Debrecen – Nem igazán vagyok metalista jósízé ám azt bizton állítom Ken Follett A katedrális című könyvét az elkövetkezendő hetekben-hónapokban vélhetően hihetetlenül sokan fogják olvasni.
A saccperkbé 20 éve írt könyvről ugyanis 8 részes minisorozatot készítettek. Jó néhány jelenetet Ócsán rögzítettek. Ott építették meg műanyagból a katedrálist és forgatott néhány világsztár úgy mint Donald Sutherland, Rufus Sewell, Ian McShane. Utóbbi játssza a főgonosz szerepét, olyan hitelesen mint Dzsoki az olajos sorazatban. De lesznek magyarok is a filmalkotásban úgymint Molnár Piroska, Pintér Tibor vagy Tóth Zoltán.
A Katedrális egy tipikus történelmi fikció egy katedrális építéséről, és a XII. századi Anglia mindennapjairól. Feltűnik benne a hatalom a cselszövés, és persze szerelem is. A főszereplők kb 40 százaléka amúgy nem éli meg a befejező részt.
No de mit akarok én ezzel a katedrálissal ? Nézni szeretném szinkronizált állapotban. Erre van is esélyem mert a vetítési jogokat Magyarországon a TV2 kapta. Én pedig olyan méregdrága programcsomagot vásároltam amiben fogható ez a televíziós cég is.
Korábban arról volt szó, júliusban mutatják be. Később, hogy ősszel majd utána a karácsonyi időszakot jelölték meg vetítési időpontnak. Most az tűnik biztosnak (információim szerint), hogy 2010-ben nem látjuk a Katedrálist. Egyébiránt a Starz nevű amerikai adó már bemutatta és óriási nézettséget hozott.
Olvasd tovább Béla blogjában! KATT IDE
FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESÍRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.09)