Hajdúnánási múltidézés: Akik már nem leszünk sosem
A debreceni születésű Krusovszky Dénes 2019-ben írta be magát az ország irodalomkedvelőinek tudatába, amikor első regényével Libri irodalmi közönségdíjat nyert. Nem ez volt az első rangos elismerés az életében, hiszen verseskötetei okán már 2012-ben József Attila-díjjal tűntették ki. A kezdeti lírai alkotásokat követően 2018-ban jelentkezett először regénnyel, amiben Hajdúvágáson keresztül megidézi Hajdúnánást, a várost, ahol felnőtt, miközben Lente Bálint alakján át friss, modern köntösbe bújtatja a művet.
Valójában egyszerre nem is egy, hanem két regényt olvasunk. Párhuzamosan kapjuk a történelem mellbevágó felidézését és egy hétköznapi történetet egy fiatalról, aki vidékről a fővárosba kerülve igyekszik megállni a helyét – több-kevesebb sikerrel. Egymás mellett fut a két szál, amiket mesterien vezet a szerző, az olvasó pedig feszülten várja, hogy hol találkoznak majd össze. Nos, érdemes várni…
Hajdúnánás történelmének sötét foltját, az 1956. októberi pogrom eseményeit – amik a helyi zsidóság ellen irányultak – Aszalós lelkiismeretén keresztül ismerhetjük meg. A vastüdőben fekvő beteg gyerekkori emlékeit idézi fel, mint egy nyomasztó, kimondatlan vétséget, amit ki kell beszélni. Amitől az ember szabadulna még a halála előtt. Az írónak nem célja mindezt dokumentarista stílusban rögzíteni: egy gyermek szűrőjén keresztül tárja elénk, aki akaratlanul volt szemtanúja az eseményeknek. Célja viszont, hogy a jelenkornak átadja, és – ahogyan egy interjúban fogalmazott – nála az a tét, hogy mit lehet kezdeni utólag a múltbeli eseményekkel.
Miközben a másik szálon Bálinthoz csapódunk hazafelé tartó útján, jól ismert helyszínek tárulnak szemünk elé: ott vagyunk Debrecen Nagyállomásán, a húszemeletes torony aljában, aztán buszra szállunk vele, majd megérkezünk a Jerikó utcába. Bálint végcélja viszont egykori otthona, Hajdúvágás, mely mögött könnyen kitalálhatóan Hajdúnánás rejtőzik. Érdekes, hogy ez az egyetlen eltorzított helynév, és bizonyára nem véletlenül. Olyan események tanúi leszünk a történet kibontakozása során, ami miatt végül értelmet kap ez az elhomályosítás. Hajdúnánás egyes színterei is biztosan ismerősek a helyiek számára, például a főtér, a gyógyfürdő, a tópart.
Akik már nem leszünk sosem: mi magyarázza a címválasztást? Viszonylag sokáig kell várnunk, hogy megtudjuk, de a cím is értelmet nyer a regény folyamán: nem hagy minket kétségek között a szerző. Kevés szereplővel dolgozik, kiknek egy részét a hajdúvágási tüdőgondozóban ismerjük meg: ők már örökös lakóknak számítanak, ott élik mindennapjaikat, és igyekeznek egy kis örömet találni a betegségük nyugodt pillanataiban. Egyikük fest, az ő képeihez keresnek címet, amikor felmerül a nosztalgikus mondat. A többi mellékszereplő Lente Bálint életéhez kapcsolódik, mint például Tuba vagy Juli, akik mindketten hozzátesznek Bálint karakterének árnyalásához a barátság és a szerelem tekintetében.
Ritkán találkozhatunk szépirodalmi alkotásban olyan részletesen leírt erotikus jelenettel, mint amit a regényben olvashatunk. Már-már naturalisztikus a leírás, érzelmek nélkül, ám a kezdeti meghökkenés után mindez úgy csapódik az olvasóban, hogy mindennek helye van itt, hiszen Lente Bálint adott életszakaszához illeszkedik is, továbbá valamint erősíti a cselekmény kortárs szálát.
Bár a végére összeáll a kép – a múltból kapott elemeket összeilleszti a szerző Lente Bálint értelmezésén keresztül –, némi hiányérzetünk marad, ami miatt szívesen olvasnánk a folytatást. Viszont amit egyes kritikák Krusovszky szemére vetnek, miszerint túlságosan ügyelt arra, hogy minden elem a helyére kerüljön, előnyként is felfogható, hiszen mint egy jól megkomponált műnek, a regénynek is végkifejletet és értelmet kell kapnia. Mindemellett számos apró beékelt jelenetről vagy szereplőről – valószínűleg tudatosan – azt a benyomást kelti, hogy még jelentősége lesz, mégsem térnek többé vissza.
Jelenlegi tudomásunk szerint folytatás nem várható, viszont a regényben felvetett problematika, a múlt jelenre gyakorolt hatása, a múlt értelmezésének fontossága vagy annak ignorálása bőven ad lehetőséget többféle olvasói értelmezésre. Ahogyan a regényben olvashatjuk: „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.” Krusovszky Dénes nevét pedig jól megjegyeztük, ugyanis mindenképpen a kortárs magyar irodalom figyelemreméltó alakjává vált.
Krajnik Ildikó
