Hirdetés

Hirdetés

Orbán, a csatár

civishir.hu

2015.06.14. 15:15

Orbán, a csatár

Aki abban reménykedik, hogy ő egyszer csak magától feladja, az nagyon rosszul számít.

Hirdetés

Hirdetés

Fölösleges lenne felkutatni a Fidesz elnökének korábbi nyilatkozatait és beszédeit, hiszen szinte mindegyikből citálható olyan állítás, amelynek a homlokegyenest ellenkezője is fellelhető az idézetek között. Hiába deklarálta például egykoron, hogy a konszolidációt a gyávaság szinonimájának tartja, legutóbbi, nagy nyilvánosság előtt elhangzott szózatából sokan azt vélték kihallani, hogy lényegében mégiscsak konszolidációt hirdetett.

Az elemzők úgy értékelték, hogy levonta az ősz óta érzékelhető elbizonytalanodás, az elvesztett időközi voksolások tanulságait, és új lendületet vett; tegyük gyorsan hozzá, hogy 1988 óta nem emlékszünk olyan időszakra, amikor a miniszterelnök ne lett volna lendületben. Orbán Viktor megújulási készsége, kezdeményezőkészsége megkérdőjelezhetetlen; ellenfelei viszont mintha nem tanulnának kudarcaikból: rendre ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak fogást találni rajta, amelyekről már bebizonyosodott, hogy hatástalanok.

Mindannyian emlékszünk, ismételten sikerült vitát kezdeményezniük Strasbourgban, ahol a miniszterelnök ügyesen szólásszabadsági vitává transzformálta a halálbüntetésről folytatott polémiát, a baloldali és liberális felszólalók viszont korábbi, unásig ismert szólamaikat mantrázták.

Így - szándékukkal éppen ellentétesen - ismét a magyar kormányfő belpolitikai pozícióját erősítették úgy, hogy Orbán végig lebegtethette, hogy mi a saját véleménye, nem kellett állást foglalnia a halálbüntetés kérdésében; s végül ő zárta le a vitát is. Tetszik, nem tetszik a posztszocialista térség vezetői közül jelenleg Orbán tűnik a legfajsúlyosabb szereplőnek. Biztos, hogy a brüsszeli rokonszenvindexe nincs az egekben, sőt az Európai Néppártban is vannak kedveltebb kelet-európai politikusok, de őt tartják megkerülhetetlennek, mert egyet kénytelenek elismerni: erőteljesen képviseli álláspontját, miközben magabiztosan nyeri a választásokat.

Orbán a legnagyobb munkabírású magyar politikus, ráadásul több mint negyedszázada edzésben van. Lehet, hogy a magyar szavazók egyszer rá fognak unni, de aki abban reménykedik, hogy ő egyszer csak magától feladja, az nagyon rosszul számít.

Éppen ezért is volt részéről talán az év egyik legfontosabb üzenete, hogy nem akar köztársasági elnök lenni, ellenben az őszi tisztújításon csak akkor vállalja a pártelnökséget, ha 2018-ban ő lesz a kormányfőjelölt, még akkor is, ha a Fidesz közösségében személye volt és maradt a kristályosodási pont. Nyilvánvaló, hogy megváltozott a politikai klíma, ezért merülhetett fel így ez a kérdés, a kormányfő pedig fontosnak tartotta, hogy az ifjú hím oroszlánok orrára koppintson, és egyértelművé tegye, ki az úr a szavannákon. Az üzenet alapvetően befelé szólt és nagyjából azt jelenti: „Nyerni is, veszíteni is csak velem lehet. Nix ugribugri.”  Világos, hogy Rogán Antal kabinetfőnökké emelésének is az értelme, hogy kiegyensúlyozza Lázár János szuperminiszteri hatalmát, és az is látszik, hogy a kancelláriaminiszternek nincs ínyére a várható változás. Egyébként érdekes az egyhangú fideszes papagáj-kórust finoman ellenpontozó lázári kommunikáció: ahogyan elmondta, hogy nem pártolja a futball állami támogatását, ahogyan világossá tette, hogy elkötelezett halálbüntetés-párti, ezek mind egy politikus építkezésének az elemei is lehetnek. Ami nem jelenti, hogy holnap bemegy és kirúgja a széket a főnöke alól; félreértés ne essék: ő is az orbáni rendszer része. Ráadásul azt sem tudhatjuk, ezek az egyéni, egyeztetés nélküli kiszólások egy kommunikációs stratégia részeként kiosztott szerep elemei vagy sem.

Azt is látni kell, hogy aki nagyon önállósul, könnyen megégetheti magát. Ezt Lázár is tudja, ezért mindig is jelzi, hogy tisztában van azzal, ki a főnök. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy Rogán és Lázár nem trónkövetelők, hanem trónörökösjelöltek; ezek az emberek azért vannak a helyükön, mert a miniszterelnök azt akarta, hogy ott legyenek. Nem biztos, hogy a kormányfő valóban bele akar vágni a 2018-2022-es ciklusba, de az biztos, hogy a valódi szándékát nem jelentheti be most, hiszen ezzel a lépéssel súlytalanná tenné magát a következő három évre, a trónörökösjelöltek pedig azonnal trónkövetelőkké válnának. Mások szerint viszont messze nincs öröklési helyzet, ezért nincs öröklési sorrend sem, Orbán Viktornak az az érdeke, hogy ne is legyen. Egy legitim uralkodót ugyanis nem lehet leváltani: vagy lemond a trónról, vagy meghal. Az államfői poszttal kapcsolatos kijelentésével viszont éppen azt üzente, hogy egyiket sem tervezi – jó, ha mindenki számol vele 2018 után is.

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.