Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vízhiány: teljes fordulatot akar az agárminiszter

| 2022. 03. 22. | 19:20:00
Az orosz-ukrán háború negatív hatásai is szóba kerültek.
Vízhiány: teljes fordulatot akar az agárminiszter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés, éppen ezért növelni kell Magyarország öntözött területeinek nagyságát – jelentette ki az agrárminiszter a víz világnapja alkalmából tartott konferencián március 22-én Nyíregyházán. 

Nagy István emlékeztetett, a kabinet célként tűzte ki, hogy az öntözött területek nagysága 87 ezer hektárról legalább a duplájára emelkedjen. Ezt segíti az a kormánydöntés, amelynek révén tíz éven keresztül évente mintegy 17 milliárd forintot fordítanak az öntözési infrastruktúra fejlesztésére. Ezt a célt segítve az Országgyűlés is komoly döntést hozott meg, amikor elfogadta az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt – fogalmazott a tárcavezető.

A tartósan vízhiányos időszak hétfői elrendelésére utalva Nagy István hangsúlyozta, tavaly 153 napon keresztül nem volt eső Magyarországon, így „indítottuk” akkor is a tavaszt, mint ahogyan most. Kiszolgáltatottak vagyunk, mert a legtöbb folyó külföldről, más országok területéről ered és érkezik hozzánk, viszont ezeket a természetes vizeket sem hasznosítjuk megfelelően: kevesebb víz érkezik, mint amit „kibocsátunk” magunkból, a különbözetet viszont nem fogjuk fel és nem gazdálkodunk vele – fejtette ki a miniszter.

Úgy vélte, e téren teljes fordulatot kell végrehajtani, bő víz idején ezeket a vizeket meg kell őrizni.  Az agrárminiszter szavai szerint az élelmiszerbiztonság kérdése attól függ, hogy a rendelkezésre álló adottságainkat kihasználjuk, valamint képesek vagyunk biztosítani a termőföld termőképességét. Mert ha nem, akkor az ellátásunk kerül veszélybe – mutatott rá a tárcavezető.

Az orosz-ukrán háborúnak az ukrán mezőgazdaságra gyakorolt negatív hatásait sorolva Nagy István azt mondta, a háborús helyzet nagyon komoly felelősséget hárít azokra az országokra, amelyek békében termelhetnek. Nem véletlen, az Európai Unió azonnal felülírta azokat a korábbi elképzeléseit, amelyek a parlagoltatásról vagy a mezőgazdasági területek ugaroltatásáról szóltak, hiszen az élelmiszerbiztonság most minden szempontot felülír, ehhez pedig a megfelelő vízgazdálkodást biztosítani kell - húzta alá Nagy István.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Hirdetés
Hirdetés
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Késnek a vonatok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Felborult egy autó a vasúti átjáróban.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés