Migráció: irhák és hordák

Ha valaki mostanság fellapoz egy nemrégiben publikált útikönyvet vagy esetleg az interneten próbál jellemzően nyugat-európai városokat találni nyári szabadsága úti céljához, érdekes kifejezésekre bukkanhat. No-go zone az egyik leggyakoribb, ami nem a transit zone szinonimája; olyan városrészeket neveznek így Európa nagyvárosaiban, ahol a – többnyire muzulmán – bevándorlók kerültek markáns többségbe az ottani „őslakosokkal” szemben. Ez utóbbiak számára közismert szabály, hogy sötétedés után már nem tanácsos egyedül vagy kettesben sétálgatni ezekben az afrikaiak által lakott kerületekben.

Természetesen, ha bárki nyilvánosan, a politikai korrektséget figyelmen kívül hagyva említi e problémát, a legszerencsésebb esetben is „szélsőjobboldali” lesz, de a kevésbé szerencsések a liberális önmarcangolók szemében néhány perc alatt akár „nácifasisztává” is válhatnak. Mindeközben a véletlenül sem jobboldali New York Times és a Newsweek is a No-Go Zones (olyan terület, ahová nem ajánlatos belépni) kifejezést használta olyan európai városrészek jellemzésére, ahol a túlnyomó többségbe került bevándorlók nem hajlandóak integrálódni.

A kialakult helyzetre az EU frusztrált zászlóshajói, nyakukban az amerikai tanácsadóikkal képtelenek megoldást találni – lelkiismeretük joggal háborog, hiszen az észak-afrikai térség egyes államaiban (Líbia, Irak) a migránsokat visszatartó diktátorokat likvidálták, Szíriában pedig az”ellenzék” feltőkésítésével és a legmodernebb fegyvereket kezükre adva gyakorlatilag létrehozták az Iszlám Állam nevű kalifátust, amely a mai napig köszöni szépen, jól érzi magát, soraikban több ezer nyugat-európai harcossal, csak hogy teljesebb legyen a kép.

Európában rendezett (volt?) a helyzet, nyugalomban, viszonylagos jólétben lehet élni; Afrikában az életkörülmények siralmasak: ráadásul a földrész több országában helyi háborúk is dúlnak, sokezres nagyságrendűek az áldozatok; ezért többségüktől – az ő logikájuk szerint – nem is lehet rossz néven venni, hogy útra keltek. A probléma mindössze annyi, hogy státuszuk kizárólag az ő szóban elmondott információikon alapul; illúzióink pedig ne legyenek: még többen jönnek. Tengeren és szárazföldön, humanitárius okokból, eldobált útlevelekkel, üldözöttnek álcázva, terhesen, apró gyerekekkel; végülis ki ne akarna a családjának jobb körülményeket biztosítani?

Afrikában jelenleg 1.2 milliárdan élnek, Európa viszont megtelt. A New York Times 2015. július 4-i számában a közel 160 tagországot számláló Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke William Swing azon véleményének adott hangot, hogy ehhez hasonló mértékű népvándorlás még nem volt a világ történetében. „Rekordszámban, több mint 900 millióan indultak meg az emberek” jobb körülményeket biztosító országok felé. Amerika évek óta kerítéssel tartja zárva déli határát, Ausztrália hadihajókkal vette körül partjait, Dominika a napokban zárja le a határát a haiti menekültek előtt, Mexikó 2015-ben már eddig is több közép-amerikai migránst deportált, mint az előző években.

És mi történik Európában? Észak-afrikai zsúfolt lélekvesztők indulnak a Földközi-tengeren az EU országai felé, a szervezők a nyílt tengeren otthagyják őket a parti őrség telefonszámával; a menekülők közlik a tartózkodási koordinátákat és SOS kérik, mentsék ki őket. A hadihajók értük jönnek és átviszik őket Olaszországba. Az embercsempészeknek „tuti üzlet”: még az üzemanyagot is az EU állja; sokan ezt csak „mediterrán taxi” néven emlegetik nem kevés gúnnyal. Amikor pedig az USA, Izrael, Bulgária és Franciaország (Calais) után Magyarország is kerítést épít, akkor dühödt támadások kereszttüzében találja magát.

Kettős a mérce? Persze, hogy az. Vajon az például miért nem érdekli a skandináv kormányokat, hogy megsokszorozódott a bűncselekmények száma, az addig soha nem látott utcai randalírozás, kukák, autók felgyújtása? Miért csak a magyar Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőnek tűnik fel – aki ezt nyíltan kimondja, leírja – hogy a svéd lakosság 4 százalékát kitevő bevándorlók követik el az erőszakos bűncselekmények négyötödét? És hogy kilencvenszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy migráns erőszakos bűncselekményt követ el, mint egy svéd?

Európa tehetetlenül, feltett kezekkel fogadja a bevándorlókat csadorostul, burkástul, mecsetestül; miközben asszimilálódást, integrálódást nem kér számon; hagyja, hogy a befogadó országokban létrejöjjenek ezek a törvényen kívüli enklávék és átmentsék saját évezredes „kultúrájukat”.

Debrecen még nincs a No-Go Zones listán, de nálunk is fellelhetőek a belső élősködők. Ki tudná elfelejteni, amikor egy Szelényi Zsuzsanna nevű balliberális(?) képviselő ráérő idejében magas sarkú cipőjében letipegett a Rózsadomb tetejéről, és reklámlátogatást tett a menekülttáborban, ahol fél óra alatt megállapította, hogy a menekültekkel nincs gond, csak a kormány folytat hisztériakampányt. Amit pedig a környékbeliek saját szemükkel láttak, a kukák felgyújtását, az ott lakók autóinak megrongálást, püfölését husángokkal – azt rosszul látták, mert a bevándorlók hihetetlenül békés emberek. A sajtótájékoztató után (mit ér a látogatás, ha nincs ott a sajtó?) a képviselő asszony visszatért kényelmes budai otthonába, feltehetően annyira azért még sincsenek rendben a dolgok, hogy odaköltözne a tábor mellé. Pedig a környékbeliek elbeszélései nagyon is előrevetítik a magyarországi no-go zónák kialakulását, mert hasonló jelenségekkel találkozhatunk mint Malmőben vagy Párizsban, amikor is a befogadottak belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi boltosokat és molesztálják a nőket és lányokat.

A jelenleginél ezért nincs jobb megoldás, az ellene kárálók nem kínálnak más alternatívát. Azt most hagyjuk, amikor Kunhalmi Ágnes egyenesen a Jókai utcai székházat ajánlotta fel a bevándorlókkal kapcsolatos „koordinációra”, hogy ezen pontosan mit értett, máig nem derült ki. A realitásérzék – amivel a hazai baloldal már régóta küzd – elvesztése súlyos következménnyel jár. Amikor Török Zsolt, az MSZP korábbi képviselője azt találta mondani, hogy a körúton túl is van élet, nem értették miről beszél. Pedig akkor véletlenül éppen igaza volt.

Szalmási Nimród