Ösztönök
Éppen ma 15 éve annak, hogy megszültem az első gyermekemet. Az édes kisfiamból mára egy igazi kamasz lett, a maga vállrángatós, szájhuzogatós, szemöldökfeltolós valóságában. Belőlem pedig egy edzett, öregecskedő, de a kezdetihez képest határozottan kevésbé majrés anya vált. Elsőszülöttemet ez idő alatt mindössze egyszer felejtettük az óvodában, egyszer vesztettük el a bevásárlóközpontban, és csupán egyszer ment le motorral fél emeletet a lépcsőn. Ez azért igencsak szép teljesítmény!
Pontosan anyák napján vittem haza a kórházból, ami apropóján otthon a keresztgyerekeim verssel kedveskedtek. Volna. Ha hagyom. Ám köszönet helyett heves zokogással reagáltam, alig bírtam abbahagyni. Szegények! Csak pislogtak egymásra, amikor látták a produkció nem várt mellékhatását, de hát hiába, na! A nő, amikor anya lesz, megzakkan egy kicsit. Rájön – és ez baromi rosszulesik neki –, hogy a rózsaszín púder csak a reklámokat színezi, a való világ (meg a saját gyerek) sokkal inkább kakibarnában tündököl. Az első szülöttnél minden egyes felsírástól összerándul a gyomor, egy kis öklendezés láttán pedig lepereg az élet a szemünk előtt. Csillapíthatatlannak tűnő lázzal az ügyeletre visszük, amikor pedig megjelennek az első allergiás foltok szemünk fényének testén, egy – magára valamit is adó – anya legalább gégeödémát vizionál. Mert látni azt nem lát a rémülettől, a csüggedéstől, a tapasztalatlanságtól. Meg a hülyeségtől.
A második gyerek tehát határozottan helyzeti előnyben dugja ki a fejét a szülőcsatornán, bár ezt még sem ő, sem az anya nem tudja akkor. Csak majd később jönnek rá, s élnek (vissza) a helyzettel. A kistesó ugyanis sokkal több türelmet és kevesebb cseszegetést kap, valahogy jobban ráhagyja az ember a dolgokat. Lenyelt valamit? Majd kikakálja! Lebillent a lépcsőn, beverte a fejét? Ebcsont beforr! De azért kutyából nem lesz szalonna, így még legalább minden harmadik „akció” gyomorrándulással jár. Még mindig…
Aztán ha valaki rászánja magát, és negyven közeli állapotban úgy dönt: befiatalít egy csecsemővel, már a Riga-láncnál is lazábban kezeli a dolgokat. Illetve okosabban! Valahogy a legkisebb jövevénynél pontosan tudja szelektálni, mi az, amiért aggódni kell, és mi, amin inkább nevetni egy jót. Nem látja rögtön halva a csecsemőjét, ha nem hallja a szuszogását éjszaka, és nem retteg egyfolytában attól, hogy valamit rosszul csinál. Az ösztöneire hallgat, azok szerint tesz. És bár a 15 éves nagykamasz miatt is egyfolytában a körmét rágja – egy magára valamit is adó – anya, ha külföldre utazik a fiú, és feszt retteg az alkoholos-cigis korszak eljövetelétől, azért próbálja jó fejként, de tekintélyt kivívottan kezelni a „helyzeteket”. Így összességében 40 fölötti korára már akár egész jó szülő is válhat belőle, nagymamaként pedig tuti, hogy a tökéletességig fejleszti az egóját.
Csak győzze kivárni ő – és a család.
B. Gergely Krisztina