Se közük, se kedvük

Mivel azonban ezen élvezetben még akkor is csak egy jó nagy kuss lenne a nők részvételi lehetősége, ha minden másodikat Tottinénak hívnák, ideje lesz a gyerekkel törődni. Akire vár még pár bajnokság a saját világában. Tanév vége van.

Oktatáspolitikailag nincs rálátásom: nem érdekel, hogy hívják azt az államtitkárt, akinek a feje darts táblának is pazarlás lenne, nem tudom, melyik kormányt, kultuszminisztert kell szidni azért, hogy ilyen az állomány az iskolákban. Pedig menet közben (az utóbbi 20 évben) valami visszafordíthatatlanul megváltozott. A közös nemtörődömség feküdt össze a fejkvóta mindenhatóságával, ami tohonya testével összenyomta a tehetséget.

Hogy a hülye tanár vagy a hülye diák volt előbb, az a filozófia tanszék és Makarenko dolga, de mind a kettő nagy túlélő. Hülye tanár az, akit a gyerek annak érez, lát. Aki felkészületlen, korlátolt, következetlen. Aki fenyegetően üzen a szülőnek egy berúgott ablak miatt. Akiből kihalt a játék. Hülye gyerek pedig az, aki nem méri fel, hogy a tanár (az az akármilyen) éppen miatta melegszik e négy fal között úgy 35 éve, hogy azt a szemernyi szürkeállományt valahogy legalább megtalálja benne, ha már bebizonyosodott: kiaknázni lehetetlen küldetés.

Tapasztalatom nem sok van, de elrettentésnek és a konkrét kétségbeeséshez éppen elég. Sosem mondtam magamra, hogy tanár vagyok, csak ha kérdezték. Mert (szégyen vagy nem) a néhány hét gyakorlás alkalmával elment a kedvem erre és a következő életre is. Csokonai, Ady, Balzac, de még a mássalhangzók megkettőzése is sokkal szentebb számomra attól, mint hogy olyan gyerekek szájába akarjam belerágni, majd erőszakkal kimondatni ugyanazzal a szájjal: én ezt szeretem, tanulom, mert tudni akarom, akikről első ránézésre kiderül, nekik ehhez se közük, se kedvük. Ami nem baj, ha máshoz van. Fizikához, színjátszáshoz, nyelvhez. Nem kell mindenből jónak lenni. Nekem sem ment a tanítás elhivatottság hiányában; zavartak az értetlen szemek.

Ahogy zavarnak ma is. A felsőoktatásban, ahol azok a fiatalok ülnek a padban, akik jó eséllyel a gyerekemet fogják írni, olvasni, számolni tanítani. (És az Önét is). Megannyi útját kereső, megkésett kamasz, akik között néhány érdeklődő, kreatív, nyitott igen, szivárványos tehetség viszont szinte egyáltalán nincs. 2010-ben olyanok járnak főiskolára, akik következetesen keverik a sövény, sörény szavakat, s ha véletlenül még beüt az ösvény is, akkor eljön a világ vége. Nem tudják, mi a különbség a szmog és a sznob között, kérdésként teszik fel a kedvtelés és az atrocitás szó jelentéstartalmát, a helyi prominensek között Rácz Róbert szerintük a megyei országgyűlés(!) elnöke, de az egyetem rektorának nevét például még sosem hallották, az pedig egyenesen meglepi őket, hogy Debrecenben a református mellett katolikus püspök is „üzemel” – minek az?

A felszínes oktató hibája, a hanyag szülőé vagy a szűrő hiányáé, a gátlástalan protezsálásé, a felvételi rendszer káoszáé. Bármire lehetne fogni, de hiba lenne csak az egyikre. Pedig nem születnek ma sem hülyébb gyerekek. De valahol Sehallselát Dömötör és a tangens-kotangens közötti úton elhülyülnek. Nem tanulni akarnak, nem is dolgozni: pénzt keresni. Ingyen.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu