Már el is ítélték a debreceni lány támadóját!

Nem jogerősen 2 év 2 hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Járásbíróság augusztus 18-án azt a 33 éves hosszúpályi férfit, aki megpróbált megerőszakolni egy debreceni nőt július végén a Nagyállomás közelében; a sértett a Cívishíren megszólalt.
Az ítéletről szóló bírósági sajtóközlemény szerint a terhelt – akit szexuális erőszak bűntett kísérletében marasztaltak el – a bűncselekményt elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.
A tényállás szerint az áldozat július 30-ra virradóan telefonnal a kezében sétált hazafelé. Az ittas férfi az Erzsébet utcai buszmegállóban figyelt fel a 19 éves lányra. Úgy döntött, erőszakosan közösül vele, ezért hátulról átkarolta, lefogta. Ráfogott a telefonáló sértett mobilkészülékére is, hogy megszakítsa a beszélgetést. A férfi elkapta a lány nyakát, majd fizikai fölényét kihasználva felemelte rémült áldozatát, hogy az Erzsébet utca lakóházak közé vonszolja. Mivel a nő sikított, a férfi megijedt, és inkább elmenekült.
[Beillesztett cikk: Megszólalt a Debrecenben megtámadott lány]
Az esetről bejegyzés született a Facebookon, a rendőrök ezt elolvasva kezdtek nyomozni. A tettest augusztus 16-án Kecskemét közelében fogták el.
Az ítélkezés során súlyosító körülményként vették figyelembe a férfi büntetett előéletét és ittasságát, míg beismerő vallomása és a bűncselekmény kísérleti szakban maradása enyhítő tényezőknek minősültek.
A határozat azért nem jogerős, mert az ügyész kérte a három munkanap gondolkodási időt a fellebbezés eldöntésére, míg vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be jogorvoslati kérelmet. Az eljárás a Debreceni Törvényszéken folytatódik.






























