Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elképesztő az iPhone 8. Meg az ára

| 2017. 09. 13. | 10:00:00
Az Apple bemutatta új termékeit és szolgáltatásait, köztük két új iPhone okostelefon-modellt.
Elképesztő az iPhone 8. Meg az ára
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook, a bemutatót a cég Cupertinóban (Kalifornia) lévő központjában, az éppen most felépült – s még be sem fejezett – Apple Park ezer fős, az alapító Steve Jobsról elnevezett színházépületében tartotta. Két új okostelefont, megújított Apple-tévét és órát, valamint bővített szolgáltatásokat mutatott be.

Az első okostelefon piacra dobásának tizedik évfordulóján bemutatott új készülékek közül az iPhone 8 és iPhone 8 Plus az eddigi modellek továbbfejlesztése, míg az iPhone X (tíz) teljesen megújított modell a korábbiakhoz képest. Tim Cook, a cég vezérigazgatója az iPhone X bemutatásáról azt mondta, a legnagyobb előrelépés a cég életében az első iPhone óta.

Árlista

  • Az 8-as modellek 600 és 799 dollár (154 ezer és 205 ezer forint) közötti áron kerülnek forgalomba, várhatóan szeptember 22-től.
  • Az iPhone X 999 dollárba kerül majd, és október végétől lehet majd megrendelni.

iPhone 8 64 GB – 264 990 Ft
iPhone 8 256 GB – 321 990 Ft
iPhone 8 Plus 64 GB – 303 990 Ft
iPhone 8 Plus 256 GB – 360 990 Ft
iPhone X 64 GB – 379 990 Ft
iPhone X 256 GB – 436 990 Ft

Az iPhone X formáját újratervezték, fedőlapja mindkét oldalon üvegből készült és rozsdamentes, csiszolt acél keretet kapott, víznek és pornak ellenálló, és az új hardvereknek köszönhetően jóval gyorsabb az eddigi modelleknél. Vezeték nélkül lehet tölteni, az eddigi ujjlenyomat-olvasót egy olyan arcfelismerő váltja, amely sötétben, és kiegészítőket viselve, vagy átsminkelve is felismeri tulajdonosa arcát. Annak, hogy más az arcával átverje a rendszert egymillió az egyhez az esélye, fotókkal nem működik az arcfelismerő. Eltűnik a hagyományos "home"-gomb is.

Az iPhone 8 és 8 plus a korábbi 7-es modell továbbfejlesztése, szintén vezeték nélkül lehet tölteni, és a 10-es modellekkel együtt jobb felbontású elő- és hátlapi kamerát kapott.

Az új Apple TV élesebb és színeiben élénkebb képet nyújt majd a HDR technológiának és a 4K felbontásnak köszönhetően. Az eszközt szintén szeptember 22-én kezdik forgalmazni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Miért maradnak le a vállalkozások a digitális versenyben?
Miért maradnak le a vállalkozások a digitális versenyben?
Sok vállalkozás még ma is ösztönszerűen, stratégia nélkül költ marketingre.
A sikerszériás webshopok titka: így csináld utánuk
A sikerszériás webshopok titka: így csináld utánuk
Bemutatjuk, mit csinálnak jól a profi webáruház tulajdonosok.
Elkezdődött az új WATCH-os projektek építése
Elkezdődött az új WATCH-os projektek építése
Színspirál, okosszemetes, földrengés-szimulátor, reakcióidő-asztal, okosított bicikli és intelligens terrárium.
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Folytatódik a nagysikerű WATCH az Agórában.
Megszűnik a Skype
Megszűnik a Skype
Már nem rúg labdába a többi kommuniációs platformmal.
iPhone 16e: akár 26 óra videólejátszás
iPhone 16e: akár 26 óra videólejátszás
Super Retina XDR-kijelző, 48 megapixeles Fusion kamera.
Egyre több okostelefont veszünk
Egyre több okostelefont veszünk
Csökkent az Apple és a Samsung piaci részesedése is.
Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont?
Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont?
Segítünk eligazodni, hogy melyik a legjobb podcast készítéshez vagy streameléshez.
Eltűnhet a vezetékes internet, mint a telefon
Eltűnhet a vezetékes internet, mint a telefon
Több uniós országban már csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők száma.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés