Debrecenben keressük a szerelmet. Vannak illúzióink

Az egy ember teljes élete. Vagy nem is hazugság? Attól függ, hogy honnan nézem? Ha innen, akkor egy nagy, kipukkadni készülő, értéktelen lufi az életem, ha kicsit arrébb állok, akkor mondhatom: annyira szeretlek, hogy nem akartalak megbántani?

Csupa-csupa kérdés, amit két házaspár csak a halál árnyékában tesz fel magának és a másiknak a Viktor Rizsakov rendezte Illúziókban. Humoros történetbe ágyazott kőkemény üzenetek: némi nevetés nélkül talán ki sem bírná a néző, hogy ilyen kérdésekkel szembesítsék. Két házaspár, akik 50 évig voltak együtt jóban-rosszban, egymás barátaiként is, négyük összefonódott életének hálójában. Nagy (nagyon nagy) levegőt véve ki kell mondani: „itt éltem, egy levegőt szívtunk évtizedekig, de nem az vagyok, akinek hiszel, és te sem az vagy, akinek látni akartalak.”

Az Illúziók egyben ékes példája annak a mesteri légvárépítésnek, amelyben bizony utánozhatatlanok vagyunk, ha kell, akkor egy egész életen át. Sok-sok évtized elteltével derül ki: valójában semmi sem úgy történt, ahogy a négy öreg emlékszik. A legfontosabb kérdést azonban még ők sem merik feltenni: a szerelem valóban létezik vagy az is csak illúzió?

Czibere Anikó

Ivan Viripajev: Illúziók
rendező: Viktor Rizsakov
Legközelebb a Víg Kamaraszínházban: november 19-én
Szereplők:
Szűcs Nelli
Vass Magdolna
Kristán Attila
Trill Zsolt