Eladó Hortobágy legnagyobb irodaháza

Eladásra kínálja a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. a Czinege János utca 1. szám alatti irodaházát – erősítette meg érdeklődésünkre a társaság ügyvezetője. Medgyesi Gergely Árpád elmondta: a 33-as főút hortobágyi, belterületi szakasza mellett található ingatlant 3 éve hirdették meg először. Ennek oka, hogy az épületet az utóbbi időben már nem használták ki, jelenleg néhány bérlő folytat benne tevékenységet, jellemzően raktárként használják az általuk bérelt helyiségeket. Az ügyvezető hozzátette: biztos benne, hogy lesznek olyan befektetők, akik fantáziát látnak az irodaház megvásárlásában. – Folyamatosan vannak érdeklődők, korábban volt, aki idősek otthonát vagy éppen turistaszállót alakított volna ki az épületből, amelynek nagy része jelenleg üresen áll – fogalmazott.
Konyha és mozigépház is van benne
Az egykori Hortobágyi Állami Gazdaság központjában még a kilencvenes években is nyüzsgő élet folyt. Számos rendezvénynek, konferenciának adott otthont az épület, ami minden adottsággal rendelkezett a színvonalas programok lebonyolításához. A több mint 4300 négyzetméteres, kétemeletes ingatlan földszintjén a többi között melegkonyhás ebédlőt, hatalmas rendezvénycsarnokot és irodákat alakítottak ki, de itt kapott helyett az a húsbolt is, amelyben az őshonos haszonállatokból, például magyar szürke szarvasmarhából vagy házi bivalyból készült különlegességeket lehetett megvásárolni. Az emeleten egyebek mellett mozigépház és kisebb apartmanok találhatók. A 80-as években épült irodaház falazata téglából készült, födémszerkezete pedig monolit vasbeton, és riasztórendszerrel szerelték fel.
A társaság az ingatlant nettó 200 millió forintért árulja.
Modern épület, hagyományos gazdálkodás
Medgyesi Gergely Árpád közölte azt is: a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. 2016-ban költözött el az irodaházból. Nem mentek messzire, a Mátai ménes területén egy vadonatúj ingatlanba költöztek, amelynek a fenntartása lényegesen olcsóbb, mint a Czinege János utcai épületé. Emlékeztetett:
a rendszerváltás előtt az állami gazdáságnál több mint háromezer ember dolgozott,
a korábbi irodaházat még ekkora létszám elhelyezésére, kiszolgálására tervezték. A nonprofit kft.-nek viszont csak kétszáz alkalmazottja van, így jóval kisebb helyen is kényelmesen elférnek. A társasághoz tartozó állatállomány ugyanakkor alig változott az idők során, és továbbra is azt a hagyományos, legeltetéses gazdálkodást folytatják, amit az ősök elkezdtek.
Jelenleg borjakkal együtt csaknem 3 ezer magyar szürke szarvasmarha tartozik hozzájuk, és amire különösen büszkék, hogy a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének tenyészbikákat nevelnek, amelyek aztán a magyarországi és a határon túli gazdákhoz kerülnek. A Mátai ménesben 260 lovat tartanak, a legnagyobb hazai nóniusz-állomány mellett magyar sportlovak tenyésztésével is foglalkoznak. Hatszáz racka, kétszáz magyar merinó anyaállat és nagyjából kétszáz házi bivaly legel a pusztában – ismertette Medgyesi Gergely Árpád, hozzátéve, hogy a hortobágyi nagytérség mintegy 10 százalékát, 8 ezer hektárt hasznosítanak, kezelnek, vigyázva a puszta természeti értékeire.
Nagy bulira, közös csergetésre készülnek
Az augusztus 20-i hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a helyi önkormányzat és a nonprofit kft. közös szervezésében nagyszabású programsorozatot rendeznek. Ekkor tartják meg a méltán népszerű gulyásversenyt és pásztortalálkozót, amely immár a 25. lesz a sorban, Mátán pedig országos díjugrató és fogathajtó versenyre várják az érdeklődőket. A kft. ügyvezetőjétől megtudtuk azt is: a napokban felkerült a hungarikumok listájára a magyar karikás ostor, és ezt a jó hírt a gulyásversenyen egy közös csergetéssel szeretnék majd megünnepelni. Szintén a háromnapos rendezvény keretében ünneplik Hortobágy és Debrecen évszázadokra visszanyúló kapcsolatát. Ennek apropóját az adja, hogy a cívisváros idén 350 éve van jelen ménesével a pusztában. Ekkoriak az első írásos emlékek arról, hogy Debrecen engedélyt adott egy tőzsérnek, hogy lovakat tartson a Hortobágyon. A programsorozat részeként a látogatók a ménesnél több száz éve folyó tenyésztési program történetével is megismerkedhetnek.
Takács Tibor


















