Qui prodest?
A szülinapi gyertyák helyett az együttérzés lángja égett az ünnepi vacsorán – mert én ilyen lelkis családba nősültem, tényleg –, miközben apósommal már akkor nagy egyetértéssel fogadtuk el, hogy 9/11 nem beesett arcú, nagyszakállú szaúdi torzszülött műve volt, hanem valami nagyhatalmi összeesküvésé.
Ha külpolitikai zsenit játszanék, hamarabb megbuknék, mint Gyurcsány Ferenc a hazugságvizsgálón, Nógrádi „Nap-kelte” György katonai szakértő harci szenvedélyén túltenni pedig egyébként sem tudok. Az ember csak úgy morfondíroz, s ha Oliver Stone, Scorsese és Spielberg munkái nagy hatással voltak érzékeny lelkére, meg néhány idevágó ponyvát is legyűrt izgatag állapotában, akkor összeesküvés-elméletek felállításában jobb (qui prodest?), mint Draskovics miniszter, és mellesleg többször igazolja a sors, mint őt, akit egyszer sem.
Régen megtanultuk, hogy amit a Fehér Háznak nevezett washingtoni kúriában hivatalosan jelentenek, az nem mindig tekinthető őszinteségi rohamnak, éppen ellenkezőleg. Ugye ismerik a nagy vallomást: „Soha nem volt azzal a nővel szexuális kapcsolatom!” by Bill Clinton. Hahahahaha, fogjatok le! Esetenként háromszázmillió, nyelőcsőben landolt spermium sorsa felől aggódni kicsinyesség és cinizmus, sokkal komolyabb hazugság is mikrofonba mondatott a szemünk láttára, például akkor, amikor az olaj-bizniszben fiatalon megbukott, később azonban egészen kiváló karriert befutó George W. Bush 9/11 estéjén meghirdette a jó és a rossz közötti engesztelhetetlen harcot.
És Oszama Bin Laden eltűnt, mint szamár a ködben. Időnként felbukkan VHS-kazettán Kalasnyikov nevű játékszerével, és jól megfenyegeti a nyugati világot. Egyszerű embernek nehéz eldönteni, hogy Hollywoodból származik-e az ötlet az alulmúlhatatlanul gagyi díszlethez, vagy alkotói szabadságot kapott megrendelőitől, és magától ennyire igénytelen ez a hétpróbás terrorista. Tulajdonképpen teljesen mindegy, a lényeg, hogy Bin Laden él, a sejtjei szaporodnak, nincs más megoldás, mint a háború, amihez fegyver kell, az állam pénzért fegyvert vásárolni pedig nagyon jó üzlet. A fegyvergyárosnak. S ha merő véletlenségből még olaj is van a műveleti területen, az sem rossz, és ott van álcának a harc a demokráciáért.
Napra pontosan nyolc esztendeje nem igazán tudni, hogy a jó és a rossz küzdelmében ki a jó. Csak az biztos, hogy ki a rossz. Az egyik az akasztása közben lefejezett Szaddám, aki bár megérdemelte a sorsát, mert egy utolsó gazember és tömeggyilkos volt, de ahogy az egészet a nyakába varrták, az már több a soknál. A másik pedig a hóhér. Ha 9/11 csak úgy megtörténik, akkor ma romantikája lenne a rossz utáni harcnak, de Irak lerohanása után nehéz lenne meggyőzni a világot arról, hogy nem a false flag (hamis zászló) hadművelet része volt a New York-i ikertornyok ledöntése.
Irak kapcsán egyébiránt minden eszköz büntetlenül bevethető. Tom Lantos, a magyar származású amerikai hazafi 1990-ben Kuvait iraki megszállása után egy Najira nevű 15 éves szűzzel ment kézen fogva a kongresszus elé. A lelkem azt állította, hogy szemtanú volt, amint a kuvaiti al-Addan kórházban iraki katonák kitépték az újszülöttek inkubátorainak vezetékeit, és emiatt több mint háromszáz csecsemő halt meg. Kiderült, hogy Najira a washingtoni kuvaiti nagykövet lánya, és semmi sem igaz a történetéből, amivel Mr. Lantos természetesen tisztában volt, csak demokrataként lobbizni akart republikánus elnökének, Bush papának a szent (olaj)ügy, az öbölháború érdekében. Ilyen Amerikában egy szenvedélyes emberi jogi aktivista. Időnként szélhámos.
2001. szeptember 11-e annyira drámai esemény volt, hogy utána az első bénultságból felocsúdva, azt hittük, teljesen új korszak kezdődik az emberiség történetében, vagy legalábbis a világpolitikában és a világgazdaságban. Hát, nem kezdődött. Mi pedig nyolc éve látjuk a frontvonal mögötti borzalmakat, és a helyzet elképesztő abszurditása, hogy az üzleti élet prominensei hogyan igyekeznek hasznot húzni az emberi szenvedésből, az iraki olajból .
Cs. Bereczki Attila
bereczki.attila@civishir.hu
