US F1: pilóták még nincsenek

Sőt! Az is elképzelhető, hogy szándékaikkal ellentétben egyik versenyzőjük sem amerikai lesz. Az istálló társalapítója, Peter Windsor ez utóbbi tervet azonban még nem adta fel.
– Azon szándékunk, hogy két fiatal amerikai pilótával álljunk rajthoz, úgy tűnik, egyre nehezebben megvalósítható. Még mindig reménykedem abban, hogy egy amerikait szerződtetni tudunk, ám ez sem egyszerű, mivel közülük nem sok rendelkezik szuperlicenccel – vázolta a pilótákkal kapcsolatos nehézségeket Peter Windsor az Autosport-nak.
Azok, akik ezen kevés pilóta közül mégis eséllyel pályázhatnak az egyik ülésre, az A1 GP-ben futamgyőzelmet szerző, és a Formula Atlantic bajnoki címének várományosa, Jonathan Summerton, illetve az Indy Lights sorozat bajnoka, JR Hildebrand.
Az istálló igazgatója elmondta, továbbra is hosszú távú terveik közt szerepel, hogy mindkét versenyzőjük amerikai legyen. Ennek érdekében létre kívánnak hozni egy olyan programot, amely más kategóriák fiatal amerikai pilótáinak nyújt segítséget, hogy eljuthassanak a Forma-1-be.
– Azon dolgozunk, hogy anyagilag is segíteni tudjuk őket, bárhol is versenyezzenek, legyen az a Formula BMW Európában, a Formula Ford 2000 az Egyesült Államokban, vagy akár a GP2. Ez utóbbi ugyan drága, de remélem, sikerül elegendő forrást találnunk, ha erre van szükség.
Ha amerikai pilótát nem is, egy rutinos, többéves Forma-1-es tapasztalattal rendelkező versenyzőt mindenképpen szerződtetni kíván a US F1. A hírek szerint erre a legnagyobb esélye a csapattal már többször kapcsolatba hozott Alexander Wurznak, illetve Pedro de la Rosának van.
www.f1-hirek.hu


















