Hirdetés

Férfiak szégyene

mti

2015.05.03. 12:09

Férfiak szégyene

A győztesek által megerőszakolt nők emlékére.

Hirdetés

Hirdetés

Hetven esztendővel ezelőtt tette le a fegyvert végleg a hitleri Wehrmacht és ért véget a második világháború; a szövetséges hatalmak felszámolták a nemzetiszocialista diktatúrát. A történelmi dátummal foglalkozó dokumentációk – filmek, könyvek, előadások – soraiban kiemelkedő helyet foglal el az Amikor a katonák jöttek címet viselő mű. A szerző, Miriam Gebhardt azoknak a lányoknak, asszonyoknak, anyáknak állít emléket, akiket a győztes hadseregek katonái megerőszakoltak.

A tabunak számító témát taglalja a Konstanzból származó történész, hangsúlyozva, hogy elhibázott következtetés az a sokat hangoztatott elmélet, amely kizárólag a Vörös Hadsereg katonáiban látja a tetteseket. Az amerikaiak, az angolok, a franciák sem voltak különbek. Miriam Gebhardt tanulmánya 800 ezer lányról és asszonyról ad számot, ebből mintegy félmillió esett áldozatul a szovjeteknek. Az amerikaiakat érintő kutatásainak az alapját több bajor pap feljegyzése szolgáltatja a tartomány városaiból és falvaiból. Az ottani eseményeket józan realitással megíró lelkipásztorok naplóit elemezve 190 ezer esetben az amerikai hadsereg tagjai voltak az elkövetők.

– Meglepődve vettem tudomásul a nyugati katonák brutalitásának a méreteit

– vallja be a szerző. A hozzá eljutott panaszok hallatán a csapatokat irányító Eisenhower tábornok kemény büntetésekkel reagált, így csak 1945 áprilisában 37 katonát ítéltek el. A nyugati szövetségesek fellépése alig különbözött az oroszok gyakorlatától: a házakat kifosztották, majd csoportosan támadtak az asszonyokra. A nyolcvannégy éves Elfriede Seltenheim azon kevesek közé tartozik, akik hajlandók felidézni a történteket:

„Bejöttek, majd elhangzott, hogy , és éreztem a puskatust a hátamban, menekülni nem lehetett. Akkor valami meghalt bennem. Hamar elfelejtettem nevetni, később elfelejtettem sírni. Nevetés nélkül lehet élni, sírás nélkül azonban nem”.

Az Amikor a katonák jöttek magyarázattal szolgál arra is, hogy a megerőszakoltak miért számítanak „néma áldozatnak”. Nem kizárólag a szégyenérzet tartotta vissza őket. A szexuális erőszakot egyesek a nácik elkövette bűntettek elleni bosszúnak tekintették, amit a veszteseknek el kell viselniük. A nyugati országrészben a szövetségesek bírálatától a holokauszt relativizálása miatt féltek, keleten pedig egyenesen életveszélyt rejtett magában a felszabadító Vörös Hadsereg elmarasztalása.

A gondosan összeállított, 352 oldalas könyv a magukra hagyott áldozatok sorsára igyekszik felhívni a figyelmet. E célkitűzéshez kapcsolódik találóan a művet értékelő mondatok egyike, miszerint „beszédeiben egyetlen német kancellár, egyetlen államfő sem tért ki azokra a nőkre, akiket a világháború alatt és után megerőszakoltak. Semmi sem emlékeztet ezekre az áldozatokra”.

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.