Facebook-hősök az ár és a valóság ellen

Szeretett bölcs és unortodox vezérünk betöltötte az ötvenedik életévét. Ő tehát az interneten terjedő, finoman szólva leegyszerűsítő kategorizálás szerint a jó fejek közé sorolódik. Én is. Gyors fejszámolás, igen, 1990 előtt született ő is, akárcsak én. A Facebookon már vagy négyszer körbeért az a bejegyzés, amelyben annak örülhetünk, hogy a múlt században születtünk. Nem az értékrendet vitatom én, maximálisan egyetértek: a mai tízéveseknél nem rendjén való az – egyébként csak vélt - korai érettséget dohányzással, ivással demonstrálni, IPadet, I-phone-t, egyéb szükségtelen, de drága holmikat követelni. De ez a kategorizálás egyoldalúan és bután úgy tünteti föl a mai gyerekeket, mintha mindannyian ilyen elvek szerint nevelkednének, reggeltől estig föl sem állnának a számítógép elől, szembeállítva ezzel azt, mekkora érdem pusztán az a tény, hogy valaki a ’70-es vagy ’80-as években bírt születni. 

A dolog iróniája, hogy a bejegyzés Facebookon terjed vírusszerűen, ezzel azt igazolva, hogy az idősebbek is szívesen használják az egyébként ostorozott modern technikai eszközöket. Gyanús, hogy amikor mi tízévesek voltunk, csak azért nem használtuk ezeket, mert nem volt mit. Nem volt könnyen hozzáférhető a személyi számítógép, de amikor megjelent, egy csapásra divatba is jött, s rohant mindenki, aki tehette – akár személyi kölcsönből is – megvenni a gyereknek. Ugyanez történik mai is, csupán a technológia fejlődése látványosabb. Az „Akik 1990 előtt születtek, valódi hősök…” kezdetű írás a kedvencem. Miért éppen 1990? Nyilván aki kitalálta, ebben az évben született. Azok a dolgok, amelyeket felsorol, számomra természetesek, nem tartom érdemnek, dicséretet, csodálatot sem igénylek érte. És – bár a gyerekem a 2000-es években született – igyekszünk rengeteget a szabad levegőn játszatni, a lehető legrövidebb időre korlátozni a tévézést, nincs telefon, számítógép, igény sincs rá, az esti lefekvés viszont elképzelhetetlen minimum félórányi meseolvasás nélkül.

Ezzel szemben a huszonéves – ’80-as években született – ismerőseim jó része – persze nem szeretnék általánosítani, de túl sokan vannak ahhoz, hogy ne számoljak velük – a boldog, focizással töltött, koszos és veszélyes gyermekkora ellenére manapság naphosszat a Facebookon lóg vagy X-boxozik, és dönti magába az energiaitalt ha kell, ha nem. Más huszonévesek meg idétlen bejegyzéseket gyártanak arról, miért legyenek büszkék egy olyan tényre, amin sem fiatal, sem öreg, de még Orbán Viktor sem tud változtatni: arra, hogy melyik évben voltak képesek világra jönni. Összefüggést erőltetnek ott is, ahol nincs, a ’90 előtt születettekre testálva minden olyan pozitív tulajdonságot, ami nem egyértelműen korfüggő: kötelességtudat, jóérzés, felelősségtudat. Jó nekik. Jó nekünk. De az én szememben most éppen azok a hősök, akik a gátakon a homokzsákokat pakolják vagy állatokat mentenek az áradó Dunából, akárhányban születtek is. És nem csak papíron vagy egy monitor előtt ülve.

Szabó-Kovács Patrícia