samsungsport.hu
2009.12.19. 10:07
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke közölte: nagyon komoly esély van arra, hogy jövőre Michael Schumacher visszatérjen a száguldó cirkuszba.
Schumacher visszatérésének ügye egyre komolyabbnak tűnik, Montezemolo úr szavai után pedig majdnem biztosan borítékolható, hogy a hétszeres világbajnok legenda a Mercedes GP versenyzője lesz. A Ferrari elnöke korábban már tett arra utalásokat, hogy egykori versenyzője elhagyhatja a Scuderiát, mostani kijelentése azonban minden korábbinál egyenesebb.
- Nem beszéltem vele Abu Dhabi óta, egészen tegnapig. Telefonon hívott fel, és elmondta, hogy nagyon, nagyon komoly esély van arra, hogy a Mercedes GP-nél versenyezzen. Majd mondta, hogy ez persze még nincs száz százalékosan eldöntve. Schumacher mindig azt mondta nekem, hogy a karrierjét a Ferrarinál szeretné befejezni, s noha ez nem valósul meg, sosem fogom elfelejteni, mit tett a Ferrariért, és ő sem fogja elfelejteni, mit tettünk mi érte – fejezte be az olasz.
forrás: samsungsport.hu
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)