Ha Debrecenben egyszer buli van
Ha jól képzem le a cívis közelmúltat, pont akkor folytam a helyi vérkeringésbe, amikor Debrecenben nagyjából haldokolni kezdtek a legjobb bulik. Én már csak álmélkodva hallgattam, micsoda remekbeszabott verekedések színhelye volt a Flamingó, hogy ott nyomták a ripityomot a város legjobb női, hogy levegőt venni sem lehetett a tömegtől, mégsem kellett félni tőle, hogy bárkit is agyonnyom a pánik – minthogy a pániknak úgy 15 évvel ezelőtt még nem volt természete agyonnyomni senkit. És egyáltalán: a bakancsra húzott kötött zokni, a 34 fokban is bőrdzseki, a szaggatott farmer, a fekete latex nadrág, a hátrazselézett félhosszú haj volt a divat, nem a pánik.
Az én időmre a Kálvin téri éjszaka alagsorában meghúzódó Smirnoff a helyi, azóta vélhetően és szerencsére kőművesként vagy Digi-szerelőként dolgozó amatőr lemezlovasok utolsó erőpróbájának helyévé bagatellizálódott. A végére kissé sterilbe ment át a buli: a fehér, tükörfényű járólapon műkorcsolyázni jól lehetett, táncolni nem nagyon. Mire a Geniusba értem, elegáns kávézó lett belőle, ahol a 300 forintos kapucsínóhoz andalító dzsesszt szolgáltak fel, holott nem sokkal előtte nagyjából kétnapnyi történetet hallgattam végig örökkévalóságba rámázott, büszkén viselt erkölcstelenségekről – pult alatt és fölött.
Hogy mi lett a péntek estétől vasárnap reggelig taró, konyakban és boroskólában vidáman pezsgő, nagyhírű mulatságok veszte, arra három tippünk van: 1. tömött sorokban megjelentek az arab diákok, akik agresszív támadást indítottak minden magyar, de minimum fehér lyukra. 2. megjelentek a drogok, ami kezdetben a buli fűszere, utóbb már motorja lett 3. megjelentek a bandák és védelmi pénzről kezdtek magyarázni.
A diszkókat azóta clubnak hívják, negyedévente nevet váltanak, többnyire szar a zene, átvernek, ha megszomjazol, a nő kedves, de kövér vagy gazdag és buta. A férfiak pedig józanon ugyanazt akarják, amit részegen: fogalmuk sincs, hogy mit. Szóval ha a debreceni szórakoztatóipart egy ablaktalan budinak vesszük, akkor abban a Campus Fesztivál kifejezett légfrissítő. Bár vannak szokatlan színek és arcok, nem tarisznyás hobók földön fetrengéséről van szó, sokkal inkább olyan intellektuális szabadságról, amiben ésszel válogatva, időlegesen élménnyé válhat a létezés és megfoghatóvá a fiatalság. Vagy éppen elengedhetővé.
Persze akinek nem tetszik, még mindig lemehet a Chicagoba. Csak az ajtót zárja be maga után. Köszönjük.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
