Zavarban vagyunk

Az idő remek sebész: saját korában a zseniális (továbbá homokos) Oscar Wilde és a magát Picassoként a művészettörténelembe befestő nők réme is alternatív volt, mára meg pont hogy a legnagyobb klasszikusok között tartjuk őket számon, úgyhogy máris kész a patthelyzet. A különbözőség vágya ugyanis minden szikrányi értelemmel bíró járókelőt izgat, hajt a 200 évvel ezelőtti Nyevszkij Proszpekten, a Szajna ködfátyolban úszó partján ugyanúgy, ahogy a 2009. november 12-i debreceni Csapó utcán. Nem a tehetséggel kifejezett, valós üzenetet megfogalmazó formabontást akarom tehát becsmérelni, hanem mindazt, amit az emberek agyába kívülről belapátolnak, hirdetvén, hogy az klassz. Hogy a szokatlannal eggyé válva, egyszersmind a hagyományba belerúgva te is, én is más, nem mellékesen remekebbek, menőbbek lehetünk.

Akik füstölgő kamaszkoruk delén felesküdtek, hogy csak azért sem szürke egérként távoznak az eleven világból, kizárólag azokat lehet beetetni. Mert más eszköz számukra nem áll rendelkezésre a kitöréshez. Mert alapvetően tehetségtelenek. Befolyásolhatók, hiszékenyek. Vagy tényleg szürke egerek. Ezek együttes jelenléte pedig valóságos biológiai fegyver. Nekik rezegteti az ablaküveget az emo, ők(?) lesznek milliárdosok az MLM-rendszeren belül, ők tartják el a búzacsírát magyar bio boltoknak csomagoló kínai idénymunkásokat, ők viselik a mellükre tűzve Geréb Ágnes bő bugyogóját, íratják a gyereküket stresszmentes angolra 2 év 2 hónaposan, édesgetik a kutyát pszichológushoz, vonszolják zeneterápiára az utolsó stádiumban vergődő rákost, továbbá ők azok, akik a háromlábú Hamletet élvezettel nézik, amint nyílt színen elgáncsolja a szigorúan ruhátlan Kurázsi mamát. Mert az alternatív színházban nem játszanak ám! Interpretálnak, újraértelmeznek. A homeopátiás kapszulák pedig feltöltik az univerzum erejével a gyengélkedőt, akinek mindettől már végképp megfájdul a feje.

Fogalmunk sincs semmiről! A hagyományosat sem érjük fel ésszel, minek ide alternatív? A demokrácia utat tört a választás lehetőségének, többek között a gyökerétől rothadó vadhajtásoknak, valamennyi hiábavalóságnak: most már legalább legális minden, ami szar. Ugyanakkor eladható, mert bonyolult(nak tűnik), vagyis a felszín értéket tükröz. Mi meg bukunk a giccsre. Egy mese tartalmát nem tudják visszamondani a gyerekek magyarul. Mit várunk? Oktassunk érdemjegyek nélkül, stresszmentesen; legalább ha bejut az egyetemre, majd a szigorlat előtt infarktust kap, hogy mi ez a lámpaláz itten, kérem? Készítsük fel a legkisebbeket is egy álomvilágra – nehogy a valóságra! Az ugyanis lassan már kibírhatatlan. 




Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu