Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kaposváriak nem szerették meg a Debrecent ezen a hétvégén

| 2012. 12. 02. | 13:50:01
A focisták után a pólósok is megverték a Kaposvárt, ráadásul a Gyöngyösi-gárda idegenben szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fekete hétvégét szereztek a debreceni sportolók a kaposváriaknak: a Loki pénteki 2-1-es hazai győzelme után, a DVSE meggyőző, 10-7-es eredménnyel húzta be a kaposvári fellépést.

A csapatkapitány Varga Tamást és a center Milos Koroliját is nélkülöző Debrecen az első negyedben 3 gólos vezetésre tett szert., elsősorban Giorgetti gólerős játékának köszönhetően. Míg a szövetségben azon vitatkoznak, hogy Alex Giorgetti, a DVSE olasz klasszisa magyar állampolgárként játszik-e a csapatban, addig a debreceniek kedvence mérkőzésről mérkőzésre zsákszámra termeli a gólokat.

A második, harmadik negyed szoros játékot hozott, noha a Debrecen már néggyel is ment a hazaiak a harmadik negyed vége előtt feljöttek kettőre. Az utolsó negyed elején még izgulhattunk is, hiszen a Kaposvár tovább zárkózott és volt, hogy csak eggyel mentünk, ám Kállay Márk, majd a mezőny legjobbja, az öt gólt szerzett Giorgetti lehütötte a kedélyeket és a Debrecen megnyerte a találkozót.

Vodafone Férfi Vízilabda OB I., 7. forduló:
Kaposvári Vízilabda Klub – Debrecen 7-10 (2-5, 1-1, 2-1, 2-3)
Kaposvár, 50 néző. Vezette: Dodog Sz., Rév Á.
Kaposvár: Nagy P. - Papp G. 1, Hoppál G. 1, Horváth D., Bakó Cs., Balogh Z. 3, Pataki G. Csere: Maár R. 1, Horváth B., Prikidánovics N., Kutasi R. D., Práczky K., Gyurováth T. 1. Edző: Bereczki Miklós.
Debrecen: Mitrovics - Kállay M. 1, Giorgetti 5, Komlósi P., Misics 1, Halek M., Weszelovszky L. 1. Csere: Vindisch F. 1, Párkányi Á., Süveges M., Letica 1. Edző: Gyöngyösi András.
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 13/6.
Gól – büntetőből: 1/1, ill. 2/2.
Kipontozódott: Horváth Dávid, Kutasi Rómeó Dávid, ill. - .

Gyöngyösi András: – Elég hosszú menetelés után vagyunk, ráadásul Varga Tamást és Koroliját is nélkülöznünk kellett. Az elején jól ment a csapatnak, de amikor elhúzhattunk volna, elkényelmeskedtük. Ugyan a győzelmünk nem forgott veszélyben, de ennél sokkal jobb helyzetkihasználást várok el a csapattól. A védekezésünk jól működött – bár kaptunk egy-két buta gólt –, de tíz dobott gól ennek a Kaposvárnak nagyon kevés. Jövő héten, a Honvéd ellen már teljes lesz a csapat, hazai közönség előtt játszunk, akik nekünk mindig sokat segítenek. Én úgy érzem, a Honvédot könnyebben tudjuk majd verni, mint most a Kaposvárt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
A debreceniek nagyon fontos három pontot szereztek.
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
A DVSE idegenben is megverte a Pécs gárdáját.
Csúnyán elverték a debrecenieket
Csúnyán elverték a debrecenieket
Osztályozón kell kivívni a bentmaradást.
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
A vízilabdázók remekeltek az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén.
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Tragikus hirtelenséggel vesztette életét.
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
A biztos bennmaradásért rendkívül fontos meccs következik a Szeged ellen.
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Nem sikerült visszavágni az őszi vereségért.
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
A félidőben 7-7-es döntetlenre álltak a felek.
Kiesési rangadót nyertek a debreceniek
Kiesési rangadót nyertek a debreceniek
Miskolcon győzött a DVSE.
Elmozdult az utolsó helyről a Debrecen
Elmozdult az utolsó helyről a Debrecen
Fontos meccset nyert meg a DVSE.
Fekete Gergővel ütötte ki az FTC a Debrecent
Fekete Gergővel ütötte ki az FTC a Debrecent
A Debrecenből származó játékos ötször talált be.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés