Igazhitűek

Gyászolnak a franciák, gyászol Európa és a nagyvilág; a párizsi események hatására a francia trikolór színeire festette profilképét a Facebook népének jelentős többsége, nemzeti gyásznapot tart a mi országunk is, lelkünket átjárja az áldozatok és hozzátartozóik iránt érzett szolidaritás.

Holnap azonban olyan napra ébredünk, amikor viszont kíméletlenül fel kell tennünk kérdéseinket. Terrortámadás történt, vagy mindez az Európa ellen indított háború eszkalálódott része, amelyet terrorista módszerekkel követtek el a kalifátus által feltüzelt - sajnos – profi fanatikusok?  A szakértők már fejeket követelnek: hol volt a titkosszolgálat és a hírszerzés, a beépített emberek, az amerikai műholdas telefon lehallgatás, amely ismeri Merkel beszélgetéseit, de képtelen volt bemérni néhány bokorugró iszlamista kommunikációját? Márpedig ezek javában kommunikáltak, akcentus nélküli ékes francia nyelven, amely újabb kérdéseket vet fel.

A megnevezett támadók között olyat is találtak, akit már tíz éve számon tart a francia rendőrség; a robbantás közelében - lehet, hogy provokációs szándékkal elhelyezett - szír útlevélre bukkantak, és azonosítottak két merénylőt, akik bizonyítottan Görögországban regisztráltak, s néhány hete, lehet, hogy éppen Magyarországon keresztül vonultak a megélhetési mártíromság paradicsomába.

Párizsba beszökött az ősz Khomeini szelleme, szükségállapotot hirdettek, minden boltot és intézményt bezártak, néhány száz katonával több sertepertél az Eiffel-torony környékén, és a „gloire” egykori országának rendőrsége a világ egyik legnagyobb városának lakosait arra kéri, hogy ne hagyják el házaikat. Európának pillanatnyilag hatékonyabb válasza nincs. Hetenként csúcstalálkozót szerveznek az urak és hölgyek, ahol biztosan finomakat esznek és isznak, Juncker pedig, úgyis, mint az egyik legbizarrabb vezető tapló, végigalázza a kormányfőket a fotósok kedvéért, de migránskérdésben továbbra is csak nemzetállami megoldások születnek, a visszaállított határellenőrzéstől a 80 kilométeres szárnyas kapukkal bezárólag. 

A januári merényletek után a franciák pedig sejthették volna, hogy az csak a kezdet. Itt él Európa legnagyobb muszlim közössége, több millió ember, akiknek létszámát csak duzzasztotta az utóbbi hónapok migránshulláma. Ők is tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kontinens finoman fogalmazva is, nem eléggé felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat. Európa döntően liberális véleményformáló, bevándorlás-párti értelmisége csúfosan megbukott, még ha pillanatnyilag ezzel most nem foglalkoznak a megvásárolt újságírók sem.

De mi generálta ezt a bántóan toleráns, önsorsrontó magatartást? A napokban elhunyt Helmut Schmidt már közel másfél évtizede beszélt arról, hogy a németek részben a harmadik birodalom tettei miatt érzett bűntudattól, részben idealista elképzelésektől hajtva fogadtak be ellenőrizhetetlen mennyiségű telepest.

Amikor 2005-ben a Párizstól észak-keletre fekvő Seine-Saint-Denis nevű körzetben két fiatal bevándorló halála miatt (a rendőrök elől egy transzformátorházba menekültek, ahol halálos áramütés érte őket) lázongás tört ki és más körzetekre is átterjedt, a Der Spiegel német hetilap megkérdezte Tariq Ramadant, az iszlám egyik széles körben elismert vezető ideológusát, hogy szemben a korábbi lengyel, olasz, spanyol és portugál bevándoroltakkal mi teszi oly nehézzé a muszlimok integrációját. Ramadan két tényezőt nevezett meg. Az egyik, hogy a bevándorlás ma már nem egyedileg történik, hanem tömegessé és folyamatossá vált. (Mellesleg ezt szajkózza Nógrádi György már mióta, de esetében a karaktergyilkossági kísérletek izgalmasabb kihívást jelentettek a liberális sajtónak, mint szavaira figyelni). A másik ok, hogy a vallás a muszlim bevándorlók számára elválaszthatatlan társadalmi gyökereiktől és azonosságtudatuktól. Azt gondolják, ha marokkóiból vagy algériaiból franciákká változnak, az rossz muszlimokká teszi őket.

A bevándorlók pedig jó muszlimok akarnak maradni, ezt maga Angela Merkel is elismerte 2010-ben, amikor egy beszédében a multikulturalizmus bukásáról beszélt és még nagyjából tudta, hogy mit csinál. Ennyit az integrációs kísérletekbe vetett reményekről. Ma már világosan látszik, hogy ha Németország nem változtat bevándorlási politikáján, a világ jóléti intézményévé fog válni. Néhány hete az Európai Parlament kioszkjában olyan képeslapokat lehetett kapni, amelyek Európa térképét ábrázolták 2100-ban. Olyan országok voltak feltüntetve rajtuk, mint Germanisztán és Frankisztán. Talán nem is kell 2100-ig várni, hogy a térkép hiteles legyen?

Szalmási Nimród