A kommunisták közöttünk járnak
A kommunistázás egyszerűen nem megy ki a divatból. Ezzel együtt kell élni, mint azzal a tudattal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem nyeri meg a 2014-es brazíliai világbajnokságot. Kommunistázni nem sikk vagy úri passzió, hanem életünk mindennapos igénye, a reggeli borotválkozás, a délutáni sörözés és az estére tervezett szeretkezés szerves része, amennyiben elfogy az arcvíz, kiborul a sör és nem áll meg a nő. A büdös, rohadt kommunista életbe! – mondjuk bele a tükörbe, a pohárba, az ágyba. És ez így van jól. A gőzt ki kell ereszteni valahogy. Egy jóízű kommunistázás levezeti a feszültséget. Érdemes kipróbálni!
Lehet, hogy a kommunista nem pontos terminológia a leninista-marxista-sztálinista modellre, de attól még használjuk. Felruháztuk azzal a jelentéstartalommal, hogy rossz, morális nulla, retardált. A kommunista pejoratív jelleget a végtelenségig lehet fokozni, minél cifrább mondatba illesztjük, annál hatásosabb. Ez egy szűnni nem akaró szellemi ördögűzés, társadalmilag szentesített. A kommunisták persze azt hangoztatják, hogy ez egy veszélyes elfajulás, torzult fanatizmus, pedig nem az. Nem üldözött és nincs is életveszélyben egy komcsi sem, éppen ellenkezőleg, ha valaki annak idején jó sok embert felakasztatott, akkor most 600 ezer forintos nyugdíjjal boldogabb, mint Shrek a mocsárban.
Ki a kommunista? Az, aki a rendszerváltáskor hirtelen átmászott a barikád túloldalára, s ott kereste a boldogulást, amit természetesen meg is talált, mert ma már hidegvérrel és rezzenéstelen arccal mondja a kamerába, hogy ő demokrata és köztársaságot épít. Kommunista továbbá az, aki ezeket az embereket szabad, demokratikus választáson ismét hatalomhoz jutatta, kétszer, sőt háromszor is. Az is kommunista, aki a barikád demokrata oldalán állt, de a szép új világban befeküdt az egykori elnyomók ágyába, és pénzért, hatalomért bármit csinálhattak vele. Van tovább is! A jobbikosnak a fideszes is kommunista, s vannak, akiknek a Jobbik is az, mert a „zsidó pártokrácia képződménye”. Bizonyos körökben manapság, ha rá akarják valakire sütni a rosszaság, tehetségtelenség, böszmeség, dilettantizmus és gonoszság bélyegét, akkor lekommunistázzák, anélkül, hogy az illetőnek bármi köze is lenne az MSZ(M)P-hez. Annyi a kommunista, mint a nyű! Valakinek mindenki kommunista, bár nem minden kommunista egyforma.
Szanyi Tibornak meg elege van a kommunistázásból – ez a hét híre. Érzékeny a lelkem. Meg kell hagyni, hogy igazán nagy dolgot vitt véghez – 2010-ben MSZP-jelöltként egyéni körzetet nyerni nagyobb bravúr, mint a Feröer-szigeteknek legyőzni Brazíliát strandfocibani – de attól még kommunista marad sikerekben gazdag élete végéig. Miután van köze (nem is kicsi) az MSZMP-hez, illetve az MSZP-hez is, és nem szavazta meg a határon túliak állampolgárságát, kommunista. Mi az hogy! Nagyon is! (sic!) A debreceni Varga Zoltán a minap kommunistázta le az egész helyi MSZP-vezetést, márpedig ha valaki tudja, mi a csel abban a gárdában, akkor az ő, mert sokat tapasztalt belülről. Ha pedig indulatból, sértődöttségből fakadt ki, akkor is azt a tételt igazolja, hogy a kommunistázás társadalmilag szentesített jelenség, ergo igény van rá. Egyébként demokrácia van, ma már egy kommunista is szabadon kommunistázhat.
Az mindenesetre megnyugvással tölthet el bennünket, hogy a kádári restaurációtól tartanunk nem kell, mert a húsz év alatt áldozatos, kétkezi munkával összelopott vagyont még egy hithű kommunista sem akarja önként és dalolva visszatolni a közösbe.
Cs. Bereczki Attila
