Ne bánthasson a szó!
Kérj egy sűrű szövetű kerítést a szíved elé. Magasat és tömöret; ha lehet, épp csak ki lehessen látni rajta. Jó volna a tetejébe durvára törött üvegcserepet betonozni, arra az esetre, ha át akarna mászni rajta valami. (Az a szándék kívánjon vért). A kerítést láncra vert, veszett kutyák őrizzék, akik hetednapja nem ettek. Vedd el róluk a fényt, rémüljön meg a sötétben érkező. A csengőt ki kell kötni, ki, mindenképp. Így aztán majd a mellkasod előtt sorban állnak a szavak, amit mások küldtek feléd.
A szíved kerítése tövében egymás lábfejét lilára taposva toporognak a betűkből álló üzenetek a tűző napon, a fehér havon, gatyára vetkőzve, ítéletre és igenre várva. Remeg az összes. Menne már befelé. Legyen időd, hogy lenézz mindegyik torkán, túrd át a hajukat tetvek után, húzz kesztyűt, nyúlj fel a végbelükbe, nem rejtegetnek-e idegen anyagot. Most lépj hátra, oldalazz, aztán guggolj melléjük; profilból milyenek ezek a szavak? Ha bármelyiknek akár csak az arcéle is kifogásolható, küldd haza!
Légy hideg, mindig okos és tudd, hogy a bebocsátás rajtad áll. Hogy meghallani a szót és egészen közel engedni nem ugyanaz. Válogass hát kíméletlenül, ésszel, hovatovább az életed védelmében. Jegyezd meg, ha a szó éle megsebez, kibuggyan a véred, azzal véged lehet. Legyen hát a te szívednek magas kerítése az átkozott szavak előtt. Nincs ennél jobb tanács most, amikor folyton megszólítanak. Hiszen ki tudja, mennyi üzenetet bír el egy ember, egy szív, egy élet.
Ám amit beengedsz, azzal bánj nagyvonalúan! Teríts gonddal, ültesd őket asztalhoz, tálald eléjük jó ízléssel a legszebb színhúsokat. Legyen ünnep a jó szó: add a kezed, ha felkér egy táncra, engedd, hogy végighúzza mutatóujját a meztelen hátadon, legyen nyoma rajtad mindnek.
De Isten ments, hogy számolni kezdd őket! Te csak a csendet mérd. Sose tette senki. Neked hátha sikerül. Abban van az igazi üzenet.
Szép ünnepet!
Bereczki-Csák Helga
