Európa hangos

Tiszteletet a magyaroknak – üzenik a kormánypártok Brüsszelnek; ennyit mondanak a Fidesz-brigád háza táján Magyarország európai terveiről reménybeli választóiknak. A jelentés megfejtéséhez szótár, Hoppál és Zsigó igényelhető, mégis végigtekintve a palettán, a legmarkánsabb mondatnak tekinthető alig néhány nappal az Európai Parlament képviselő-választása előtt. Pedig nagy szerencsének is könyvelhetnénk el, hogy minden parlamenti fölénye ellenére nemcsak Orbán Viktoré az egyetlen párt kis hazánkban.

Ellenzéki formációink is derekasan nekiláttak a szavazatgyűjtő munkának, annak is legmagasabb minőségű fázisához, egymás fűrészeléséhez. Ott van rögtön például az MSZP. Miután kiderült, hogy nagyjából odáig jutott Mesterházyval – szavazatszámban, társadalmi vonzerőben – ahol 2010-ben a tönkrevertség állapotában tartott; a párt nagy öregjei levonultak Harkányba végtagokat áztatni meg nyilván egy kicsit konspirálni, erre mondjuk maga Szekeres Imre, a kamarillapolitika atyja a garancia. Ráadásul úgy hagyták magára a pártelnököt, hogy maguk között már beárazták a Jobbik második helyét, s lélekben felkészültek arra, hogy a radikális párt mögé kerülnek.

Az Együtt-PM és a DK emberei pedig addig duruzsoltak a sajtóban Molnár Zsolt múltjával kapcsolatos fenntartásaikról, míg Mesterházy egyik legközelebbi barátja kénytelen volt lemondani budapesti elnöki tisztségéről. A választásokat követően nem kellett sokáig várni a felismerésre, hogy a baloldali eszkimók csak a fővárosi fókákra vadászhatnak eséllyel az őszi választásokon, itt pedig erős a konkurencia; ki emlékszik már a kormányváltó nagygyűlések örömteli, összefogásos hangulatára. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a nagy érdemként elkönyvelt nagytakarítás után – tudniillik a fürdőzők többségének eltávolítása a vezetésből – kiderült, hogy nincsen cserecsapat. Ezek után Európáért kampányolni kinek van kedve? Van ugyan EP-lista, rémes jelöltekkel, élén a párt pohárnokával, (a negyedik hely már nem tűnik befutónak), meg egy szerencsétlen szlogennel – Biztonság Európában (ez mit jelent? nem ütnek le a brüsszeli mellékutcában?)

Az LMP szó szerint Jobb Európát szeretne. Ki nem? A DK azt, hogy szavazzunk végre saját magunkra; Gyurcsány pedig holmi európai egyesült államokba vezetné a magyar választókat, s voltaképpen igaza is van, ezzel tényleg nem lehet vitatkozni, csak ilyenkor sietve csengetni kell a szakszemélyzetért. No, de mi miért is a mondás? Mert „Európa jobban teljesít”. Értjük mi, hogy ez egy „szellemes” kifordítása a fideszes kampányrizsának, de mit jelent abból a szempontból, hogy mi a bánatos nyavalyát fog csinálni a párt listájáról bejutott dolgozó. Semmit, főleg, hogy a pápai fiú és a libaszakértő listavezető eleve megüzente, hogy ők semmiképpen nem utaznának Brüsszelbe. Mi ez, ha nem mozgósítás és lelkesítés a javából?

Azért az nem könnyű, hogy a húzónevek halmazából csak úgy meg kell tippelni az amúgy érthetően csekély számú valódi jelöltet, de így legalább szereznek némi infót arra nézvést, hányadán is áll támogatottságuk. Sehányadán, ezért ha nem ugorják meg az 5 százalékot (és egyik kimenetelre sem tennénk ma nagyobb összeget) akkor a két pártféleségnek minden valószínűség szerint kakukk, ahogyan ezt egy szellemes blogger megjegyezte.

Ehhez képest a Jobbik a maga „eurorealista” álláspontjával stabilan hozni fogja az ezüstöt, még akkor is, ha időközben megtalálják Kovács Béla álszakállát. Orbán pedig első megszólalásaiban kijelölte a nemzet politikai közepét, leghangsúlyosabb részében gondosan proskribálta a szélsőségeseket (gyakorlatilag az összes politikai ellenfelét). Az orbáni nemzetközepet ne valami fejedelmi gőgtől vezérelt zsebkendőnyi területként tessék elképzelni, elég széles az, jut hely a kétharmadnak benne. A margó viszont vékony körülötte, szinte nem is látszik, no, ott foglaljon helyet minden kedves szélsőség, ott lehet vitatkozni. Persze vitatkozni meg senki sem akar, mindegyik politikus csak közhelykedik, hogy milyen Európát szeretne; zöldet, sok munkahellyel, mesés bérekkel, hogyne. Ám ezek csak arra jók, hogy akikhez ezek a mondatok eljutnak, azok se gondoljanak semmit Európáról.

Nem is gondolnak, vagy legalábbis nem gondolnak többet, mint tíz éve. Amiért aztán vagy el sem mennek szavazni, vagy szokott hitbéli fixációik szerint ikszelnek – azzal meg tényleg ki vannak/vagyunk segítve. Éppen ezért, vasárnap 11 után nem leszünk okosabbak semmivel sem; inkább azon kellene majd eltűnődnünk, hogy a matematika ismerete senkit sem véd meg az elbutulástól. Aztán meg, irány a Balaton, találkozunk ősszel, pizsamaosztáskor.

Szalmási Nimród