Rangadót vívnak a debreceniek. Ingyenes!

Hétfőn este 19 órától rangadóját vív a DVSE a Debreceni Sportuszodában: a cívisvárosiak vendége a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergelyt is a soraiban tudó RacioNet Honvéd csapata lesz.
Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság 2016/2017-es küzdelemsorozatának rájátszása. Az élvonalbeli pontvadászat mezőnye a play off-ban már négy csoportban küzd a legelőkelőbb helyezésekért. A felsőházban az 1-4., valamint az 5-8., az alsóházban pedig a 9-12., és a 13-16. pozíciókért szállnak harcba az csapatok. A harmadik szekcióban érdekelt Komlósi tanítványok a 9-12. helyek egyikéért néznek farkasszemet a RacioNet Honvéd gárdájával. Az alakulatok a rájátszás első körébe magukkal vitték az alap-, vagy a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket,
így tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig.
A piros-fehérek nagypénteken a fővárosban vizitáltak, ahol 8-3-as hátrányból fordítottak és arattak 12-11-es sikert a Honvéd vendégeként - 4-4-es döntetlenre módosítva ezzel az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot. Az április 24-én, hétfőn este 19 órakor a Debreceni Sportuszodában megrendezésre kerülő találkozón tehát aki győz, a 9. helyért folytathatja a Kaposvár ellen, míg a vesztes a 11-12. pozíciókért szállhat harcba a pécsiekkel.
Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk - ennek megfelelően készültünk a hétfő esti, mindent eldöntő rangadóra. Eddig minden találkozó ki-ki meccset hozott, úgy gondolom, hogy most is csak nüanszok fognak dönteni. A célunk mindenféleképpen az, hogy itthon, a nagyszerű hazai közönségünk előtt megverjük őket, és mi folytathassuk a 9-10. helyekért a Kaposvár ellen. Hogyha ugyanolyan tűzzel és elánnal fogunk harcolni, mint legutóbb Budapesten, akkor erre minden esélyünk meg is van. Fontos, hogy ezúttal is olyan erőket szabadítsunk fel, amiket eddig nem, és küzdjünk egymásért
- fogalmazott bizakodóan a DVSE saját nevelésű tehetsége, Fekete Gergő, aki oroszlánrészt vállalt a legutóbbi, fővárosi sikerből!
Az izgalmasnak ígérkező megmérettetésre a belépés ingyenes!


















