Csinálja a Loki után, aki tudja!
Furcsa, de a DVSC 2010-es esztendeje nem diadalmenet. A hurráhangulatnak, debreceni futballáznak nem igazán volt nyoma akkor sem, amikor tavasszal a DVSC zsinórban mindent megnyert, amit csak lehetett. Az ötödik bajnoki címre be sem rúgtunk össznépileg, igény se nagyon mutatkozott rá, mert nem valami magasztos módon zsebelte be a csapat az újabb bajnoki aranyat. A szurkoló természete már csak ilyen, öt bajnoki cím után képes fanyalogni. A drukker hálátlan és türelmetlen, de így kell szeretni, mert nélküle nincs foci. Illetve van, MTK-nak hívják, de annak az égvilágon semmi értelme.
A folyamatosan csökkenő nézőszámra elvileg nincs épeszű magyarázat, amikor a klub éppen 108 éves fennállása legsikeresebb időszakát éli, mégis akad számtalan. Az egyik a „hajléktalanság”. Lerágott csont, de az embernek attól még nagyon elege van a putriból, még annak is, aki harminc éven át a kevésbé emberbarát nagyerdei vagy a Vágóhíd utcai létesítményekben megtalálta a boldogságát. A szurkoló komfortérzete éppen a Loki által fejlődött fel európaivá, mert megjárta Bordeaux-t, Brugge-t, Manchestert, Liverpoolt, Eindhovent és még Isten tudja hány menő helyet az elmúlt években. Kinyílt a csipánk.
Fokozzuk, de nem jókedvből: se komfort, se játék! Coulibaly jól látja: a csapat kétségtelenül meggyengült, és a futballnak nem éppen a brazilos változatával próbál a kedvünkbe járni. Kellemes meglepetés:a targoncás legény érti a focit, ha már művelni nem tudja. Sokan vagyunk így, üdvözüljük a táborban Adamo sporttársat, aki azzal járult hozzá hathatósan a DVSC történelmi győzelméhez a Samp felett, hogy nem játszott egy percet sem. Érdemeire való tekintettel élénk érdeklődéssel követjük sorsa alakulását. Ajánljuk neki a Megye I-et, kivéve a listavezető Bárándot, mert ott Kerekes „Zsombi csak egy van” Zsombor tolószékben is jobb, ráadásul a játszó, sokpasszos focihoz makacsul ragaszkodó Sándor Tamás elképzeléseibe aligha fér bele. A kiesőjelölt Hosszúpályinak például jól jönne egy erőcsatár, tán meg is felelne a próbajátékon.
Adamo testvérünkön nem csak úgy, unaloműzésből élcelődünk, és nem is bosszúból a csúnya nyilatkozata miatt: a Coulibaly-jelenség a DVSC gyengélkedésének a tünete. A Loki-utánpótlás sajnos nem ontja tehetségeket, az igazolások – a felelősségteljes gazdálkodás jegyében – most nem jöttek be. Bár a DVSC játékospolitikáját lehet bírálni – kell is, mert ahol Coulibaly az első számú csatár, ott elég karcsú az állomány –, az aligha varrható a klub irányítóinak a nyakába, hogy egy sokszoros válogatott, rutinos és amúgy jó képességű csatárt időnként ideggyenge rohamok kapják el, és jobb esetben megússza piros lappal, rosszabb esetben bilincsbe verik. Nagy kár érte, mert jó zsugás. Illetve értünk, mert az egész miattunk, szurkolókért van. Elvégre. Ugye?
Szűk körben, családon belül persze panaszkodunk, de ha majd a jönnek kívülről a fanyalgók, fogjunk össze, s nem azt kell bizonygatni, hogy egy magyar csapatnak a Sampdoria Primavera-gárdáját legyőzni igenis nagy kunszt, hanem azt, hogy az utóbbi nyolc év leggyengébb Lokijával Európa Liga-csoportkörbe jutni több mint bravúr. És nem a sors kegyéből kapta a DVSC a lehetőséget, hogy diadalittasan zárhatta a 2010-es esztendőt, hanem megharcolt érte. Vagy ha benne is volt az égiek keze, akkor a csütörtök esti 2–0-át kárpótlásért kaptuk a sok-sok balszerencséért: a genovai kamutizenegyesért, a budapesti Dzsudzsák-tarkófejesért, a harkivi kapusbakiért, meg azért, hogy egyáltalán eljutott Debrecen oda, ahol a magyar ritka vendég. A DVSC kétszer egymás után köszönt be az európai fociba, ezt azért illik megsüvegelni még a megátalkodott antilokistáknak is.
Tessék utánunk csinálni! Coulibalyval!
Cs. Bereczki Attila
