Hétvégi szájzár

Aprajafalva lakóinak legjava összegyűlt a bazárkerti várban, hogy zanzásítva is hallhassa, mi jót tett velük a ravasz Hókuszpók az elmúlt év során immáron 18. alkalommal. Csupa jókedvű arc várt a sorára türelmesen, az ilyenkor elvárható mértékben képviselve a művész- és celebvilágot egyaránt. A számos díjjal kitüntetett művészek (amelyek közül nyilván a jogdíjak a legértékesebbek) és a frissiben meggazdagodottak (a bevétel erősíti a szabályt) tekintetét végigpásztázták a kamerák.

Enyhültek a beléptetési szabályok is; mindenki oda ült ahová akart, így történhetett, hogy a gyors székfoglalók után Lázár kancelláriaminiszter kénytelen volt a radiátornak dőlve végighallgatni főnökének egyórás beszédét. Nem jutott hely Ókovács Szilveszternek sem; valószínű ennek a traumának tudható be, hogy az októberi állami ünnepen Ákos operájának lesz díszbemutatója a felszentelt páholyokban pöffeszkedők tiszteletére.

Mellesleg 18 ide vagy oda, nem volt annyira szokványos az idei évértékelő, merthogy erről beszélnénk, ha ez idáig még nem lett volna egyértelmű. Az önrevízió már a 2010-es évtől indult s jutott el a máig, így fordulhatott elő, hogy 2015-öt illetően csak a migránsokról esett szó. Persze, közben megtudhattuk, hogy ha legyűrtük az IMF-et, márpedig legyűrtük, akkor mit nekünk a KLIK nyavalyás 17 milliárdos adóssága; kicsit átcsoportosítunk az MNB alapítványai között, és lehet hazamenni, beretválkozni meg lecserélni a vastag kockás inget, egyébként is nyakunkon a tavasz.

Külön szakpolitikai színfoltja volt a beszédnek az egészségügy kapcsán tett miniszterelnöki kijelentés, miszerint az egészségügybe öntött ötszázmilliárdból a vidéki kórházak már XXI. századi állapotban vannak, ezért most egy új, nagy kórházat kell építeni Budapesten. A beszéd ezen a pontján nyilván nemhogy a vidéki egészségügyiek, de még a teremben ülő orvosok is meggörnyedtek székükben, még maga Vajna is felriadt, és igazából csak az európai történelmet megrengető migráció témájának taglalásakor tudtak újra visszakapaszkodni egyenesbe.

Ebben viszont Orbán tényleg jó; a korábbi kakukktojásként emlegetett politikust már rengetegen követik; találóan jegyezte meg egy német politikus, hogy a migránsokat befogadni hajlandó országok vezetőinek kár Brüsszelbe zarándokolniuk, egy telefonfülkében is bőven elférnek. Orbán következetessége e téren tehát lassan, de biztosan hozta a nemzetközi diplomáciai sikereket, még ha a Pál-fordulók dühükben nem hajlandók is elismerni eredményeit. A párhuzamos társadalmak problémái, a no-go körzetek, a bűnözés és terrorizmus, vagy a nőkre támadó falkák képe tételesen mutatja a miniszterelnök nagypolitikai rezonálását és helyeslését e látásmód iránt.

A sikeres beszámoló után az elemzők nekiláttak elemezni, ám a retorikai esemény médiaéletét egy látszólag korántsem jelentős időközi polgármester-választás igencsak lerövidítette. Nógrádban vagy nem figyeltek a korábbi intelmekre, esetleg magát a beszédet sem hallották; tény viszont, hogy az egyesült baloldal imponáló magabiztossággal verte el a Fidesz jelöltjét (aki, mint KLIK-funkcionárius különösen szerencsés választásnak bizonyult, innen is gratulálunk a fideszes kádereseknek), ráadásul úgy, hogy az ilyenkor szokásos gyér részvétellel szemben a város több mint fele adta le voksát. Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy míg az országos felmérések óriási kormánypárti vezetést mutatnak, itt a proteszthangulat olyan erős volt, hogy a 2014-es választási részvételhez képest is 10 százalékkal többen mentek el, és csúnyán behúzták az ellenzéki törpördögre az x-et.

Persze lehet most azt mondani, hogy hát Tarján amúgy is „komancs fészek volt”, vagy Bayer fordulatával élve, a „fekete öves kommunisták” itt mindig is jól álltak, de az önkormányzati választások óta a Fidesz még egyetlen időszaki választást sem tudott megnyerni. Veszprém mindig is jobboldali fellegvár volt, mégis elbukták, Tapolcán pedig esélyük sem volt. Ezek után kérdés, hogy az országos felmérések mennyire valósak, ha így áll a helyzet; annyi bizonyos, hogy Salgótarjánt nem lehet úgy lesöpörni az asztalról, mint az idézett településeket, miszerint ezek a ciklus elején, az elpártoló pillanatnyi országos hangulat és a sete-suta internetadós ellenzéki hangoskodás eseti győzelmei.

Nem, itt valami más van. Hogy mi van, azon akkor már nem tudtunk elmélkedni, mert jött a Saul fia. És az Oscar-díj 32 év várakozás után. Akkor is náci téma, most is. A nagy versenytárs a Musztáng, ami a muszlim világban küzdő nők helyzetét mutatta be, nem volt elég aktuális a Filmakadémiának. Örülünk, Vincent?

Szalmási Nimród