Nagy ugrásra készül a vízilabdacsapat a szombati, debreceni rangadón!

Ellenfél az OSC együttese, amely legyőzése esetén Gyöngyösi András gárdája két helyet is ugorhat előre az OB I-es tabellán. Az edző szerint az elmúlt egy hónap hasznosan telt, és nem estek ki a ritmusból. Sőt, egyre inkább olyan társasággá válik a fiatal korösszetételű csapat, amilyennek a szakember látni szeretné. A két ünnep között is edzettek a pólósok, aztán egy rövidke pihenőt követően újra munkába álltak. Több edzőmeccs is volt a menetrendben, amelyek mindegyikén szoros, olykor győztes derbiket vívtak Halek Mártonék az erős vetélytársak ellen.
A Szentes, de főleg a méltán híres orosz Sturm Csehov is olyan gárdák, amelyek ellen le lehetett mérni (két-két alkalommal), hol tart a Debrecen Fujitsu. A szakvezetőt kértük meg rá, hogy a szombati meccs előtti egyik utolsó edzés végén beszéljen a hétvégi esélyekről és az együttes aktuális állapotáról.
- Ez a csapat már ránézésre is jobb, mint amilyen a bajnoki rajt idején volt, az elmúlt héten vívott felkészülési találkozók és a kétkapuzások is ezt támasztják alá nálam. Fokozatosan nő a fegyelem és a hajtás a tréningeken, ami azért is nagyon fontos, mert azt vallom, hogy a tétmérkőzéseket mindig hét közben, az edzéseken lehet megnyerni – mondta Gyöngyösi András szakvezető, aki ezután kitért arra is, hogy a keret minden tagja egészséges, tehát hadra fogható. Külön ecsetelte a román válogatott center, Dunca „Gyuri” erényeit, aki szerinte folyamatosan javul minden szempontból, s már „80 százalékos” régi, nemzetközi klasszis önmagához képest – mint tudható, ő a Fradiban töltött időszakot követő mintegy félévnyi kihagyás után jött Debrecenbe játszani.
- Szombaton az OSC ellen a saját játékunkat játszhatjuk, mert bár erős ellenfél, de más dimenzió, mint mondjuk a Honvéd vagy a Vasas. Felkészültünk a támadási és védekezési figuráiból, de természetesen emellett tartogatunk némi kis meglepetést is nekik, remélem bejön, mert nyerni szeretnénk – szögezte le Gyöngyösi. aki azzal zárta mondandóját, hogy kéri a debreceni szimpatizánsokat, töltsék meg újra az uszodát, mert számít a segítségükre.


















