Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben kezdi az évet az olimpiai bajnok pólóválogatott!

| 2011. 01. 26. | 12:08:04
Debrecen – Idei első hivatalos mérkőzését Debrecenben játssza Kemény Dénes legénysége. Az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes ellenfele Kanada válogatottja lesz.
Debrecenben kezdi az évet az olimpiai bajnok pólóválogatott!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A férfi vízilabda-válogatott idei második összetartásán, Szentendrén egy nagy visszatérő is jelen volt. Kásás Tamás a pekingi olimpia óta nem vett részt a Kemény Dénes által vezetett tréningen, most azonban megint vállalta a „gyötrődést”

– A tervezett munkát elvégeztük – mondta a szentendrei edzőtáborra utalva a szövetségi kapitány a vlv.hu-nak. –  A két héttel ezelőttihez képest lényegesen erősebb volt a terhelés, de hát ahogy több ízben mondtam, egyik alkalom épül a másikra. Akik újonnan jöttek, kifejezetten nagy kedvvel, nagy elánnal vettek részt a munkában. Vasárnap és hétfőn a Margitszigeten edzőmeccseket játszunk az ausztrál és a kanadai válogatottal, kedden, február 22-én 18 órától pedig Debrecenben barátságos meccset Kanadával. Másnap Miskolcon kezdődik a Volvo Kupa, amely pénteken ér véget. Ez hat nap és ha a játékosok egészsége megengedi, gyakorlatilag komplettek leszünk, mert mindenki haza tud jönni külföldről is.

A júliusi sanghaji világbajnokságra készülő válogatott felkészülésének első fontos állomása a február 23. és 25. között Miskolcon megrendezendő Volvo-kupa, amelyen a kanadai, a német és az ausztrál nemzeti csapat lesz a válogatott ellenfele.

A magyar vízilabda-válogatott kerete
Kapusok: Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas)
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Bundschuh Erik, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor (mind Eger), Bátori Bence, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Salamon Ferenc, Szivós Márton (mind Honvéd), Kásás Tamás, Madaras Norbert (mindkettő Pro Recco), Kiss Gergely, Vámos Márton (mindkettő Vasas), Varga Dániel, Varga Dénes (mindkettő Primorje Rijeka), Török Béla (Szeged)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Nyáron indul az állami mobilapplikáció tesztüzeme.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .