Megérdemlik a jövőt a debreceni pólósok!

– Ez nem azt jelenti, hogy megvan az ötödik hely, mert szerdán ismét rendkívül nehéz feladat vár ránk, jó lenne, ha nagyon sokan buzdítanák a csapatot a helyszínen, fontos lenne számunkra, és a gárda tényleg megérdemli – mondta Gyöngyösi András, a debreceni gárda szakvezetője klubja honlapján.
Gyöngyösi mester tovább úgy fogalmazott, hogy a szolnoki siker is megmutatta: megérdemlik a jövőt. Ezzel a csapat bizonytalan helyzetére utalt.
– Ha abban a hitben ugrunk medencébe, hogy a Szolnok ellen kétszer egymás után nagyon könnyen nyerni tudunk, akkor az visszafele sülhet el. Még jobb játék kell, mind védekezésben, mind pedig támadásban, és hiszem azt, hogy a közönség ebben a nyolcadik ember tud lenni számunkra. Mindenkit szeretettel várunk, a csapat igazán megérdemli – mondta elszántan Gyöngyösi András.
Az ötödik helyért kiírt, két győzelemig tartó párharc második, debreceni mérkőzését szerdán este fel nyolctól játsszák.


















