Debreceniek, kell a bátorítás

Kétségtelenül a 2016/2017-es idény legfontosabb megmérettetése vár Debrecen vízilabdacsapatára. A Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság alapszakaszának nyolcadik fordulójában Komlósi Péter és Kis István tanítványai a nagy rivális VasasPlaket együttesével néznek farkasszemet a Debreceni Sportuszodában. A mérkőzés, melyet az M4 Sport élőben közvetít, szombaton 13.30-kor kezdődik.
A nyolcba jutásért mindkét csoport legjobbjai óriási versenyfutást folytatnak. A B csoportban a BVSC, Eger, FTC, Honvéd, Miskolc ötös küzd az első négy pozíció egyikéért, míg az A jelű nyolcasban hatan vannak harcban, az OSC, a Pécs, a Szeged, a címvédő Szolnok, a Vasas és a Debrecen együttese vetélkedik. Az angyalföldiek a tabella negyedik pozícióját foglalják el, a cívisvárosiak pedig az ötödik helyen tanyáznak, ahonnan természetesen az előrelépés a cél. Ahhoz, hogy a hajdúságiak életben tartsák a legjobbak mezőnyébe jutási reményeiket, szombaton le kell győzniük a legnagyobb riválisukat, a Vasast.
A két fél legutóbb szeptember végén, az első fordulóban találkozott egymással. Akkor bár az utolsó minutumban még 10-10-es döntetlen állt a Császár-Komjádi Béla Sportuszoda eredményjelzőjén, a holland Jesse Koopman találatával az utolsó pillanatban a fővárosiak szerezték meg a győzelmet, és az érte járó értékes három pontot. A DVSE szeretne revánsot venni.
A rangadóra a belépőjegyek megvásárolhatóak a Debreceni Sportuszodában. A megmérettetésre kilátogatók között az összecsapás félidejében egy, az OB I-es csapat által dedikált vízilabdát sorsol ki a DVSE.


















