A Xiaomi Magyarország jóvoltából lehetőségem adódott használni a Mi 10T triumvirátus leginkább pénztárcabarát eszközét, ami nem más mint a Xiaomi Mi 10T Lite 5G. Korábban már volt szerencsém a család egy másik tagjához a Mi10T Pro-hoz, mely igazán lenyűgözött, így nagy várakozással és elvárásokkal láttam neki a nagyjából kéthetes tesztidőszakhoz. Vajon a remekbeszabott Mi 10T Pro, valamint a Mi 10T mellett a Lite verzió is labdába tud rúgni?
A dobozban a Mi 10T Lite mellett egy adatkábel, gyors töltőfej és egy ajándék szilikon tok is helyet kapott. Hiába a viszonylag nagyobb 6,67″-os kijelző méret, mégis használható (némi ügyesség szükséges hozzá) egy kézzel az eszköz, amit elősegít a kevésbé csúszós műanyag keret. Így hiába üveg a hátlapja is a készüléknek, mégis ennek a keretnek köszönhetően nem lesz annyira csúszós használat közben. Természetesen ez csak azokra vonatkozik, akik eléggé bátrak és tok nélkül is merik használni a mobiljukat. Azonban erősen javallott valamilyen védelem, hiszen amennyiben leejtenénk, úgy ne számítsunk túl sok jóra egy üveg hátlappal rendelkező mobiltelefontól. A Snapdragon 750G (8 nm) 5G-s processzor mellett a 6GB RAM-mal és az Adreno 619 grafikus gyorsítóval karöltve gördülékeny a rendszer. Lehetőségünk van arra, hogy 60 Hz-es vagy 120 Hz-es frissítési frekvenciát állítsunk be a 6,67″-os 1080 x 2400-as felbontással és 395-ös pixelsűrűséggel felvértezett IPS LCD panel esetében. Nem lehet továbbá panaszunk a fényerősségre és az akkumulátorra sem, hiszen a megjelenítő 450 nit értékkel rendelkezik, míg a telep kapacitása nem kevesebb, mint 4.820 mAh, mely 33 W-os gyors töltésre is képes. A 120 Hz-es frissítéssel is nekiindulhatunk egy napnak, de érezhetően jobban merül a Mi 10T Lite, ha azonban tudjuk, hogy nem lesz adott napon lehetőségünk töltésre és későn érünk haza, úgy inkább a 60 Hz-es beállítást javasolnám. Az igazság az, hogy az olyan típusú emberek közé tartozom, hogy ha 40 %-os töltöttséggel rendelkezik a mobil, az már a lemerülés közeli állapotot jelenti. Ugye ismerős? Az rendkívül pontos ujjlenyomat érzékelő a készülék oldalán lévő főgombba került beépítésre, ami igen kényelmessé teszi a használatát.
Különösen hasznos lehet sokak számára az infra port megléte, mivel helyettesíteni és egyesíteni tudjuk vele a főbb elektronikai eszközeink távirányítóit. Ráadásul a lebegő ablakok lehetőséggel a multitaskingot igénylő feladataink elvégzését teljesen új szintre emelhetjük. Kizárólag egy megjelentési elemben tapasztaltam problémát, amivel igazából együtt lehet élni, és gondolom, hamarosan javítják. Nem másról beszélek, mint a rendszerszintű sötét üzemmódról, melyet inkább jobb kerülni a békesség érdekében. Több olyan alkalmazás esetében is tapasztaltam problémát, ahol külön kell beállítanunk a sötét üzemmódot, akkor úgymond rátesz még egy lapáttal a rendszer, és mintha egy fotó negatívját néznénk az app használata közben. Amennyiben pedig fényképezésre vagy videókészítésre adnánk a fejünket, úgy ismét jónéhány funkció adott ahhoz, hogy minél szebb és egyedi anyagokat készíthessünk a mobilkészülékkel.
Fotózás terén nálam viszonylag magasan van a léc, de állja a sarat a Mi 10T Lite.
Meg kell szoknunk a kezelőfelületet, mert pár beállítást tuti máshol találunk meg, nem pedig az általunk korábban megszokott helyen, de ez pár nap használat után már fel se tűnik az embernek. Amennyiben a hátlapon található kameraszigetet megvizsgáljuk, úgy négy egységet láthatunk: a főkamera 64 MP-es, mellette egy 8 MP-es ultraszéles, egy 2 MP-es makró és egy 2 MP-es mélységérzékelő szenzor kapott helyet. Az előlapi kamera pedig 16 MP-es lett. Kifejezetten az éjszakai üzemmódra voltam kíváncsi, mivel sok telefon ezen a téren vérzik el. Érdemes átnézni a tesztfotókat és döntse el mindenki maga, hogy mit szól az eredményekhez. Én úgy gondolom, hogy valóban vannak jobb kamerával szerelt mobilok a piacon, viszont ebben az árszegmensben bőven hozza az elvárt szintet a Xiaomi Mi 10T Lite. Kifejezetten jó volt használni a kamerát és miután megszoktam én is a kezelőfelületet, úgy nagyon élveztem a vele való munkát. Ugyan a GDPR miatt scannelt dokumentumot nem mutathatok (egy pixelhalmaznak pedig nem sok értelme lenne), de ilyen téren nyugodtan rábízhatjuk magunkat a kamerára.
Videókészítés tekintetében sincs szégyenkezni valónk, hiszen nem csak Full HD-ban tudunk felvételt készíteni, hanem 4K/30fps beállítással is. Szerencsére kapunk EIS (elektronikus képstabilizátor) stabilizátort is, ami szépen teszi a dolgát. Itt is észrevettem egy hibát, amit ugyan nem mindig produkál a készülék, de az 1080p/60fps beállítást alkalmazva a fókusz olykor megugrik. Ezt pedig abszolút nem tapasztaltam a 4K/30 fps esetében, így érdemes ezt a felbontást előnyben részesítenünk.
Összegezzük tehát ennek a két hétnek a tanulságát. Elmondhatjuk azt a Xiaomi Mi 10T Lite- ról, hogy egy igazán jól összerakott mobil és nyilván nem véletlenül kapta a Lite nevet, de használat közben ez abszolút nem érezhető rajta. Egy jól átgondolt és minőségi anyagokat használva összerakott mobiltelefont kaptunk a Xiaomitól, ami a gyártó által megcélzott árszemgensben egy nagyon is ütőképes telefon. Megmaradt a jó öreg 3,5 mm-es jack csatlakozó is, ami sokak számára kardinális kérdés és nem elhanyagolható fegyvertény az sem, hogy kihasználhatjuk a folyamatosan bővülő 5G-s hálózatot is ezzel a remekbeszabott eszközzel.
Svidró Márk
TheMobilTrend blog
További tartalmak a témában: themobiltrend.com
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)