Debrecen – Amikor így kezdi a szomszéd néni, hogy „Béla maga olyan okosan civilizált tanult ember” abból mindig rossz sül ki. Ma reggel azt kérdezte a néni, hogy mit jelent az, hogy non profit ?
Mindenre gondoltam csak arra nem, hogy ezt egyszer Marika néni megkérdezi tőlem. Szóval olyan váratlan volt ez mintha egy ősembert láttam volna gördeszkával. Első meglepettségemben, automatiksan daráltam a választ: Úgy tudom, nem nyereségérdekelt civil szervezet.
„Azt értem, mondta a szomszéd, de mégis mit jelent? Letettem a szemeteszsákot és láttam előre, hogy negyedórán belül nem jutok vissza a lakásba. A nonprofit olyan, hogy pl van egy alapítvány akiknek olyan a tevékenységük, hogy profitot is termelnek, de azt nem osztják szét a vezetők és tagok között, hanem visszaforgatják tevékenységükre.
Marika néni megunván az okoskodásomat, a lényegre tért.
- Na mondom én miért kérdem. Jött egy nő, hogy ő gondozna engem, meg még 3 valakit a házban, nekünk csak annyi lenne a dolgunk, hogy hetente írjunk alá egy papírt, hogy ő itt járt. Az a lényeg, hogy nekünk ez egy fillérbe se kerülne. De én attól félek, hogy a végén mégis nekem kell fizetni.
- Azért, hogy jön valaki és nem csinál semmit? –tágult ki a szemem.
- Azér. Mert ezt a nőt, aki jönne hozzánk az unió fizeti nonprofit alapon, hogy időseket gondozzon.
- De Marika néni, magát ez a nő nem is akarja gondozni!
- Engem ne is gondozzon, eltudom én magam látni. –csattant fel a szomszéd néni.
- Akkor miért nem ezt tetszik neki mondani?
- Mert mi van ha feljelent az Uniónál, hogy ellenszegülök. Neki az a munkája, hogy gondozzon. Viszont ha aláírom a papírt, akkor be se teszi a lábát és nem gondoz. Cserébe aláírom, hogy itt járt.
- Ha aláírja a papírt akkor viszont ingyen jut pénzhez az az álgondozó. Csalással. Ez sem tisztességes.
- Na látja Béla. – virult ki Marika néni. Hát ez az! Miért nem azzal kezdte, hogy a non profit azt jelenti, hogy csaló!
(Ui. Én, Szakács Béla mintegy 25 évet dolgoztam –non profit civil szervezeteknél. A többség nem csaló.)
Szakács Béla debreceni lakos
FIGYELEM! EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESÍRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.09)