltörekvő tehetség.

Cívishír: Az első WTA-torna-győzelemnek örül jobban, amiről beszélt is az előbb, amit Buenos Airesben ért el, vagy a világranglistán elért 107. helynek?
Mindkettőnek nagyon örülök, de talán az első WTA-siker valamivel speciálisabb, ezért azt emelném ki most, nehéz ezt így megválaszolni. Nagyon nehéz héten vagyok túl – és ezen a héten is versenyzek –, ami a mérkőzések eredményei alapján nem is feltétlenül érezhető a kívülállóknak.

Cívishír: Ön feltörekvő tehetség, vagy annál már feljebb jár? Mit gondol, minek köszönheti a mostani jó formáját?
Úgy fogalmaznék, hogy nyár közepén jött egy „átkattanás” nálam. Egyre jobb eredményeket sikerült elérnem, amitől természetesen megnőtt az önbizalmam. Negyeddöntőt játszottam Gdyniában WTA 250-es tornán, illetve Karlsruhe-ban egy 125-ös versenyen. A játék már egy ideje jól ment ezek előtt is, de az eredmények nem igazán úgy jöttek, ahogy szerettem volna. Szerencsére most a befektetett sok munka és kitartás elkezdett kifizetődni.

Cívishír: Furcsán néztek rám, mikor ön januárban a 275. helyen állt a női világelitben, és én azt mondtam, hogy 1,5 éven belül ott lesz a top 100-ban. Mára az első számú magyar női teniszezővé nőtte ki magát.
Jó érzés ezt hallani, de megmondva őszintén nem voltak soha kifejezetten ilyen céljaim. Más-más utat járunk be a sportoltársakkal, több mint ezerötszázan vagyunk fent a világranglistán, úgyhogy mindenkinek megvan a saját elképzelése, hogyan jusson egyre feljebb. Nem foglalkozom túl sokat ezzel egyébiránt, mármint azzal, hogy én legyek Magyarország első számú női teniszezője, a top 100 viszont egyre jobban vonz.

Cívishír: Hogy érzi, miben fejlődött a legtöbbet az elmúlt időszakban?
Mentálisan fejlődtem nagyon sokat, annak is abban a részében, hogy most már elhiszem magamról, hogy én is ide tartozom: a top 100 környékére.

Cívishír: Muszáj megkérdeznem ezt is: miben kell még fejlődnie?
Sok mindenen lehet javítani, sok mindenben lehet fejlődni napról napra, de most úgy érzem, jó úton járok. Szerintem a szervám és a tenyeresem számít a két fegyveremnek, a fonákomon viszont van még mit javítani.

Cívishír: Jelenleg a 107. a világranglistán, de ön is megemlítette a top 100-at, ez most a legnagyobb álma?
Nem tagadom, igen! Illetve az Australian Open főtáblája.

Az ön által is említett Australian Open a jövő év első Grand Slam-versenye. Máris ez lebeg a szemei előtt?
Sok kisebb torna vár még rám addig, de ahhoz gyűjtögetném a pontokat és lépkednék előre a világranglistán. Decemberben elkezdem az alapozást, majd következhetnek a melbourne-i nagyverseny előtornái. Aztán pedig, remélem, ott lehetek a női főtáblán.

Annyiszor emlegeti a főtáblát, de mi kell ahhoz, hogy biztosan főtáblás legyen Melbourne-ben?
Minden évben kicsit máshogy alakul a számítás, sok minden befolyásolja: a védett rangsorosok száma, a koronavírus és más szabályok is. Az is nagy kérdés még jelenleg, kik vállalják a koronavírus elleni oltást, és hányan lesznek azok, akik inkább nem mennek el egyáltalán Ausztráliába. Annyi egészen biztos, hogy közel járok a főtáblához, a következő hetekben jó eredményekkel szeretném biztosítani a helyemet, hogy ne kelljen izgulni sokáig.

Cívishír: Párosban összeállt Udvardy Pannával, és nem is teljesítenek rosszul. Az önök duója már az Australian Open miatt állt össze?
Nem, ahhoz azért előrébb kellene állnunk a ranglistán, de megbeszéltük, hogy együtt párosozunk Buenos Airesben, aztán Montevideóban is. Jó lenne egy elődöntő, vagy egy döntő Uruguayban.

Cívishír: Mik a céljai a jövő évre Melbourne, azaz az Australian Open után?
A jövő éven még nem gondolkodtam, majd év elején kezdjük el összerakni a pontos terveket. Hosszú távon előbb egy stabil top 100-as, majd később egy top 50-es hellyel lennék elégedett. Konkrét eredményeken nem szoktam agyalni, de az edzőim azt tanácsolják mindig, hogy merjek nagyot álmodni. Ám legyen!

Cívishír: Jöjjünk egy kicsit visszább: mik a céljai Chilében az e heti versenyén?
Szeretném kihasználni a jó formámat, és megnyomni az utolsó néhány versenyt, minél jobb eredményt szeretnék elérni Santiagóban is.

Palánki István