Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nahát, nem Vettel nyert!

| 2011. 04. 17. | 15:46:50
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat. Hamilton mögött a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második.
Nahát, nem Vettel nyert!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 2008-ban világbajnok Hamilton, aki a harmadik rajtkockából startolt, a verseny utolsó harmadában egyre jobban felgyorsult, és négy körrel a leintés előtt előzte meg az összetettben éllovas Vettelt. A 26 éves brit versenyző 16. futamgyőzelmét szerezte meg Sanghajban. A legnagyobb bravúrt Webber hajtotta végre, aki kilencedik sorból rajtolt, és végül harmadik lett.

A két ferraris pilóta, a brazil Felipe Massa és a spanyol Fernando Alonso ezúttal sem tudott beleszólni a dobogós helyekért folytatott küzdelembe.

Gond nélkül lezajlott a start, Button és Hamilton remek manőverrel megelőzte az élről rajtoló Vettelt. Az első kör végén Button, Hamilton, Vettel, Nico Rosberg (német, Mercedes), Massa és Alonso volt a sorrend.

A tizedik kör után változatlan volta helyezet az élbolyban: elől a két mclarenes pilóta, mögöttük Vettel, majd Rosberg és a két Ferrari, Massa, valamint Alonso haladt. Egy körrel később megkezdődtek a kerékcserék: Rosberg a 13., Button és Vettel 15. körben járt a boxutcában. Button azonban nagyot hibázott: elnézte a saját helyét, és véletlenül a Red Bull boxa elé állt be cserére.

Féltávnál Vettel vezetett, mögötte Massa és Alonso következett.

A 25. körben Button másodszor is a boxban járt, utána a mezőny többsége szintén gumikat cserélt. Vettel a 32. körben állt ki, ezzel Massa került ideiglenesen az élre.

Húsz körrel a leintés előtt Rosberg robogott az első helyen, Hamilton volt a második, Button a harmadik, Vettel a negyedik.

Még 11 kör volt hátra, amikor Hamilton remek előzésekkel feltornázta magát a második pozícióba, Vettel mögé. Ekkor még Massa volt a harmadik, Rosberg a negyedik, Button az ötödik és Webber a hatodik. A brit pilóta azonban tovább fokozta a tempót, s egyre közelebb került a vb-címvédőhöz. Massa lelassult, Button feljött a harmadik helyre. Négy körrel a leintés előtt aztán Hamilton megelőzte Vettelt, Webber pedig Buttont taszította le a képzeletbeli dobogóról.

Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, össztáv: 305.066 km):

1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:36:58,226 óra (átlagsebesség: 188,757 km/h)
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 5,198 mp hátrány
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 7,555 mp h.
4. Jenson Button (brit, McLaren) 10,000 mp h.
5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 13,448 mp h.
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 15,840 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 30,622 mp h.
8. Michael Schumacher (német, Mercedes) 31,026 mp h.
9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 57,404 mp h. 10. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:03,273 p h.

A pilóták világbajnoki pontversenyének állása 3 GP után (még 16 van hátra): 1. Vettel 68 pont 2. Hamilton 47 3. Button 38 4. Webber 37 5. Alonso 26 6. Massa 24 7. Petrov 17 8. Nick Heidfeld (német, Renault) 15 9. Rosberg 10 10. Kobajasi 7.

A csapatok versenyében: 1. Red Bull 105 pont 2. McLaren 85 3. Ferrari 50 4. Renault 32 5. Mercedes 16 6. Sauber 7 7. Toro Rosso 4 8. Force India 4.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Színvonalas versenyt láthatott a nagyérdemű.
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Európa-bajnoki selejtezőt láthatunk Debrecenben
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek
Alig több mint egy óra alatt teljesítették az össztávot.
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
A vezetőt és navigátort előállították a rendőrök.
Diósgyőr-rali: április első hétvégéjén
Diósgyőr-rali: április első hétvégéjén
Az össztáv megközelíti a 350 kilométert.
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.
Sporttörténelem: világbajnokot avatnak Debrecenben
Sporttörténelem: világbajnokot avatnak Debrecenben
Az esztendő utolsó versenyét rendezik a salakstadionban.
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Az újoncok bajnoka a brit Forma-4-ben. A Virtuosi Racing magyar versenyzője 90 pontos hátrányt dolgozott le a szezon során.
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Az október végi Zemplén Rallyn dől el a 2024-es abszolút magyar ralibajnoki cím.
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Norris volt a leggyorsabb. +Videó
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem Hajdúnánásra
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem Hajdúnánásra
Így a nánási projekt papírjai alighanem végleg a kukába kerültek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés